Kategória: Trianon térkép

Körösszeg utca, Budapest XVII.

Körösszeg (ma Cheresig, Románia)

A település a romániai Bihar megyében, a Sebes-Körös bal partján, Nagyváradtól 20 km-re a fekszik.

A falut 1291-ben Kerus Zeg néven említik először. A település elsősorban váráról vált ismertté, amelynek egykori lakótornya még ma is áll.

Körösszeg várát az 1241–42-es tatárjárás után az Árpád-házi IV. Béla király udvari köréhez tartozó Borsa nemzetség tagjai építették fel. 1290-ben a vár falai alatt táborozó IV. (Kun) László királyt a kíséretéhez tartózó kunok itt gyilkolták meg. A Borsák a XIV. század elején anarchikus belháborúba zuhant Magyarország tiszántúli vidékeiből hatalmas magántartományt sajátítottak ki, ahol kiskirályként uralkodtak. Zsarnoki uralmuknak Anjou Károly király 1317-es hadjárata vetett véget, ezután a bihari királyi várnagy hatáskörébe tartozott a körösszegi váruradalom. Később a Csáky család birtokába jutott. Az 1514-es Dózsa György vezette parasztfelkelés idején a keresztesek feldúlták a falut, de a téglavárat nem bírták bevenni. A török hódoltság fokozatos kiterjedésével a hadászatilag igen fontos Nagyvárad előváraként szerepelt. A XVII. század második felében a hajdúk felgyújtották, ezután többé nem állították helyre falait és épületeit. A maradványokat a környék lakossága fokozatosan elhordta, egyedül a hatalmas lakótornyot használták fel gabonaraktárnak. Körösszeg település ma Vizesgyánhoz tartozik.

A trianoni békeszerződésig Bihar vármegyé hez tartozott, 1920-ban a Román Királysághoz került, a második bécsi döntés értelmében 1940. augusztus 30-án a település visszakerült a Magyar Királysághoz. A II. világháború után ismét Románia része lett.

Lakossága 1910-ben: 1443 lakosból 1311 román, 126 magyar, 6 szlovák

Lakossága 2011-ben: 1131 lakosból 937 román, 129 roma, 37 magyar

Érdekességek

Az egykori körösszegi vár maradványai a falutól észak-nyugatra találhatóak, ami részben a határon is átnyúlik. Területének nagyobb része a román oldalon van, a vár árkának egy része (az északi sarok) a magyar oldalon található.

A hagyomány szerint a Borsa nemzetség fejének, Kopasz nádornak az ártó szándéka is közrejátszhatott az 1290-es királygyilkosságban.

Google térkép

Képeslapok

Térképek

Fotók

Utcatörténet

A főváros XVII. kerületi Rákoscsabán 1 954 óta viseli utca Körösszeg település nevét.

Kapcsolódó tartalmak