Kategória: Fókuszban

Ezeket a városi sportpályákat újították fel közösségi döntések alapján

Apró fejlesztések, javítások, amelyek mégis döntően befolyásolják a sportolás minőségét.

Leszakadt palánkok, lukas hálók, sérült eszközök – apróbb hibák, de ahhoz pont elegek, hogy ellehetetlenítsék a városi sportpályák kényelmes használatát. A Járókelő és a Budapest Urban Games pályázatán most közösségi ötletelés alapján újították fel ezeket egy 1 millió forintos keretből. 

A sportREhab névre keresztelt projektet még a tavaszi első járványhullámot követően indították el, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy az edzőtermek bezárásával még többen esnek el a rendszeres sportolási lehetőségektől. Felmerülő alternatívaként – amíg az időjárás engedi – jó megoldás lehet, ha a kültéri kondiparkokat, sportpályákat választjuk, ám ezek az intenzív használat során gyakran kicsit megroggyannak, amit elsőként a környékbeliek érzékelnek. Ezért is hívták életre a kezdeményezést, amely a lakossági pályázatok és ötletek alapján szavaztatta meg azokat a helyszíneket, amelyet az adott keretből felújítottak.

A beküldött 20 pályázat közül végül hét sportpályát újítottak fel, a kosárpályákat az Elvis Presley parkban, a Csáktornya utca parkban és a Váradi utcánál, de a Bikás parkban a boxzsák, a városligeti lábtengó és a küzdősport pálya, és a Fidó parkban a kültéri sakk is újra hibátlan állapotban várja a sportolni vágyókat. 

A borítókép illusztráció/Soós Bertalan

Kapcsolódó tartalmak