Kategória: Gondolkodó Budapest

Budapest a fiatal tehetségekért

Októberben három díjat adott át a Főváros a Budapest a fiatal tehetségekért program keretén belül.

A BVA-val együttműködésben a Főváros 2015-ben hívta életre a 35 év alatti fiatalokat támogató tehetséggondozó programját.

tehetsegek-gratulalunk-01Idén az Art Market Budapest megnyitóján a fotó- és képzőművészet területén két hallgató nyerhette el a díjat. Dér Adrienn, a Magyar Képzőművészeti Egyetem tanulója és Ora Hasenfratz, a Budapesti Metropolitan Egyetemről kapta ezúttal az elismerést. A díjjal járó pénzjutalom mellett mindkét fiatal művész kiállítási lehetőséget is kapott jövőre a BVA által működtetett belvárosi Budapest Projekt Galériába. Ezt követte a program irodalmi különdíjának átadása, melyet a Budapest élménycsomaggal kiegészülve az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon Morsányi Bernadett vehetett át A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek című regényéért. A díjakat Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes adta át.
Gratulálunk a fiatal tehetségeknek!

A Budapest a fiatal tehetségekért program decemberben folytatódik, akkor a STAFÉTA pályázat keretén belül nyeri el a méltó elismerést egy ifjú alkotó.

Kapcsolódó tartalmak