Kategória: Trianon térkép

Ménesi út/Ménes utca Budapest XI. XXII., 1118, 1222

Ménes (ma Miniş, Románia)

A település Aradtól 22 kilométerre keletre, a romániai Arad megyében a Zarándi-hegység nyugati lábánál fekszik. Kitűnő bortermelő hely.

Már a XIII. századi oklevelekben is mint neves, bortermő vidékként említik Menesy vagy Menesi néven. Volt itt birtoka a Báthory és a Rákóczi családoknak is. Kezdetben Zaránd vármegyéhez, majd 1746-tól Arad vármegyéhez tartozott. A XVIII. század elején elpusztult, de hamarosan gróf Grassalkovitch Antal tulajdonába került a falu, aki ismét beindította a bortermelést és a borkereskedelmet. A volt Grassalkovich-kastélyban a magyar állam 1881-ben hároméves vincellérképző iskolát indított. A helyi szakképzésnek is köszönhető, hogy az 1880-as évek második felében megjelenő szőlőbetegségekkel szemben hatékonyan tudtak védekezni. A vincellérképzőt 1912-ben Bihardiószegre helyezték át, a ménesi kastélyban kutatóintézet működött tovább. A II. világháborúban súlyos harcok folytak a terepülésen, melyben több épület is megsemmisült, köztük az egykori Grasslkovich-kastély is. Ménest 1950-ben Gorok községhez csatolták.

A trianoni békeszerződésig Arad vármegyéhez tartozott, 1920-ban a Román Királysághoz került.

Lakossága 1910-ben: 1370 lakosból 1202 román, 148 magyar, 18 német

Lakossága 2011-ben: 654 lakosból 583 román, 43 magyar, 21 nem nyilatkozott

Érdekességek

A ménesi kadarka és a kadarkaszőlőből készített aszú a XVIII–XIX. században a legjobb hírű magyarországi borok közé számított. A falu az adriai klímához hasonló éghajlatnak és a kiváló talajnak köszönheti gazdag bortermését. A II. világháborúban elpusztult Grassalkovich-kastély helyén az 1945 után emelt épületben ma bormúzeum működik.

Google térkép

Képeslapok

Térképek

Fotók

Utcatörténet

A fővárosi XI. kerületi Gellérthegyen 1893-tól volt ménesi út, de 1929-ben átnevezték. 1953-ban kapta vissza ismét nevét a közterület. Ménes utca 1930-as évek óta található a mai XXII. kerületi Budafokon.

Kapcsolódó tartalmak