Kategória: Mi újság, Budapest?

1 milliárd forint a budapestiek ötleteire: elindult a közösségi költségvetés szavazása

49 ötletre lehet szavazni idén.

Idén másodszor hirdette meg a Főváros a közösségi költségvetést (a pontosság kedvéért: első körben még részvételi költségvetés néven futott), melynek keretében összesen 1 milliárd forint felhasználásáról dönthetnek a budapestiek. A folyamat most érkezett el a végső szavazáshoz, ahol a több, mint 60 ötlet közül versenyben maradt 49 javaslatra lehet szavazatot leadni. A nyertes ötleteket megvalósítja a Főváros.

Mi is ez az egész?

A folyamat első lépéseként ötleteket küldhettek be a budapestiek. Ezeket előszűrték, az azonos témájúakat összecsiszolták, és ellenőrizték, hogy egyáltalán megvalósíthatóak-e. Ezután a budapest lakosságára nézve reprezentatív állampolgári tanács döntötte el, hogy mely ötletek jussanak be a végső szavazásba.

A városvezetés az egész folyamatba csak két ponton szólt bele: 1) kiszedték a nem megvalósítható ötleteket, például amik állami területet érintenek, vagy nem fértek volna bele a maximális keretösszegekbe. Ellenőrizték, hogy olyan ötletek kerüljenek be, amelyek megfelelnek a stratégiai céloknak. Minden más döntést az ötletadók, az állampolgári tanács tagjai és a szavazó budapestiek hoztak meg tavaly és hoznak meg idén is. (A tavalyi éppen most megvalósuló ötletekről korábban részletesen írtunk.)

1 milliárd forint a budapestiek ötleteire: elindult a közösségi költségvetés szavazása
A tavalyi közösségi költségvetés győztes ötleteiből plakátkiállítás nyílt a Városháza parkban. (Fotó: Főváros)

Így működik a szavazás

Szavazni alapvetően online lehet, augusztus 31-ig, de július 4-től 7-ig a Városháza Parkban személyesen is leadhatja mindenki a szavazatát. A szavazáson egy ember összesen 6 ötletre (3 kategória 1-1 kis és nagy projektjére) kell szavazzon. Mindhárom kategóriában 333 millió forint áll rendelkezésre (így marad 1 millió forint tartalék). Ebből 200-200 millió forint kis projektekre, 133-133 millió forint nagy projektekre fordítható.

A kategóriák az Otthon Budapesten program célkitűzéseit, városfejlesztési kategóriáit követik, ezeken belül lehetett leadni az ötleteket.

  • Zöld Budapest: Budapest felkészül a klímaváltozásra. Zöldebb utcák, élettel teli parkok, mindenki számára elérhető, környezettudatos megoldások. 
  • Esélyteremtő Budapest: A cél a társadalmi különbségek csökkentése, hátrányos helyzetű közösségek életét támogató ötletekkel, például szociális segítségnyújtással. 
  • Nyitott Budapest: Együttműködések, új, kísérleti megoldások, digitális fejlesztések, rövid távú, közösségépítő ötletek. 
1 milliárd forint a budapestiek ötleteire: elindult a közösségi költségvetés szavazása
A tavalyi közösségi költségvetés egyik győztes ötlete a Városháza parkban tartott plakátkiállításon (Fotó: Főváros)

Az idei ötletek

A döntőbe jutott ötleteket az otlet.budapest.hu oldalon lehet böngészni. Minden ötlet túl van már a szakmai elbíráláson és az állampolgári tanács szavazásra javasolta őket.

A Zöld Budapest kategóriában 16 ötletre lehet szavazni. Ebből négy alapvetően kerékpáros közlekedésről szól, közülük a leginkább ambíciózus talán a biciklis parkolóház a Keleti mellett. (Viszonyításul: világ legnagyobb kerékpáros parkolóháza a hollandiai, Budapestnél nagyjából ötször kisebb Uterchben bő 12 ezer biciklit tud elnyelni.) Szintén több javaslat érinti a szennyezés kérdését. Van ötlet, ami a Naplás-tó melletti hulladéklerakót számolná fel, van ami a kukákat fejlesztene, és bátran számoljuk ide a zajszennyezés méréséről szóló ötletet is.

A legtöbb ötlet persze a zöldfelületek fejlesztését, az erősen zöldfelülethiányos belvárosi részek zöldítését célozza meg: növények a Rákóczi úton, zöld pihenőhelyek a Nagykörúton, zöldfalak a városban.

Szintén 16 ötlet jutott be az Esélyteremtő Budapest kategóriából. Itt a legtöbb ötlet a különböző fogyatékkal élő budapestiek életét segíti, de találunk itt időseknek szóló ötleteket is szép számmal. Ha a gyerekeknek ÉS időseknek szóló közös napközit is ide számítjuk, összesen öt ötlet foglalkozik kifejezetten gyerekekkel, például integrált, fogyatékkal élők számára is használható játszóterek létrehozásával. A mindenki számára hozzáférhető és biztonságos közlekedés fejlesztése is ebbe a kategóriába tartozik, például itt lehet szavazni új zebrák kijelölésére is.

A Nyitott Budapest döntőbe jutott 17 ötlete között kézműves foglalkozás és több mobilapplikáció is van. Sok ötletben közös, hogy a budapestieket közelebb szeretné hozni egymáshoz. Például: mozgó mozi a kerületekben, társasjáték a helyi közügyek működéséről, közösségi „szereld magad” műhely, zongorák kihelyezése az utcára. Szintén több ötlet működő, szeretett városi funkciókat (pl: futópálya) hozna létre új helyeken, segítve a változatos városhasználatot.

Az ötletek kulcsszavait összeolvasva, nagyon színes képet kapunk. Például képzeljünk el egy városi teret, ahol este egy falon régi, ikonikus neonok világítanak, a parkban szabadtéri mozielőadás van, a sportpálya és a kutyafuttató ki van világítva, köröznek a futók a háttérben, az új padokon emberek ülnek. Egy ilyen (vagy bármely más, az ötletekből összelegózható) kép talán segít megérteni azt, hogy egy-egy ötlet megvalósulása a legtöbb esetben nem csak azoknak jó, akik közvetlenül haszonélvezői, használói lesznek, hanem mindenkinek, aki egy izgalmasabb, és sokszínűbb és talán picit vidámabb városban mozognak.

Kapcsolódó tartalmak