Huszt utca, Budapest XIV. (1147), Huszti út, Budapest III. (1033)

Huszt (ma Хуст, Ukrajna)

Huszt Kárpátalja nyugati részén található, Nagyszőlős közelében, a magyar határhoz közel, a történelmi Erdély és Kárpátalja határán. A Magyar Királyság Máramaros vármegyéjének volt része.

Husztról feltehetőleg mindenkinek Kölcsey Ferenc klasszikusa jut az eszébe, amiből tudhatjuk, hogy a vers megírásakor, 1831-ben már rom volt.

A város neve a mellette folyó Husztica patak nevéből származik, ami pedig a szláv husztka=kendő névből eredeztethető, utalva a városnak helyt adó völgykatlan formájára.

Árpád-kori alapítású, de a tatárjárás során elpusztult, a XIV. században újjáépítették. Stratégiailag fontos helyen fekszik. Hadászati szempontból szokás „Erdély kapujaként” emlegetni, ugyanakkor kereskedelmileg meghatározó volt a máramarosi sóbányákhoz vezető út védelme miatt is. A török kor küzdelmeinek nagy része tetten érhető a város történelmét olvasva, mivel az Erdélyi Fejedelemség és a Magyar Királyság határán helyezkedett el, így gyakran ostromolták és cserélt gazdát.

Legnagyobb jelentősége a Rákóczi-szabadságharc idején volt, utolsóként, 1711-ben vették csak be a császári csapatok, tehát lényegében végig kuruc felügyelet alatt, a szabadságharc egyik központja volt.

1766-ban villám csapott a várba és leégett, az újjáépítését a mindenkori uralkodók nem támogatták, azóta rom. A vár alatt fekvő település azonban megőrizte fontos szerepét, a térség egyik legnagyobb városa.

A település 1920-tól Csehszlovákia része, majd az első bécsi döntés értelmében visszacsatolták a Magyar Királysághoz. A második világháború után az 1945. június 29-én kötött szovjet-csehszlovák szerződés a Szovjetunióhoz csatolta. 1991 óta Ukrajnához tartozik, a Huszti járás székhelye.

Lakossága 1910-ben: 10 292 lakosból 5230 ruszin és 3505 magyar

Lakossága 2001-ben: 31 900 lakosból 28 500 ukrán és ruszin, 1700 magyar

Érdekességek:

Itt kiáltották a nagyon rövid ideig létező Kárpát-Ukrajnát 1939. március 15-én, Avgusztin Volosin vezetésével.

Képek

Filmhíradó

Térkép

Google-térkép

Utcatörténet

A XIV. kerületi Alsórákoson található Huszt utca, névadásának idejét nem ismerjük. A III. kerületi Filatorigáton található Huszti út 1993 óta viseli a kárpátaljai település nevét.