Kategória: Budapest Kids

Hétköznapi Istennők – nők, lányok a mindennapokban



Művészeti pályázat gyerekeknek

Közös pályázatot hirdet a Színes Város Csoport és a Budapest Brand nZrt. A pályázat egyben egy játékra való felhívás is, célja, hogy az iskolások kreatív alkotásokon keresztül mutathassák meg, milyen szupererővel ruháznának fel számukra fontos női személyeket az életükben. A nyertes pályaművek inspirációként szolgálnak majd Linda Steiner osztrák- és Bakos Zsuzsi magyar képzőművészek számára, és általuk megelevenednek az alkotások egy-egy budapesti falon a nyáron.

Hétköznapi Istennők – nők, lányok a mindennapokban

A Színes Város Csoport és a Budapest Brand pályázatot hirdet „Hétköznapi Istennők – nők, lányok a mindennapokban” címmel, két korcsoportban: alsó (6-10 éves korcsoport) és felső (11-14 éves korcsoport) tagozatos általános iskolások részére. Jelentkezési határidő: május 25.

„Talán már hallottál az ókori görög vagy római istenek- és istennőkről, de szuperhősökről már biztosan. Mi lenne ha azt mondanak, hogy köztünk élnek, és igazából  nap, mint nap találkozol velük. Ha anyukád, lánytestvéred, nagymamád, nagynénéd, legjobb barátnőd, óvónénid, tanárnénid szuperhős lehetne, milyen szuperereje lenne? Rajzold le nekünk  és mi megvalósítjuk egy tűzfalon!”

A pályázat célja, hogy az iskolások kreatív alkotásokon keresztül mutathassák meg, mit látnak a mindennapokban, ha tehetnék milyen szupererővel ruháznák fel kedvenc vagy számukra fontos női személyt az életükben.

„Mindezzel a kreativitás fejlesztése mellett, játékos formában kívánjuk bemutatni a gyerekeknek a nők kiemelkedő szerepét világunkban és beszélgetést kezdeményezni a szerepek és a lehetőségek sokféleségéről függetlenül attól, hogy lányok vagy fiúk” – emelte ki Nádudvari Noémi, a projekt művészeti vezetője.

Hétköznapi Istennők – nők, lányok a mindennapokban

A Színes Város Csoport és a Budapest Brand Nonprofit Zrt.által kiválasztott legjobb pályaműveket Linda Steiner osztrák-, és Bakos Zsuzsi, magyar művészek inspirációként használnak majd és saját stílusukban festik meg őket egy-egy budapesti utcai falfelületen. Az első három díjazott alkotó egy élőfestés workshop keretében megeleveníthetik alkotásukat magyar művészek segítségével egy budapesti legál falon.

Hétköznapi Istennők – nők, lányok a mindennapokban

A Színes Város Csoport Magyarország első tűzfalfestéssel és köztérszínesítéssel foglalkozó szervezete. A civil kezdeményezésű projekt már a kezdetekkor mozgalommá nőtte ki magát, Budapest számos kerületében megtalálhatók a Színes Város Csoport munkái.

További információ, részletes pályázati kiírás: https://pafi.hu/palyazat/hetkoznapi-istennok-nok-lanyok-a-mindennapokban

Kapcsolódó tartalmak