Kategória: Élhető város

A Bakáts tér felszabadítása

„Kár lenne folytatni azt az évtizedes rossz hagyományt, mely kimerült abban, hogy a parkolóhelyek után koslató autók céltalan keringőzésbe kezdjenek, abban bízva, hátha szerencséjük lesz” – Rab László írása.

Le van zárva szeptemberig a Bakáts tér két szemben lévő oldala. A templom homlokzati részén a Bakáts utca ettől kezdve zsákutcának minősül. Eddig itt lehetett a Közraktár utcából a Lónyay utcán át bejutni a hangulatos térre, de ez most már nem lehetséges. A fönti rész a régi Schöpf-Mérei kórházi bejárattal szintén gyalogos zóna lett, csak kerékpárral lehet megközelíteni. Aki balról érkezik a Ráday utca felől, a tér bal oldalán elhaladva csak balfelé mehet ki – nincs átjárás a Ferenc körút felé. Jobbról ugyan el lehet jutni az óriás japánakácok alatti hűvös parkolókba, de innen sem vezet út a tér túloldala felé. Csak a körút felé lehet visszajutni.

Máris lehet látni, hogy gyérült a forgalom, ezt különösen a tér legfőbb éke, az Assisi Szent Ferenc templom érzi meg legjobban. Vannak persze csalafinta autósok, egyiküket láttuk is, amint felcsavarozza a lezárást garantáló középső cölöpöt, majd leparkolt a tér sarkához közel. Ez egy harmincezer forintos kanyar, mondták csendben a helybéliek, akiknek szintén szokniuk kell az új rendet.

A Bakáts tér felszabadítása
Assisi Szent Ferenc templom
Fotó: Rab László

A Belső-Ferencváros önálló belső kis szigetét akarják megmenteni a zsúfoltságtól, ezért lépett életbe az átjárást akadályozó új szabály. A járókelők hamar felfedezték az adódó lehetőséget, a Bakáts utca sarkán vásárolt péksüteményt vagy a mellette lévő Nándori cukrászdában vett pogácsát valamivel nagyobb csöndben és nyugalomban el lehet fogyasztani a tér padjain a templom keskeny kertjében. Innen jó kilátás is nyílik a térre, mert magasabban van, mint a járdaszint.

„Valamivel nehezebb lett így a munkám” – felelte érdeklődésünkre Koczó Egon csomagfutár, aki azt is elmondta, leállítja a motorját és áttolja, ha a tér túloldalán akad dolga. Amúgy nem olyan vészes a dolog, tette hozzá, megértik az autósok is, úgyse tudnak másfelé menni, mint amerre terelik őket. „A pontból B pontba így is el lehet jutni”– mondta Egon – „nem jelent eget rengető, megoldhatatlan problémát.”

A Bakáts tér felszabadítása
Koczó Egon csomagfutár
Fotó: Rab László

A térnek az üresen álló kórházépülethez közeli, fenti részén beszélgettünk a nyomtatóbolt fiatal alkalmazottaival is. Jó helyen vannak, rálátnak a térről kivezető utcára, ott poroszkálnak már most is a csalódott autósok, akik immáron nem tudnak a térrel azt kezdeni, amit csak akarnak. Rakodni, pakolni így is lehet, és meg lehet éppen közelíteni a túloldalon a hivatalt is, de hát megállni ott azért is bajos, mert a koros fák miatt jónéhány parkolóhely kiesik.

A Bakáts tér felszabadítása
Tilosban parkolás
Fotó: Rab László

A nyomtatóboltosok szerint most még hagyján, mert javában tart a nyár. Ősszel ennél nagyobb gond lehet, mert van egy iskola a tér sarkában, sok szülő hozza majd a gyereket autóval a reggeli órákban, garantált lesz a torlódás, mert már nem lehet elszökni a körút felé. Annak, aki szeretné elkerülni a várható kényelmetlenségeket, ki kell találnia valamilyen alternatív megoldást.

Nem biztos különben, hogy feltétlenül autóval kell a gyerekeket iskolába hordani. Sokáig meg lehetett ezt oldani másként is.

A hangulatos térnek, amelynek sarkában a cukrászda mellett pékség, posta és dohánybolt is található, nyugalomra van szüksége. A hatalmas fáknak sem kedvez, ha állandóan autók pöfögnek a tövükben.

A Bakáts tér felszabadítása
Óriás pagodafa
Fotó: Rab László

A Bakáts tér fekvését tekintve kifejezetten jó közösségi terület, a templomot sem azért építették a korábbi évszázadokban, hogy el lehessen rohanni mellette. Kár lenne folytatni azt az évtizedes rossz hagyományt, mely kimerült abban, hogy a parkolóhelyek után koslató autók céltalan keringőzésbe kezdjenek, abban bízva, hátha szerencséjük lesz. A találkozásokra is alkalmas tér nem kizárólag arra van, hogy átjárjunk rajta, ahhoz, hogy beszélgessünk, trécseljünk az árnyas fák alatt, meg is kell állni néha.

Ezt tettük egyébként azzal a középkorú úrral, aki munkahelyéről, a körúti irodaházból sétált át ide, hogy nyugodt körülmények között töltse el az ebédidejét. Járványról, nyárról, otthon is végezhető munkáról és kényelmes városi életről volt szó köztünk, miközben előttünk a templom vastag falai magasodtak. Hullott a kórház előtt a sok évtizedet átélt pagodafa sárga virágja, a lezárásnak köszönhetően pedig az egyre magabiztosabban mozgó gyalogosok bátran mentek át a keskeny utcán a nyomtatóbolt elől a tibeti falatozó elé.

Jakhús a Bakáts téren? Hogyne. Ha van időnk körülnézni, s közben nem kell kacsáznunk a pöfögő autók között, akár még ez a felfedezés is belefér.

Borítókép: Rab László

Kapcsolódó tartalmak