Négynapos online fesztiválként indult az idei POSZT

2020. június 11-14. között rendezik meg a Pandémia Okozta Színházi Találkozót, amelyet a nézők online követhetnek végig a Partizán Youtube csatornáján és Facebook oldalán. A négynapos eseményen számos színházi tematikai beszélgetés hallható, ráadásul minden este koncertek zárják a napi programot.

A járványhelyzet miatt többek között a POSzT rendezvénysorozata is elmarad. Ennek következtében határozta el a Partizán csapata, hogy újszerű módon kínáljon színházi programon hasonló elnevezés mellett az előadásokra éhes nézőknek. A négynapos online fesztivál elsősorban a színházi élet jelenleg aktuális kérdéseit boncolgatja, miközben ütőképes szórakozási alternatívát is kíván a kulturális tartalmak nélkül maradt közönségnek.

Négynapos online fesztiválként indult az idei POSZT

„Túlzás nélkül kijelenthető: az elmúlt évekből példa nélküli egy hasonló rendezvény létrejötte, ahol a vendégek rendkívül széles szakmai spektrumot lefedve, (kritikusok, teoretikusok, rendezők, színművészek, dramaturgok, etc.), az intergenerációs, földrajzi, műfaji és intézményi sokszínűség szempontjai alapján kerültek felkérésre.”

A fesztivál programjának gerincét a színházi szakma különböző vetületeit érintő kérdésköröket feldolgozó online beszélgetések adják. A mindenkori aktuális finanszírozási dilemmákon és újfajta struktúrák bemutatásán kívül szóba kerülnek a szakszervezeti kérdések is, illetve egy szombati beszélgetésen a területi és generációs mobilitás hiánya.

Természetesen kiemelten lesz szó a fesztiválon a járványhelyzet következtében kialakult jelenségekről, valamint azokról a problémákról, amelyeket a koronavírus megjelenése jelentősen felerősített. Ezek közül is kiemelkedően érdekesnek ígérkezik a vasárnap 15.30-kor kezdődő etap „Hozzáférés és osztályhelyzet a járvány után” címmel – a beszélgetés résztvevői Barnák László (Szegedi Nemzeti Színház), Boross Martin (rendező, STEREO AKT), Neudold Júlia (IRAM vezető Örkény Színház), Proics Lilla (kritikus), Takács Gábor (KÁVA társulat), és Szabó Vera (rendező-drámapedagógus).

A napi programokat ráadásul minden esetben online koncert zárja. A fesztivált az Ed is On nyitja, pénteken ezt követi Láng Annamária, aki SYD dalokat ad elő. Szombaton a BEKVARTot hallhatjuk, míg vasárnap a Bélaműhely zárja a sorozatot.

A POSZT Facebook eseménye: https://www.facebook.com/events/285052102637972/
A Partizán Youtube csatornája: https://www.youtube.com/channel/UCEFpEvuosfPGlV1VyUF6QOA

Fotó: POSZT / Partizán