Kategória: Kult

Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál – online!

November 2-7. között online rendezik meg az idei Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivált, a V4 országokból érkező, legendás művészekkel!

November 2-7. között rendezik meg 2020-ban a fővárosban a hét éve alapított Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivált. Az eseménysorozat a járványhelyzet sajátosságaihoz alkalmazkodva idén online formában lesz látogatható: a koncertek a meghirdetett kezdési időponttól számítva 12 órán keresztül érhetők el a fesztivál oldalán, az arra vonatkozó jegy megváltásával. A rendezvény ebben az évben kifejezetten a V4 országok művészeire fókuszál, így többek között koncertet ad a lengyel Marcin Dylla, a cseh Pavel Steidl, vagy a szlovák Karol Samuelcik is.

A Zeneakadémián tanszékvezető tanárként dolgozó, Liszt-díjas gitárművész, Eötvös József hét éve alapította a fesztivált, amely páratlan módon szerepelteti a gitár, mint hangszer, és külön az irodalmának sokoldalúságát és kiemelkedő művészeit. Emellett nagy presztízsű koncerteken keresztül évről-évre platformot szolgáltat a klasszikus gitárzene, de még inkább a gitár, mint hangszer szerelmeseinek számára. Az idei eseménysorozat rendhagyó módon online kerül megrendezésre, amely nemcsak megfelelően alkalmazkodik a speciális körülményekhez, de remélhetőleg olyanokat is képes lesz megszólítani, akik eddig a Zeneakadémián személyesen nem is fordultak meg.

A koncertek pedig igencsak magas színvonalat ígérnek. Idén a fesztivál művésze lesz a hangszer páratlan, legendás virtuóza, Pavel STEIDL (CZ), akit a Guitar magazin 2004-ben az év gitárosának választott. Fellép a világ egyik legtehetségesebb és legismertebb gitárosa, Marcin DYLLA (PL), akinek lemeze (Naxos) bekerült a világ tíz legjobb albuma közé. A Mucha Quartettel közösen színpadra lép a Pozsonyi Zeneakadémia fiatal és páratlan tehetségű professzora, Karol SAMUELCIK. Hazánkat egyik legsikeresebb klasszikus gitárművészünk, a Zeneakadémia tanára, CSÁKI András képviseli, aki Japántól Észak-Amerikáig elkápráztatta már a közönséget.

Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál – online!
Pavel Steidl

A fiatal művészeket is gondosan válogatták a fesztiválprogramba. Ami sportban az olimpia, az gitárzenében a GFA, a magyar TRITONUS Gitártrió 2019-ben elnyerte a GFA – Guitar Foundation of America első díját, így valóban a világ csúcsára jutottak. SIDOO Zsombor felnőttversenyeket nyert tizenévesen, a Zeneakadémia különleges tehetségek osztálya után most Grazban tanul. Hedvika SVENDOVA (CZ) a Budapesti Nemzetközi Gitárversenyen nyert harmadik helyezést (2014), a fesztiválon fuvolista testvérével hallhatjuk. Andrzej GRYGIER (PL) a lengyel gitárosok különlegesen nagy tehetsége, ahogy Jagoda ŚWIDZIŃSKA (PL) is, a Balti Gitárnapok kiemelt első helyezettje. Petra POLÁČKOVÁ (CZ) a virtuóz fiatal művésznő különleges hangszerrel, egy kilenc húros gitárral lép fel a fesztiválon.

A fentiekben ismertetett, kiemelt koncerteket a Zeneakadémia Nagytermében rögzítették kiváló eszközökkel, így várhatóan maradandó élményt fognak nyújtani online követve is a közönségnek. Bérletek hétfőn estig válthatók, onnantól csak jegyek vásárlására lesz lehetőség.

Minden további információ megtalálható a fesztivál weboldalán, illetve annak Facebook oldalán!

Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál – online!
Marcin Dylla

A fesztivál részletes programja

2020. november 2. HÉTFŐ

20:00
Koncert a Zeneakadémia Nagyterméből: KAROL SAMUELCIK gitárművész (Szlovákia) és a MUCHA STRINGS QUARTETT (Szlovákia) koncertje
Helyszín:
Felvétel a Zeneakadémia Nagyterméből

2020. november 3. KEDD

20:00
Fiatal művészek koncertje a V4 országaiból: HEDVIKA SVENDOVA és DOMINIKA SVENDOVA szólógitár – gitár/fuvola duó koncertje (Csehország)

2020. november 4. SZERDA

18:00
Fiatal művészek koncertje a V4 országaiból: JAGODA ŚWIDZIŃSKA szólógitár (Lengyelország)

20:00
Koncert a Zeneakadémia Nagyterméből: CSÁKI ANDRÁS gitárművész szólóestje (Magyarország)

2020. november 5. csütörtök

18:00
Fiatal művészek koncertje a V4 országaiból: SIDOO ZSOMBOR szólógitár (Magyarország)

20:00
Koncert a Zeneakadémia Nagyterméből: MARCIN DYLLA gitárművész szólóestje (Lengyelország)

2020. november 6. péntek

18:00
Fiatal művészek koncertje a V4 országaiból: ANDRZEJ GRYGIER szólógitár (Lengyelország)

20:00
Fiatal művészek koncertje a V4 országaiból: TRITONUS GUITAR TRIO (Magyarország)

2020. november 7. szombat

18:00
Fiatal művészek koncertje a V4 országaiból: PETRA POLÁČKOVÁ szólógitár (Csehország)

20:00
Koncert a Zeneakadémia Nagyterméből: PAVEL STEIDL gitárművész szólóestje (Csehország)

Budapesti Nemzetközi Gitárfesztivál – online!
Tritonus Guitar Trio

Kapcsolódó tartalmak