Kategória: Advent

Itt korizz télen – ezek a budapesti korcsolyapályák biztos nyitva lesznek a szezonban

A megnövekedett rezsiköltségek miatt biztos, hogy idén a tavalyinál jóval kevesebb koripálya nyit majd meg Budapesten. Most körbenéztünk, mik azok, amik már nyitva, vagy egészen biztosan lesznek idén. 

A megnövekedett rezsiköltségek miatt biztos, hogy idén a tavalyinál jóval kevesebb koripálya nyit majd meg Budapesten. Most körbenéztünk, mik azok, amik már nyitva vannak, vagy egészen biztosan lesznek idén. 

Városligeti Műjégpálya

November 17-én meg is nyitott a város legszebb történelmi környezetében lévő koripályája. Aki egyszer is siklott itt a műjégen, nem felejti el annak a varázslatos hangulatát, nem hiába, hogy a téli budapesti programok között és a bakancslistákon kiemelt helyet foglal el a meglátogatása.

Itt korizz télen – ezek a budapesti korcsolyapályák biztos nyitva lesznek a szezonban
Fotó: Bódis Krisztián

A jegyek megvásárolhatóak a helyszíni jegypénztárban vagy online a Műjégpálya hivatalos oldalán, és korcsolya kölcsönzésre továbbra is van lehetőség a helyszínen, mintegy 2000 pár sorakozik a polcokon. 

Budapest Park Jégvilág

December 1-jén nyit a tavaly debütált Jégvilág a Budapest Parkban. Ahol nyáron a koncerteken tombolhattunk, most a tükörsima jégen csúszhatunk majd. A Jégvilágban kétféle időszakra lehet majd más-más árú jegyet váltani, a normál időszak hétfő-csütörtök, a kiemelt péntek-vasárnap, illetve a 2022.12.22. és 2023.01.08. közötti napok. Ezeken belül az alábbi jegytípusok lesznek elérhetőek: teljes árú, diák, 65 év feletti, IX. kerületi lakos, családi + kiegészítő gyerek jegy, illetve 5+1 és 10+2 alkalmas bérlet. 

Itt korizz télen – ezek a budapesti korcsolyapályák biztos nyitva lesznek a szezonban
Fotó: Bódis Krisztián

Winter Wonderland a Westend tetőkertjén

November 24-én nyitott meg a jégpálya mellett ünnepi felnőtt- és gyerekprogramokat és gasztroélményeket is kínáló tetőterasz. A jégpálya ingyenesen használható nem csak a 10 év alatti gyerekek számára, de az  érvényes VI. kerületi lakcímkártyával rendelkezőknek is. Másoknak a  belépő 1.500 forint, de a helyszínen korcsolya is bérelhető, amelynek a bérleti díja 800 forint.

Itt korizz télen – ezek a budapesti korcsolyapályák biztos nyitva lesznek a szezonban

Csepeli jégfolyosós koripálya

Az ország egyik legkülönlegesebb jégpályája is megnyitott november 25-el, a Csepeli Szent Imre téren. A tekervényes pálya hétvégén és szünnapokon reggel 8-tól este 9-ig tart nyitva, míg hétköznapokon 2-től 9-ig. A belépő a csepeli lakosoknak 1200 forint, míg másoknak 2000 forint, és itt is van lehetőség koribérlésre is, ami 1000 forint. 

Itt korizz télen – ezek a budapesti korcsolyapályák biztos nyitva lesznek a szezonban

Kapcsolódó tartalmak