Máramaros vármegye (ma Maramureș, Románia)
Közigazgatási egység volt a Magyar Királyság északkeleti részén. A Keleti-Kárpátok és az Avastól és Gutintól a Radnai-havasokig terjedő hegyvonulat szögében terült el. A vármegye területe mindenhol hegység, csak a középső-nyugati részén lehetett találni egy jelentéktelen völgyet a Tisza mentén.
Bronzkori leletek, római és bizánci császárok pénzei jelzik, hogy a térség már az ókortól fogva lakott volt. Neve oklevelekben 1199-ben fordul elő először mint királyi birtok. Máramaros vármegyét csak a XV. századtól említik. Ekkor már öt települése kiváltságos városként szerepelt. A terület központját képező Huszt várát I. Ferdinánd 1541-ben Majláth Istvánnak zálogosította el. 1556-ban jutott a koronauradalom az erdélyi fejedelmek birtokába, és az 1570. évi egyezmény értelmében került a Partiumhoz. 1733-ban csatolták vissza véglegesen az anyaországhoz. II. Rákóczi Ferenc felkelése alkalmával a máramarosiak csatlakoztak elsőként a fejedelemhez.
A trianoni békeszerződésig Máramaros vármegye a Magyar Királysághoz tartozott, 1920-ban a vármegye területének egy részét Csehszlovákiához, a másikat pedig Romániához csatolták. 1939 márciusában Kárpátalja visszavételével a csehszlovák rész, a következő évben a második bécsi döntés értelmében a romániai rész is Magyarországé lett 1940. augusztus 30-án. A II. világháború után a korábban Csehszlovákiához csatolt területet a Szovjetunió, a délebbi részt pedig Románia szerezte meg. Az 1990-es változások után a volt szovjet rész Ukrajnához került.
Lakossága 1910-ben: 357 705 lakosból 159 489 rutén, 84 510 román, 52 964 magyar
Érdekességek
IV. (Kun) László király a tatárok elleni segítségként oláhokat telepített itt le. Nagy Lajos alatt egy részük elhagyta a vármegyét, mert hátrányt szenvedtek görögkeleti hitü k gyakorlásában. Akik maradtak és az újonnan betelepülők a XV. században újjászervezték a máramarosi görögkeleti püspökséget.
Az első világháború folyamán orosz csapatok szállták meg Máramarost. Már 1914 szeptemberében rátörtek a vármegyére és az országra is. Egyik csoportjuk Máramarosszigetig hatolt, ahonnan az osztrák-magyar csapatok rövid idő múlva kiűzték őket, 1915 februárjára pedig a határszélekről is kiszorították a támadókat.
Utcatörténet
A fővárosi III. kerületi Remetehegyen 1936 óta van Máramaros út, míg Máramaros köz 1954 óta létezik Tárborhegyen, szintén a III. kerületben. A XXI. kerületi Királyerdőn 1937 óta van Máramarosi út, Máramarosi utca pedig a mai XVI. kerületi Rákosszentmihályon az 1920-as évektől, míg a XXII. kerületben az 1930-as évektől fut.
