Sétára indultunk a Margit hídtól végig a Nagykörúton, hogy szemügyre vegyünk egy csomó érdekességet: épületeket, szobrokat, kerámiákat és udvarok mélyén rejtőző szökőkutakat. A második rész végén a Nyugatiig jutottunk. Innen már 133 évvel ezelőtt is mehettünk volna tovább villamossal egészen a Király utcáig, de mi most folytassuk utunkat gyalog. Úgy láthatjuk a legtöbbet a városból.
Zubreczki Dávid írása.
A terekkel és közlekedési csomópontokkal ezúttal nem foglalkozunk, hiszen a célunk a kevésbé ismert látnivalók feltárása, na meg a sétára csábítás. Szóval a Nyugati téren is csak körbeforgunk, ide-oda kukkantva, mert mégiscsak közel másfél évszázad építészetén tekinthetünk végig egyetlen pontból.
- Mindenekelőtt itt a pályaudvar az 1870-es évekből, mely öregebb, mint a Nagykörút.
- Azután ott egy szép historizáló palota a Váci út és a Szent István körút sarkán az 1890-es évekből, melynek gyönyörű és érdekes történetű múzsaszobraiból jó ideje semmit nem látni egy otromba reklámháló miatt.
- Idekandikál a Lehel téri Szent Margit-templom az 1930-as évekből,
- a Skála Metró az alul- és felüljárórendszerrel az 1980-as éveket idézi fel,
- a Westend az ezredfordulón épült,
- a 19. század végi Eiffel Palace kortárs tetőkialakítása pedig a 2010-es évek látványos alkotása.
Na de vágjunk neki a sétának! Az első épület rögtön a Nyugati sarkán áll, ez a T62 Hotel, természetesen a Teréz körút 62 alatt. A nem túl fantáziadús elnevezés mögött nagyon izgalmas belső tér található. Ha nem lenne ez a fránya járvány, mondanám, hogy menjünk be, ugyanis a bár meg a reggeliző hely szabadon látogatható, és az egyik legérdekesebben átalakított épületudvar a Körúton. Most ugye csak üzleti célból érkező vendégeket fogadhatnak, de ha újra visszakerülünk a régi kerékvágásba, mindenkinek ajánlom, hogy kukkantson be. Jelen helyzetben viszont érdemes a sétát a másik oldalon kezdeni, a baloldali járdán.
Itt először is elhaladunk a világ egyik legszebb McDonald’s-a előtt. A gyorsétteremlánc 1990-ben költözött be a pályaudvar egyik melléképületébe, mely eredetileg is étteremnek épült.
Minden pesti büszke rá, hogy a Nyugatit a párizsi tornyáról híres Eiffel tervezte. Valójában csak az áthidaló vasszerkezetet konstruálta meg egy Eiffel irodájában dolgozó mérnök, Seyrig Theofil, a csarnok építésze az osztrák August de Serres volt. Ennek ellenére a környéken előszeretettel neveznek el mindent a francia tervezőről, így a már említett Eiffel Palace-t, az Eiffel Tér Irodaházat és magát az Eiffel teret, mely valójában nem is egy tér.
Hanem egy irodaház parkja, amit megnyitottak a nagyközönség előtt. Szerencsére. Ugyanis bármennyire is szeretjük a Nagykörutat, akármilyen csodálatos is lett, sajnos a parkokról majdnem teljesen elfeledkeztek a tervezői. Tulajdonképpen a Rákóczi teret leszámítva nem is nagyon van zöldterület a pesti szakaszon.
A Karádi Gábor tervei szerint kialakított terület az ezredforduló utáni tájépítészeti alkotások egyik szép példája, klassz lépcsőzéssel, okos növénykiültetésekkel. Kicsit sajnálom, hogy azóta telepakolták az egészet bódékkal, de azt persze még jobban, hogy azok most mind üresen állnak. Nagy igény van az ilyen terekre, amit az is igazol, hogy hiába „zsákutca” jelenlegi formájában, mégis folyton élettel teli. Talán ennek a térnek is köszönhető, hogy a 2009-ben megnyílt, Fekete Antal tervezte irodaházra se nagyon haragudott senki, pedig alapvetően nehezen bocsájtjuk meg az új épületeket a historizáló környezetben. Hogy mennyire historizáló környezet a Nagykörút, arra még visszatérünk a következő részben. Addig se felejtsük, hogy még 2014-ben is adtak át új épületet rajta.
A tér felől vessünk egy pillantást a T62 épülettömbjére. Jól látszik, hogy a valaha szomszédos házakat egy kis utca választotta el, amit az egykori Szikra mozi beépítésével kötöttek össze (mint arról a mozis cikkben bővebben is szó esett).
Továbbhaladva, a Podmaniczky utca sarkán érdemes felemelni a fejünket és megnézni a saroképületek kupoláit. Ez alapján fogalmat alkothatunk arról, milyen is volt fénykorában a Nagykörút, mikor még megvoltak a házak eredeti tetőidomai. Persze legtöbbjüket a háború, majd az azt követő kommunista rendszer törölte el, de mint azt a séta elején láthattuk, a tetők egyszerűsítése már a húszas évek végén megkezdődött.
Ez a kereszteződés azonban szerencsésen túlélte az elmúlt évszázadot, így a négy sarokból három díszítése megmaradt. Az egyik olyan cifra, hogy minden csücskére két szobor is jut. Vajon hányan veszik észre ezeket a címertartó fiúcskákat azok közül, akik elsétálnak alatta?
Innen a második utca a Szondi, amelynek a sarkán szintén érdemes megállni. Itt van ugyanis a Béke Szálló, amit eredetileg Britanniának, most meg Radisson Blu Béke Hotelnek hívnak (Teréz krt. 43.). Már az 1913-as nyitásakor is igen korszerű volt, központi gőz- és vízfűtéssel, központi porszívóval, saját mosodával, minden szobában folyó hideg és meleg vízzel. Legnagyobb attrakciója a „szobahívó fényjelzés” volt, az ajtók fölött ugyanis felvillanó lámpák mutatták a vendégek kívánságait.
Igazi aranykora a harmincas években jött el, amikor az addigra már kicsit megkopott fényű szállodát ismét felsőkategóriássá fejlesztették. Épült egy impozáns bálterem festményekkel és márványoszlopokkal, meg főúri palotákból árveréseken vásárolt márványkandallókkal. Szétnyitható üvegkupola fedte, így nyáron a szabad ég alatt szórakozhattak a vendégek. De üveg volt a bálozók talpa alatt is, azon keresztül kapott fényt Budapest első mélygarázsa! A világítás amúgy kétirányú volt, éjszaka alulról lehetett megvilágítani a báltermet.
A háborúban megrongálódott épületet egy darabig toldozgatták, foldozgatták, azután a nyolcvanas években a nagy részét elbontották, szinte csak a főfalak maradtak meg. A körút felé ma is a patinás arcát mutatja, de aki benéz a Szondi utcába, az látja, hogy abba az irányba már modern, fűrészfogas homlokzata van a szállodának.
Ám ennél korábban is történtek már átalakítások a házon. A háborúban elpusztult a sarkát díszítő mészkő szobor, mely Szondit és két apródját ábrázolta. (Kis érdekesség, hogy az alkotója Bory Jenő volt, az általa tervezett Bory-várban pedig máig fennmaradt a szoborcsoport egy betonból készült változata.) 1947-ben egy új emlékművet állítottak a Szondi utca névadójának egy gyönyörű mozaik formájában. Ezt az épület formáihoz tökéletesen igazodó alkotást Haranghy Jenő tervezte, aki korábban a hotel díszes ablakait és a már említett nyitható üvegkupolát is.
Ez utóbbi is megmaradt csodával határos módon, annak ellenére, hogy a bálteremnek már nyoma sincs. Jelenleg épp a Szondi-emlékmű mögötti kávézóba van felfüggesztve. Vírusmentes időkben majd ide is érdemes betérni, addig is az ablakon bekandikálva csodálhatjuk meg.
