Kategória: Trianon térkép

Szenice utca, Budapest XIV.

Szenice (ma Senica, Szlovákia)

Szenice Szlovákia nyugati részén található, közel a cseh határhoz. A Nagyszombatból Prágába menő főútvonal mellett található, Nagyszombattól 38 km-re északnyugatra. A Magyar Királyság Nyitra vármegyéjében volt a Szenicei járás székhelye.

A történelmét is nagyban befolyásolta kedvező földrajzi elhelyezkedése, már a középkorban is itt haladt el a Buda felől a morva és cseh területek felé, Brünn (Brno) és Prága irányába tartó kereskedelmi főútvonal. Luxemburgi Zsigmond király vásártartási joggal ruházta fel a települést 1419-ben. A régészeti feltárások alapján elmondható, az újkőkorszak óta lakott a terület. Az Árpád-korban sok várat építettek a környéken (Berencs, Jókő, Korlátkő), Szenicét is beleértve, hiszen nagyjából erre húzódott a középkori Magyar Királyság északnyugati határa. Szenice vára elpusztult, feltehetőleg az interregnum alatti időszakban, Vencel cseh király, magyar királyjelölt ostroma által. A Zsigmond által adományozott kiváltságokat a következő uralkodók sorra megerősítették, a XVI. századtól kezdve a Nyáry család uradalma lett, ami magával hozva a reformáció elterjedését. A XVIII. századtól kezdve jelentős zsidó közösség költözött a városba. Ruhagyár, sörfőzde is alakult itt a XIX. században.

A település 1920-tól Csehszlovákia része, majd a második világháború alatt a nevében független Szlovákiához került. Ennek megszűnése után ismét a Csehszlovák köztársaság része lett. 1993 óta Szlovákiához tartozik, az 1996-os közigazgatási reform óta a Nagyszombati kerület szenicei járásának székhelye.

Lakossága 1910-ben: 2849 lakosból 1922 szlovák és 624 magyar.

Lakossága 2011-ben: 20 255 lakosból 19 180 szlovák, 219 cseh, 25 magyar

Érdekességek:

Az 1866-os porosz-osztrák (-olasz) háború során utcai harcok is voltak a városban.

Képek:

Képeslapok

Google-térkép

Utcatörténet:

A fővárosi XIV. kerületi Alsórákoson található Szenice utca 1929 óta viseli a nyitrai település nevét.

Kapcsolódó tartalmak