Kategória: Trianon térkép

Tapolcsány utca, Budapest XVIII.

Nagytapolcsány (ma Topoľčany, Szlovákia)

Nagytapolcsány Nyugat-Szlovákiában, Nyitrától 32 km-re északra. Az egykori Nyitra vármegye egyik járási székhelye volt.

Területére német telepesek érkeztek a XII. században, első említése 1173-ból való. Csák Máté tartományúr birtoka volt, halála után királyi város lett. A XV. század első felében huszita fennhatóság alatt volt, a törökök 1599-ben dúlták fel. Számos család birtokában állt, így az Országh, Losonczi, Forgách, Berényi családokéban majd később nagy birtokokkal rendelkezett itt a Traun és a Stummer család. A XVII. században számos céh alapult itt, ekkor nyert vásártartási jogot is. A következő század végén többször is nagy tűzvész pusztított a településen, a XIX. században pedig több kolerajárvány pusztított a vidéken. 1870-ben cukorgyár épült itt.

Nevezetessége az 1740-ben, a korábbi Szent András templom helyén épült, Szűzanya tiszteletére épített barokk templom, a Hétfájdalmú Szűzanya kegyszobrával, amely búcsújáró hely.

1920-ig Nyitra vármegyéhez tartozott. 1920-tól Csehszlovákia része, majd a második világháború alatt Szlovákiához került. Ennek megszűnése után ismét a Csehszlovák köztársaság része lett. 1993 óta Szlovákia része, az 1996-os közigazgatási reform óta a Nyitrai kerület Nagytapolcsányi járásának székhelye.

Lakossága 1910-ben: 6399 lakosból 3259 szlovák és 2110 magyar volt.

Lakossága 2011-ben: 27 177 lakosból 24 930 szlovák és 241 magyar volt (1667 nem nyilatkozott).

Érdekességek:

Itt született Robert Fico, korábbi szlovák miniszterelnök.

A kegyszoborhoz legenda is tartozik: „Egykor egy este a zavadi plébános kocsin ment haza Nagytapolcsányból, mikor lovai váratlanul megálltak. A pap megkérdezte kocsisát, hogy mi az, mire az azt válaszolta, hogy valami öregasszony áll a hintó előtt. Erre a pap utasította: „Verd végig az ostorral.” A kocsis ezt meg is tette, mire másnap a Fájdalmas Szűzanya arcán vérző sebet láttak az imádkozók.”

Képeslapok

Google-térkép

Utcatörténet

A XVIII. kerületi Ferihegyen 1940 óta viseli a Tapolcsány utca a nyitrai település nevét. A II. kerületi Tapolcsányi utcát (előzőleg Ürge utca) a lakosság kérésére az utcában lakó Habsburg-rokon Tapolcsányi Lászlóról nevezték el, nem a felvidéki városról.

Kapcsolódó tartalmak