Kategória: Trianon térkép

Poprád utca, Budapest XVIII, XX., Poprádi utca, Budapest XXI., Poprád köz, Budapest XI.

Poprád (ma Poprad, Szlovákia)

Poprád ma leginkább a Magas-Tátráról ismert, ez a város tekinthető a hegység egyik legfontosabb idegenforgalmi központjának, a „Magas-Tátra kapuja” névvel is szokták emlegetni. Késmárktól 15 km-re, a Poprád folyó egyik nagy kanyarulatában fekszik.

A Magyar Királyság befolyása alá a tatárjárás után került, IV. Béla németeket telepített ide, oklevélben először 1244-ben említik. Luxemburgi Zsigmond ezt a várost is elzálogosította a többi szepesi településsel együtt, csak 1772-ben, Lengyelország első felosztásakor került vissza a Magyar Királysághoz, Szepes vármegye részeként.

A XVI-XVIII. század között rézbánya működött a városban, később kézműveseiről volt ismert. A Kassa-Oderbergi vasútvonal hozta meg az ipari fellendülést a századfordulóra, sorra alakultak a gyárak és pénzintézetek.

Szepes vármegye többi városához hasonlóan, 1920-tól Csehszlovákia része, majd a második világháború alatt a frissen kikiáltott, nevében független Szlovákiához került. Ennek megszűnése után ismét a Csehszlovák köztársaság része lett, de immár jóval nagyobb lélekszámmal, ugyanis a háború után Poprád városához csatlakoztak a korábbi Szepesszombat, Felka, Sztrázsa és Mateóc települések, közel megtízszerezve Poprád lakosságát. 1993 óta Szlovákiához tartozik, az 1996-os közigazgatási reform óta az eperjesi kerület Poprádi járásának székhelye.

Lakossága 1910-ben: 2283 lakosából 818 német, 758 szlovák és 689 magyar volt.

Lakossága 2011-ben: 52862-ből 43020 szlovák, 450 roma és 91 magyar (8444 nem nyilatkozott)

Érdekességek:

A városban működik a Tátra Múzeum, melyet a Magyarországi Kárpát-egyesület (MKE) alapított 1876-ban, mely többet között egy közel 120 000 éves neandervölgyi lelettel, illetve nagyjából 17 000 kötetes könyvtárral büszkélkedhet.

Képeslapok

Google-térkép

Utcatörténet

A Fővárosban számos köztér viseli Poprád város nevét:

Poprád utca: XVIII. kerület, Ferihegy városrész, 1940 óta

Poprád utca: XX. kerület, Gubacsipuszta városrész, 1932 óta

Poprádi utca: XXI. kerület, Gubacsipuszta városrész, 1932 óta

Poprádi köz: XI. kerület, Örsöd városrész, 1974 óta

Poprádi út: XI. kerület, Dobogó-Örsöd-Péterhegy városrészek, 1900 óta

Kapcsolódó tartalmak