Nagykároly utca, Budapest XX. (1204)

Nagykároly (ma Carei, Románia)

A település a romániai Szatmár megyében, Szatmárnémetitől 34 km-re fekszik.

Nagykároly és környéke történelmében meghatározó szereppel bírt a Károlyi család. A grófi címet szerző család őse, a Kaplony nemzetség a legenda szerint még a honfoglalás idején szerezte meg a területet. A településről az első írásos emlékek a XIII. századból maradtak fenn. 1482-től kezdték kiépíteni a Károlyiak központjukat Nagykárolyban, a török veszedelem miatt jelentős megerősítésekkel látták el lakhelyüket és évtizedek alatt komoly várkastéllyá alakították. A végvárrendszer részeként jó szolgálatot tett a török ellen, majd a XVIII. században a császári csapatoknak is ellen tudott állni Károlyi Sándor vezetésével a Rákóczi-szabadságharcban. A háborús idők múltával kezdték kastéllyá átalakítani, ekkor már reprezentációs célokat is szolgált. A XIX. század végén Károlyi István átépíttette a kastélyt a romantika, a barokk és a neogótika irányvonalain, amivel a középkori lovagvárak mintáját követte. Károlyi István 1907-ben bekövetkezett halálát követően utódai nem használták többé állandó lakhelyként a kastélyt. A két világháború között szanatóriumként, kaszinóként működött, a háború ideje alatt pedig kadétiskolaként, majd katonai kórházként hasznosították. A kommunizmus alatt kultúrházként rendezték be, napjainkban a felújított impozáns kastély helytörténeti kiállítással várja a látogatókat.

A trianoni békeszerződésig Nagykároly Szatmár vármegyé hez tartozott, 1920-ban a Román Királysághoz került, a második bécsi döntés értelmében 1940. augusztus 30-án a város visszakerült a Magyar Királysághoz. A II. világháború után ismét Románia része lett.

Lakossága 1910-ben: 16 078 lakosból 15 772 magyar, 216 román, 63 német

Lakossága 2011-ben: 20 775 lakosból 10 950 magyar, 7757 román, 462 roma

Érdekességek

1711-ben Nagykárolyban kezdte meg Károlyi Sándor és Pálffy János a tárgyalásokat a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békéről.

Nagykároly 1780-től Szatmár vármegye székhelye volt, rangját 1926-ban veszítette el, és Szilágy megyéhez csatolták, végül 1968-ban került vissza a romániai Szatmár megyébe.