Kategória: Mi Budapestünk

Sporttematikus kiállítás nyílt Budapesten

Burger Barna fotográfus válogatott fényképei várják az érdeklődőket

Budapest 2019 Európa Sportfővárosa évében a Budapest Projekt Galéria 2019. július 3-tól egy hónapon át állítja ki Burger Barna fotográfus sporttematikus fényképeit. Sportolóknak, művészeknek, érzéseknek állít emléket a Mozgásban címmel megrendezett tárlat.

A kiállítás összeállításában sportfotók széles skáláján kalandozhatnak az érdeklődők, ahol az inspiráló művek kalauzolnak végig az elmúlt évtizedek izgalmas sporttörténeti eseményein.
Burger Barna kimagasló munkásságában helyet kaptak portrék, fotóesszék, fotóriportok, illetve az alkalmazott fotográfia is hangsúlyos szerepet játszott. A fotográfus számos olyan nagy sikerű magazin munkatársa volt, mint a Playboy, Elle, Cosmopolitan vagy a Nők Lapja. Szenvedélye a könyvek, mely irodalmi munkásságában is megnyilvánult, ugyanakkor két könyvet is szentelt a kortárs magyar írók portréinak. Fontosnak tartotta, hogy képek segítségével mesélje el azt, amit a világból látott, érzett vagy gondolt. Súlyos betegsége alatt is, egészen haláláig, a 18. könyvén dolgozott, amely várhatóan 2019 őszén jelenik meg. Fotóit több, mint 40 kiállításon mutatták be korábban Magyarországon kívül New Yorkban, Frankfurtban, Berlinben, Lipcsében, Sanghajban, Pekingben, Los Angelesben és Torontóban.

A‌ megnyitóra Gera Zoltán válogatott labdarúgó is eljött.

2019_07_03_072

„A kiállítás képei, reméljük, mindenkit emlékeztetnek a neves fotográfus alkotókedvére és kitartására.” – mutatott rá dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a megnyitón. „Burger Barna sportolói karrierje alapozta meg azt a szenvedélyt, miként kereste a hasonló tematikájú, megörökítésre váró mozzanatokat. A neves művész a sportteljesítmények fontosságáról mesél nekünk egy-egy konkrét történetet, mely mögött látható az idő, a kitartás, a sportolásnak szentelt mindennapok. Nagy öröm végignézni ezeken a képeken, hiszen látható mögöttük egy kiváló fotós, aki már akkor látja a kész képet, amikor még a gépet el sem kattintotta.”

Kapcsolódó tartalmak