Kategória: Mi újság, Budapest?

Támogatói kampányt indít a TRIP Hajó legénysége

A TRIP Hajó által március 12-én életre hívott Első Magyar Karantén-Színház létrejöttét komoly nemzetközi figyelem övezte, előadásaikat estéről estére a világ minden tájáról nézők ezrei követik az online térben. A virtuális társulat célja, hogy senki se maradjon kultúra nélkül a pandémia idején sem. A társulat tagjai a kezdetektől társadalmi munkában vesznek részt az előadások megvalósításában.

Az Első Magyar Karantén-Színház résztvevői ingyen és bérmentve alkotják különleges produktumaikat. Egyértelmű, hogy a modell hosszú távon nem fenntartható, ezért támogatói kampányt indítanak, arra kérik a közönséget, hogy támogassák a kezdeményezést. A kampányt a Tőkeportállal közösen indítják, annak érdekében, hogy biztosítsák a hajó és a csapat további működését.

Támogatói kampányt indít a TRIP Hajó legénysége

A kortárs művészeti tér igazgatója, Magács László elmondta, az Első Magyar Karantén-Színház néven futó kezdeményezésükhöz minden alkotó szívesen csatlakozott, nyitottak voltak erre az újfajta alkotási folyamatra, azonban hosszú hónapokon át egyetlen társulati tag sem engedheti meg magának, hogy ingyen dolgozzon. Amit tesznek, az nem csupán a közönség szórakoztatását szolgálja, hanem egyfajta misszió is. Fontos lenne, hogy kifizethessék a művészeket, hiszen többségük a járványhelyzet miatt gyakorlatilag minden bevételi forrásától elesett.

A TRIP Hajó egy percig sem állt le a veszélyhelyzet kihirdetésekor, az online térbe költözve mutatja be új előadásait, amit a világ minden pontján elérnek a nézők a TRIP Facebook-oldalán. Munkájukra egyfajta misszióként tekintenek, valódi kultúraközvetítést végeznek azokban az időkben, amikor a művészet sokak számára még inkább gyógyírt jelent. Magács László kiemelte, egy száznál is több művészből álló virtuális társulat határozza meg a TRIP Hajó jelenét, és az összefogás egyfajta újszerű minőséget is teremt.

Támogatói kampányt indít a TRIP Hajó legénysége

Új szövetségek köttettek, és szinte a teljes magyar kulturális szcénából érkeztek szereplők a különféle felhívásokra és előadásokra – a TRIP és a Litera karanténdráma-versenyére, a felolvasószínházi sorozatra, amiben különböző társulatokban játszó színművészek vesznek részt, a független alkotókkal készülő folytatásos websorozatra, és az angol nyelvű előadásokra, ahol Örkény Istvántól Rejtő Jenőn át Molnár Ferencig számos neves magyar szerző műveit tolmácsolják felolvasószínházi formában.

Ha egyetértesz azzal, hogy fontos a kulturális értékek megteremtése, és ezek eljuttatása az ország vagy akár a világ bármely pontjára, akkor ezen a linken támogathatod a TRIP további működését és megmaradását, akár már 5000 forinttal, egy egyszerű PayPalos vagy online bankkártyás adományozással – június 22-ig.

„A színház egy élő műfaj, teljesen idegen az online világtól, ezért új fajta műfajt kell teremtenünk. Fontos, hogy összefogjunk és eljussunk a közönséghez, hogy ezáltal a nézők is eljussanak a kultúrához. Ez ingyen nem fenntartható, támogass Te is! Legyél Te is tagja egy új médium születésének!”  Péterfy Bori

Forrás: TRIP Hajó

Fotókredit: Kuttner Ádám

Kapcsolódó tartalmak