Fény (ma Foeni, Románia)
Fény település Romániában, Temes megyében, Temesvártól 40 km-re, délnyugatra található.
A középkorban Temes vármegyéhez tartozott. 1289-ben Füen, később Fövenyfölde néven említik az oklevelek. 1400-ban a Csákyak birtokában találjuk. A hódoltság alatt elpusztult. A XVIII. század közepén kincstári pusztaként a délmagyarországi kincstári bérlők birtokában volt. 1767-ben marosmenti románokat telepítettek ide. A kincstári jószágok elárverezése alkalmával Mocsonyi András vette meg. 1897–1900-ig gróf Szapáry László, majd Csávossy Gyula is birtokos volt itt.
A település a trianoni békeszerződésig Torontál vármegye Párdányi járásához tartozott. 1920-ban a Román Királysághoz került.
Lakossága 1910-ben: 2037 lakosból 1232 román, 249 magyar, 45 német,
Lakossága 2011-ben: 1204 lakosból 1013 román, 20 magyar, 13 roma volt
Érdekességek
A településen található a Mocsonyi család XVIII. századi kúriája, illetve a XIX. században épült mauzóleuma.
2014-ben nyílt határátkelő Románia és Szerbia között Fény településnél, helyreállítva a román uniós csatlakozással megszakadt korábbi kishatárforgalmat a Bánság romániai és szerbiai része között.
Utcatörténet
A fővárosi Fény utca a II. kerületben található, 1900-ban kapta a nevét.
Lehetséges, hogy névadója a fény, de valószínűbb, hogy az egykori torontáli Fény településről kapta a nevét.