Kategória: Kult

Bizakodás és ötletes megoldások a bevásárló és tematikus utcákban

Még tart a járvány, de a bevásárló és tematikus utcák bizakodva várják a tavaszt. Persze az elmúlt időszakban sem voltak tétlenek, frappáns megoldásokkal, újításokkal igyekeztek átvészelni az elmúlt hónapokat.

Időről időre a Bevásárlóutca Menedzsment (BUM) hírt ad, hogy miként érinti a jelenlegi helyzet a bevásárló és tematikus utcákban lévő vállalkozókat. A számokból az látszik, hogy az üzletek 8 százaléka zárt be végleg, viszont több az új vállalkozás, és az üzletek több mint kétharmada továbbra is nyitvatart különböző formákban, ami jobb átlag, mint ha a teljes fővárost néznénk.

A BUM írása.

Bizakodás és ötletes megoldások a bevásárló és tematikus utcákban
Liszt Ferenc tér esőben, még a járvány előtt. Fotó: Soós Bertalan

Az elmúlt egy hét bejelentései azonban bizakodásra adnak okot hiszen a kormányzat már célzott az enyhítésre és a Főváros is újraindítási csomagjavaslattal állt elő a BKIK vendéglátás, turizmus szektorban lévő KKV-k segítését célzó javaslatának alapján. Azonban szeretnénk felhívni a figyelmet a civil, nonprofit szektorra is, mivel a bevásárló és tematikus utcák is ilyen formában működnek és az utcákban számos kulturális intézmény, nonprofit szervezet is tagja ezeknek az együttműködéseknek. Fontos lenne, hogy a könnyítések és támogatások a piac minden szereplője számára elérhetővé váljanak.

Egyes önkormányzatok már most léptek, így például VI. kerületben március 1. és május 31. között elengedik a bérleti díjat (csak közös költséget kell fizetni), június 1. és augusztus 31. között pedig 50%-ot kell majd csak fizetni. Újbuda is 50% kedvezményt biztosít egyéni kérelmezőknek a bérleti díjakból, és a II. kerület is kedvezményeket biztosít kérelem alapján (teljestől a részlegesig).

Bizakodás és ötletes megoldások a bevásárló és tematikus utcákban
A Retek utca cégérei a II. kerületben. Fotó: Bódis Krisztián

Bevásárló és tematikus utcák

A bevásárló és tematikus utcák vállalkozóit különböző mértékben érintették a korlátozások, attól függően, hogy melyik szektorban működtek. A leginkább a vendéglátók és a szálláshely-szolgáltatók vannak bajban. A vendéglátóhelyek közül sokan átálltak elvitelre és kiszállításra – ez a váltás főleg a Ráday utca vendéglátóira volt igaz –, illetve olyan újításokat vezettek be, mint a drive-thru szolgáltatás, vagyis a megrendelt ételt kiviszik az ügyfélnek az autóhoz. A zene elvitelre is egy újonnan megjelent trend lett, ahol élő online zenei közvetítéssel szórakoztatják törzsvendégeiket vagy épp jövendőbeli ügyfeleiket. Volt olyan is, aki kvízekkel és nyereményjátékkal igyekezett feldobni az online rendeléseket.

A szállodák esetében többen álltak át a tartós bérbeadásra vagy épp a karanténszállóként való működésre, esélyt adva a túlélésre és a munkavállalók legalább részbeni megtartására.

Sokan fejlesztették online felületeiket, így fordulhatott elő, hogy felgyorsultak az aukciósházak és régiségboltok, galériák digitális projektjei és sok háznak már önálló online aukciós rendszere működik. Ez a digitális átállás tette lehetővé, hogy ősszel, az offline aukciók hiányában is rendkívül magas, egy-egy életműben korábban nem látott árak születtek a licitharcokban. Talán ennek is köszönhető, hogy az Art&Antique Streeten (Falk Miksa u.) szinte senki sem zárt be.

Összefogás és együttműködés

A jövőben mindenképpen össze kell hangolni az online és offline felületeket, így még teljesebben szolgálhatók ki a fogyasztói igények, de mindez összefogás és együttműködés nélkül kevés. Erre az összefogásra nagyon jó példa, ami most a Bartók Béla Boulevardon történik, ahol az ott lévő szolgáltatók és vendéglátók két-két napra birtokba vehetik a BBB közösségimédia-csatornáit, és népszerűsíthetik tevékenységüket, élve az utca ismertségével. A járvány alatt egyébként itt nyitott a legtöbb új hely. Ezt az erőt mutatták meg a #Várunkvissza kampány során is és számos történetet hallottunk a vállalkozóktól, hogy a törzsközönségük mennyire támogató ebben a helyzetben is, megrendelésekkel, de akár szimplán pénzügyi támogatással is igyekeznek segíteni szeretett, különleges helyeiken.

Bizakodás és ötletes megoldások a bevásárló és tematikus utcákban
Ráday utca. Fotó: Soós Bertalan

Erre buzdítunk mi is mindenkit, hogy napi fogyasztási cikkeinket, ételeinket, ha tehetjük, szerezzük be a közelünkben lévő vállalkozóktól, így segítve azok, és munkavállalóik boldogulását – és egyben sajátunkat is.

Már nagyon várjuk a tavaszt, a Ráday utcában nyitóünnepséggel, a BBB-n Eleven Tavasszal és összességében egy újranyitási kampánnyal is készülünk.

Kapcsolódó tartalmak