Kategória: Élhető város

Legfeljebb harminccal! Mi változott Pasaréten?

Pasaréten egy Budapesten is már több helyen működő forgalomcsillapítási eszközt, a TEMPO 30-as övezetet próbálják ki.

Olyan övezetet jelöltek ki Pasaréten, ahol egyenletesebb, biztonságosabb közlekedéssel probálnak javítani a hangulatos budai utcák élhetőségén. Ahogy a többi forgalomcsillapításra, úgy erre is igaz: a közlekedés megváltoztatása nem a cél, hanem csak eszköz arra, hogy az érintett városrészek mindenki számára élhetőbbek legyenek.

Kovács Tamás írása.

Mi az a TEMPO 30?

A TEMPO 30 övezeteken belül a közlekedés kiszámítható és egyenletes. Nincsenek jelzőlámpák, alárendelt utak: az ilyen, korlátozott sebességű övezetben minden útkereszteződés egyenrangú, és sehol nem lehet 30 km/h-nál gyorsabban hajtani.

Ez látszólag időveszteséget jelent, de az egyenletes, kiszámítható közlekedés miatt (nem kell STOP táblák és jelzőlámpák miatt lassítani, megállni) valójában az időveszteség minimális az autóval közlekedők számára (már ha van éppen egyáltalán). Cserébe kevesebb lesz a baleset, csökken az átmenő forgalom.

Az övezeten belül megritkuló, lelassuló autóforgalom pozitívan hat a lakók életminőségére: csökken a zaj- és levegőszennyezés, több hely jut a gyalogosoknak, jobb lesz az utcán sétálni, kerékpározni.

Egy lakóutcában ez különösen fontos: például kevesebb veszélynek vannak kitéve a gyerekek, idősek, biztonságosabban át lehet menni az utca másik oldalára. Ha pedig mégis baleset történik, sokkal kisebb a komoly sérülés esélye.

Sokak szerint ez a leghatékonyabb kerékpáros hálózatfejlesztés, mert nagyban növeli a kerekezők biztonságérezetét, és nagyobb lehetőséget ad biciklivel kétirányú utcák kijelölésére. De gördülni másképp is lehet: egy ilyen övezetben a többi mikromobilitási eszköz használata is egyszerűbb.

Röviden: a szelídebb közlekedés mellett az utca és a benne lakók is egészségesebbek lesznek.

Terkep_12_II_Ker_01_vLG_3
Az új TEMPO 30 övezet.

Mi történik pontosan?

Pasaréten kettő, az átmenő forgalom szempontjából fontos út vezet: a Pasaréti út és a Szilágyi Erzsébet fasor – Hűvösvölgyi út tengelye. A kettő között a forgalom nagy része a Gábor Áron utcán áramlik.

A többi utca jelenleg is csendesebb, hangulatos mellékutca, amiken néhol a főbb utakat elkerülni kívánó autók nagy sebességgel haladnak át. A TEMPO 30 övezet kialakításával a Gábor Áron utca két oldalán csak minimálisan változik a forgalom, de az egyértelmű, egységes szabályok mégis sokat segíthetnek a környéknek.

A két övezetről a kérdőívnek is otthont adó kozossegitervezes.budapest.hu oldal ezt írja:

A János Kórház és Gábor Áron utca között

„Ezen a részen főként szűk, de kétirányú utcákat találunk. A terület gyakorlatilag jelenleg is korlátozott sebességű övezetként működik, amely az erre vonatkozó táblák kihelyezésével válik ,,hivatalossá”. Ez meghatározza a terület későbbi fejlesztési irányait is.

A változtatás részeként az összes kis utca elejére kikerülnek a 30 km/h-s korlátozott sebességű övezet táblák, a Hargita utca pedig kétirányúvá válik a kerékpárosok számára.”

Terkep_12_II_Ker_01_vLG_3_deli
A János Kórház és Gábor Áron utca közötti övezet

A Gábor Áron utca és Kelemen László utca között

„Az itt található kis, főleg egyirányú utcákban az autósok általában nagy sebességgel hajtanak végig, ami veszélyessé teszi a területet.

A TEMPO 30-as övezet kialakítása csak az első lépést jelenti a megoldás felé: a kerületi önkormányzat elképzelései szerint később fizikai megoldásokkal(pl. sebességcsillapító küszöb („fekvőrendőr”), váltott oldalú parkolás) is segítenének biztonságosabbá tenni az utcákat.

Ezen a területen a Küküllő utcában, a Pázsit utcában, a Házmán utcában, a Sodrás utcában, valamint a Hűvösvölgyi út szervizútjának Sodrás és Kelemen László utca közötti szakaszán válik kétirányúvá a forgalom a kerékpárosok számára.”

Terkep_12_II_Ker_01_vLG_3_eszaki
Gábor Áron utca és Kelemen László utca közötti övezet

A kérdőív kitöltési ideje lejárt, az eredmények a linkre kattintva tekinthetőek meg.

Kapcsolódó tartalmak