Kategória: Fókuszban

Kirakatban a képzőművészet

A nemzetközi alkotások mellett három magyar művész munkái is visszaköszönnek a belvárosi kirakatokban.

Kelet-Európa legújabb, független, kortárs képzőművészeti vásárát, a FLASH SHOW-t eredetileg 2020 szeptemberében tartották volna a Károlyi-palotában. De a világjárvány és az egészségügyi óvintézkedések miatt újragondolták az eseményt a szervezők, és ZERO FLASH SHOW néven új formát találtak ki: kirakatokba helyezték az alkotásokat. Az utcai „járványbiztos” tárlat november 21-ig látható Budapest belvárosában.

Tompa Diána írása.

Az újhullámos képzőművészeti vásár ötlete bő egy éve fogalmazódott meg a szervezők, Kigyós Fruzsina, Nagy Alexandra, Rápolthy Balázs fejében. Terveik szerint húsz jelentős, kelet-európai régióban található galéria érkezett volna Budapestre, és szóló show formájában egy-egy kiemelt művészük egyéni kiállítását mutatták volna be négy napon keresztül. „Feltörekvő, fiatalabb galériás nemzedék munkáinak a kiállítása volt a célunk. Szerintünk ez a régió egy nagyon izgalmas színtér, ahol elképesztően érdekes, progresszív kezdeményezések, új kiállítóterek vannak”, mondta Kigyós Fruzsina.

Kirakatban a képzőművészet
Fotó: Csabai Kristóf

Bár az eredeti koncepció nem valósulhatott meg, a szervezők mégsem akartak teljesen lemondani róla, miután addigra már elindult az együttműködés a felkért galériákkal.

A rendezvény nem költözik online térbe, ehelyett egy alternatív kiállítást valósítottak meg ZERO FLASH SHOW néven: Budapest belvárosában öt helyszínen, tizenkét kirakatban láthatók a meghívott művészek alkotásai, és – a szóló show koncepciót megtartva – egy-egy kirakaton belül egy-egy művész munkái szerepelnek. Nagy Alexandra szervező hangsúlyozta, habár ötletük a rendezvény jellegét némiképp elveszítette, a vásár jellegét a kirakattal meg tudta tartani, hiszen elég egyértelmű, hogy ami a kirakatban van, az megvásárolható: „Feladatunknak érezzük megmutatni, hogy a művészet megvásárolható, és sokszor jóval többet költünk egy karácsonyi ajándékra, mint ami egy műtárgy ára lenne.”

Az öt helyszín (Vörösmarty tér 7–8. – Gerbeaud Kávéház, Vitkovics Mihály utca 3–5., Kecskeméti utca 14. – Mercure Hotel, Bajcsy-Zsilinszky út 36–38. – Toldi Klub és Király utca 27.)mindegyike a ZERO FLASH SHOW logójával lett megjelölve, mellette a kiállító galéria és a művész neve, valamint a műalkotás címe. Az érdeklődők a kirakatokon lévő QR-kódot beolvasva online tárlatvezetésre mehetnek.


A bemutatott alkotásokat elsősorban a térség kapcsolja ssze, ugyanakkor a meghívott görög, cseh, észt, lengyel, szlovén, szlovák, szerb, magyar művészek mindegyike reflektált valamilyen formában az elmúlt időszak eseményeire, így a műalkotások között párhuzam és összhang is megfigyelhető. Az utcán sétálva egy-egy műalkotás befogadásának egészen más esztétikai élvezete nyílik meg, mint egy múzeumban, és a rendhagyó tér izgalmas dialógust teremt: az indirekt műélvezés lehetőségét. „Mi végig a fókuszáltságra törekedtünk, hogy a hatalmas ingerhalmazban ne vesszen el az ember. A klasszikus nyugati-európai vásárok számos galériát vonultatnak fel, mi húsz galériával terveztünk. Általában egy galéria több alkotóval szerepel, mi galériánként egy művészt kértünk. A kirakatkoncepció miatt a fókuszáltság még direktebb változatát láthatjuk: egyetlen mű áll magányosan, és kéri, hogy értelmezzék. Ez lehet, hogy valakinek túl kevés inger, de szerintem lesznek olyanok, akik így sokkal inkább el tudnak mélyülni benne”, fogalmaztak a szervezők.

A kiállított képzőművészeti alkotások technikailag rendkívül sokszínűek:videós installációk, például az észtAlexei Gordin munkái, aki a Nyugati pályaudvar mellett, a romos Petőfi Csarnok tereiben kutat „gazdag műgyűjtők” után, vagy Saša Tkačenko videója, melyben Kurt Cobain egy rockkoncerten a közönség felé köp. Emellett Budapestre érkezett Simon Kocjančič szlovén művész erős színekkel megalkotott, absztrakt litográfiája, illetve Álom című installációja, továbbá a népszerű lengyel fotóművész, Ada Zielińska Home office sorozatának egyik eleme, valamint videóperformance a bosnyák származású, erősen feminista Selma Selmantól.

Kirakatban a képzőművészet
Fotó: Csabai Kristóf

A nemzetközi alkotások mellett három magyar művész munkái is visszaköszönnek a belvárosi kirakatokban. A Vörösmarty téren állították ki Keresztesi Botond két festményét; fókuszukba a tengeri lényeket megidéző, sellőszerű alakok állnak. Tovább sétálva a Vitkovics Mihály utcában található a Borsos Lőrinc alkotópáros (Borsos János-Lőrinc Lilla duó) Jób könyvére és egyben a jelen korunk törékenységére utaló Never ending sorry fekete alapon villódzó felirata. Míg a Király utcában Péli Barna férfi-nő-csecsemő hármasát ábrázoló, szociális kapcsolódások illékonyságát hangsúlyozó, embernagyságú szobrait lehet megtekinteni.

Az írás a Fidelio és az ÉnBudapestem közötti együttműködés részeként jelent meg.

Kirakatban a képzőművészet

Kapcsolódó tartalmak