Kategória: Mi újság, Budapest?

Megépült a hiányzó zajvédő fal

Elkészült az M3-as autópálya külvárosi szakaszán az a több mint egy kilométer hosszú zajvédő fal, amely az elmúlt évtizedek legtöbbször megígért budapesti beruházása címet is viselhetné.

Az M3-as zajvédő fala az autópálya XV. kerületi szakaszán, a Wesselényi utca és Szentmihályi út között létesült. A Pont 8 Mérnöki Tanácsadó és Szolgáltató Kft. idén januárban kezdte a munkát, augusztus végéig tartott az építés. A teljes fejlesztés fővárosi forrásból valósult meg, közel 360 millió forintba került. A projekt része a passzív zajvédelem megteremtése, ezért október végéig az út menti házak ablakait is kicserélik.

Rab László írása.

Megépült a hiányzó zajvédő fal

– A főváros új vezetésének tavaly ősszel sok adósságot kellett átvennie a korábbi főpolgármestertől – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester. – A XV. kerület vesztese volt Tarlós István kilenc évének: elég a mögöttem lévő zajvédő fal hiányára, a fel nem újított utakra, a borzalmas állapotban lévő – de most már felújítás alatt álló – Csömöri úti felüljáróra, illetve a megígért, majd lefújt újpalotai gyorsvillamosra gondolni.

A főpolgármester szerint a zajvédő fal jelzésértékű beruházás, hiszen a zöld várospolitika fontos eleme. Az autópályák növekvő forgalma azt is jelzi, hogy erősödik az agglomerációs forgalom, s emiatt egyre többen érzik zavarónak a városi zajt, és még többen szeretnének kiköltözni a fővárosból. Karácsony Gergely kijelentette, hogy meg kell fordítani a folyamatot, meg kell akadályozni Budapest „kiürülését”.

Megépült a hiányzó zajvédő fal

A fal, amelynek felső része immáron nem tömör, hanem átlátszó hangszigetelő anyagokból készült, a rákospalotai komfortérzetet növeli.

– Bebizonyíthattuk, hogy képesek vagyunk a közösség, a főváros és a kerület érdekében tenni – mondta Cserdiné Németh Angéla. A XV. kerületi polgármester felvázolta a fal előtörténetét: 2010 és 2019 között csak az előkészítésig jutott el a főváros korábbi vezetése. A késlekedésnek politikai okai is voltak. A XV. kerület hiába adta át a zajvédő fal elkészült terveit már 2015-ban a fővárosi önkormányzatnak, évekig csak az akták tologatása folyt. A kivitelezés befejezésére a Főpolgármesteri Hivatal először 2018. december 31-ét, majd 2019-es, később 2020-as, egyszer pedig 2021-es dátumot adott meg. – Tényleges előrelépés és valódi fordulat csak a tavalyi őszi önkormányzati választások után történt – mondta Cserdiné Németh Angéla, és felidézte elődje, Hajdu László DK-s országgyűlési képviselőnek a zajvédő falért folytatott hosszú küzdelmét. Az avatáson jelenlévő Hajdu, aki öt cikluson át volt a kerület polgármestere, elmondta, hogy éppen negyven éve készült el mai formájában a kerületnek áldást és katasztrófát egyszerre jelentő M3-as. Ezt követően harminc évet kellett várni arra, hogy a sztráda nagy részén álljon a zajvédő fal. De újabb tíz évig nem történt semmi a Wesselényi utca és Szentmihályi út közötti szakaszon. Tegyük hozzá, azon a szakaszon, amelyen a világon egyedülálló módon városi út (a Szerencs utca) keresztezi a sztráda forgalmát. Az itteni felüljáró (vagy aluljáró) megépítése lesz a következő menet. Talán nem kell rá olyan sokat várni, mint az elengedhetetlenül fontos zajvédő fal megépítésére.

Megépült a hiányzó zajvédő fal

– Zöldebb, fenntarthatóbb és igazságosabb fővárosért dolgozunk. Azt reméljük, hogy a jövőben is olyan beruházásokat tudunk a XV. kerületbe hozni, amelyek élhetőbb Budapestet teremtenek – hangoztatta a Kozák téri átadáson Dorosz Dávid klímavédelmi és fejlesztési főpolgármester-helyettes.

Fotók: Rab László és Vargosz – XVMédia

Kapcsolódó tartalmak