Az érdeklődés a járvány ellenére is jelentős volt, már reggel nyolckor sorban álltak az úszók a regisztrációs sátraknál, a Műegyetem előtti parkolót lezárták, onnan vitte át egy kisbusz az elszánt sportolókat Pestre. Egy stégről vetették magukat vízbe a próbálkozók, és átlós irányban, a sodrástól némiképp támogatva kellett megtenni a 3-400 méteres távolságot. Ami azért nem volt piskóta, a Duna sodrását is számításba kellett venni az augusztus végi „csobbanáson”.
Voltak neves vendégei az átúszásnak, Kovács Kokó István és Sztarenki Dóra színésznő közéjük tartozott, mindkettejüket kamerák várták a túloldalon. A sima átúszókat a népes baráti társaság. Mert egyedül azért senki nem vállalkozott a kedvező körülmények ellenére is hajmeresztő mutatványra. A Duna azért mégsem kacsaúsztató, begörcsölhet az úszó, és akkor elkél a vízben a segítség. A rajt előtt orvosi vizsgálaton estek át az úszók, nem tudunk arról, hogy valakit ki kellett volna segíteni a cél előtt a vízből.
Többen nem először vettek részt a népszerű városi programon. A Halásztelken élő Sira Krisztina sportos hátterű családból érkezett, s nem okozott gondot a táv az egykori vízilabdázó Kapu Gergőnek és édesapjának, dr. Kapu Pálnak sem, apa és fia együtt úszták át a Dunát. Az elsőként a célba érkező Horváth Bálint (29) viszont első alkalommal vágott neki a víznek, a közepén kicsit erős volt a sodrás, mondta, nem érezte, hogy holtpontja lett volna, reggel még elment edzésképpen uszodába, és ott egy kilométerrel melegített. Így aztán a Duna átúszása már csak levezetés volt számára.
Sira Krisztina harmadszorra próbálkozott a mutatvánnyal, két fiú édesanyja, a szülők és a gyerekek is mindannyian sportolnak. A Balaton-átúszó anyukának nem okozott gondot a Duna, jönni fog máskor is.
A legtanulságosabb az volt, hogy milyen kényelmes tud lenni az utca. A versenyt úgy rendezték meg, hogy közben nem zárták le az alsó rakpart forgalmát. Az autósok türelmesen poroszkáltak, és érdeklődve bámulták a vízből kikászálódó bátrakat, akik között olyan is akadt, aki pillangózva ért a célba. Itt, ezen a teljesen önkéntes „városi bulin” lehetett azt is megérteni, miért vagyunk olyan sikeresek a vizes számokban olimpiákon és más világversenyeken. Ahol ennyi amatőr hajlandónak mutatkozik arra, hogy kipróbálja magát a vízben, ott azért nem olyan nehéz a legjobbaknak kiemelkedniük. További következtetésekre nem ragadtatnánk magunkat, mert a nyíltvízi sportsikerek és a Duna-átúszás között, meglehet, semmilyen összefüggés nem mutatható ki.
Az viszont biztos, hogy úszni jó.
Így foglalta össze a lényeget egy bőven ötven fölött lévő úszó, aki szintén önmaga erejét mérte fel azzal, hogy sokadszorra átúszta – így, biztonságos körülmények között – a Dunát. Ezt most újra letudta, valamikor régen Verőcénél kezdte, most pedig, lám, fölvitte az Isten a dolgát, már eljutott a Szabadság-hídig. – Az időeredmény nem számít – jegyezte meg mosolyogva és immáron a budai oldalon sört kortyolgatva –, az idő meseszép volt, a víz csudálatos. Soha rosszabb Duna-átúszásom ne legyen!
