Kategória: Budapest arcai

Bartók Pál

üzemirányító mérnök – Fővárosi Vízművek

Már gyermekkoromban foglalkoztatott, honnan és milyen úton érkezik a víz a poharunkba, így óriási örömmel fogadtam, amikor egyetemi tanulmányaim során megismerkedhettem a Fővárosi Vízművek tevékenységével. Miután a Budapesti Műszaki Egyetemen 18 évvel ezelőtt átvettem áramlástechnikai gépészet és környezettechnika szakirányú diplomámat, rögtön itt kezdtem dolgozni.

A villogó monitorokkal és sématáblákkal felszerelt Irányítási Központ üzemirányító mérnökeként a budapesti ivóvíz elosztását, a fogyasztási trendek alakulását, a vízellátás lelkét jelentő szivattyútelepek üzemelését felügyelem. Irányítástechnikával, rádiós kommunikációval, szabályzás- és vezérléstechnikával is foglalkozom, emellett részt veszek az üzemirányító rendszer fejlesztésében, amelyen keresztül a víztermelés-vízellátás videójátéknak látszik. Azért, hogy a fővárosiak otthon a nap bármely szakában tiszta, egészséges vizet engedhessenek a poharukba, munkatársaimmal éjjel-nappal figyelemmel kísérjük a víz útját a Dunától egészen a csapokig. Óráról órára összehangoljuk az ivóvíztermelő kutak működését a vízfogyasztással, és felügyeljük a megbízható, jó vízminőséget. Hozzánk futnak be a hibabejelentések is, és a csőtörések javítását is mi koordináljuk. Munkámban főként a változatosságot kedvelem. Általában előre megtervezhetően, de gyakran váratlan helyzetben kell biztosítanunk a zavartalan vízellátást. Ha pedig minden a megszokott mederben zajlik, azon gondolkozunk, hogyan tehetnénk még hatékonyabbá az üzemeltetést. Jó csapatban, korszerű technikai berendezésekkel dolgozom, és nincs két egyforma probléma. Egy gombnyomással vizet töltünk a poharakba.

Fővárosi Vízművek Zrt.

A folyamatos fejlődés hagyományaA közel másfél évszázados múltra visszatekintő Fővárosi Vízművek Zrt. méretét és magas színvonalú technológiai fejlettségét tekintve Közép-Kelet-Európa egyik meghatározó víziközmű-szolgáltatója. Kiváló minőségű ivóvizet juttatunk el több mint kétmillió ember otthonába.

A Fővárosi Vízművek alapjait 1868-ban rakták le. Az ivóvízellátás a kezdetektől a Duna nyújtotta természetes parti szűrésű vízbázisokra épül. Jelenleg több mint 750 ivóvíztermelő kút működik a Szentendrei-szigeten, a Csepel-szigeten, a Margitszigeten, továbbá a Duna bal és jobb partján. A Szentendrei-szigeten található vízbázis Európa legnagyobb, egy helyen koncentrált víznyerő területe. A vízbázisokról érkező vizet a várost közel 5000 kilométer hosszan behálózó vezetékeken keresztül juttatjuk el a fogyasztókhoz. Az ivóvíztermelő és -ellátó rendszer ma már teljesen automatizált.  Tevékenységi körünk 2004-től szennyvízszolgáltatással, csatornahálózat és szennyvíztisztító-telep üzemeltetésével bővült. 2013 óta a Társaság üzemelteti a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepet, amely Közép-Európa legjelentősebb és egyik legnagyobb környezetvédelmi beruházásaként épült meg.

Weboldal: www.vizmuvek.hu

Kapcsolódó tartalmak