Szatmárnémeti (ma Satu Mare, Románia)
A település Románia észak-nyugati szögletében, a Szamos folyó két partján fekszik, Szatmár megye székhelye. Köznapi nevén: Szatmár.
Szatmárnémeti kialakulását és fejlődését nagymértékben befolyásolta a Szamos folyó, ugyanis az Erdély felől leúsztatott só átrakásának központja volt. Szatmárt már Anonymus is említette elbeszélésében, mely szerint a honfoglaláskor Szabolcs és Tas vezérek Szatmár várához érve azt három napi ostrom után győzedelmesen bevették. 1000 körül Gizella királyné királyi vadászokat telepített ide, akik megalapították „Németi” települést. 1150-ben Zothmar néven említik először a települést. A tatárjárás alatt elpusztított Árpád-kori várát a somlyai Báthory család építette újjá. Az erődítmény a török háborúk alatt több ostromot is elszenvedett, gyakran cserélt gazdát, míg végül a XVIII. században lerombolták. Szatmár és Németi 1715-ben egyesült és ekkor szabad királyi város lett.
A trianoni békeszerződésig Szatmár vármegyéhez tartozott, 1920-ban a Román Királysághoz került, a második bécsi döntés értelmében 1940. augusztus 30-án a város visszakerült a Magyar Királysághoz. A II. világháború után ismét Románia része lett.
Lakossága 1910-ben: 34 892 lakosból 33 094 magyar, 986 román, 629 német
Lakossága 2011-ben: 101 029 lakosból 54 368 román 35 411 magyar, 1123 roma
Érdekességek
1711. április 30-án a városban található Vécsey-házban írták alá a Rákóczi-szabadságharcot lezáró szatmári békét.
A településen járt iskolába és itt dolgozott főjegyzőként Kölcsey Ferenc, a Himnusz írója.
Utcatörténet
A fővárosi XVIII. kerületi Szemeretelepen található Szatmárnémeti utca 1930 óta viseli a település nevét.
