Nagyszabású eseménysorozattal búcsúztatja a nyarat 2020-ban is a Bakáts Feszt. Az augusztus 28-30. között rendezett fesztivál ingyenes programjai között olyan együttes koncertjeit is megtalálhatjuk, mint a Besh o Drom vagy a Ricsárdgír, de számos gyerekprogram, cirkuszi utca show vagy tűzzsonglőr bemutató közül is választhatunk.
Három napon keresztül kínál izgalmas és ingyenes programokat a 2020-as Bakáts Feszt felhozatala az érdeklődők számára. A koncertek, előadások és gyerekeknek szóló események központi helyszíne a Bakáts téri templom előtti terület, de néhány fellépővel a Ráday utcában és a Kálvin téren is lehet találkozni. Az események augusztus 28-án 17.00 órakor indulnak a MÁV Szimfonikusok koncertjével, amelyet péntek este sanzonest és a Ricsárdgír együttes nagykoncertje is követ.
Másnap, szombaton délelőtt „Végig a Ráday utcán” címmel tartanak helytörténeti sétát, majd többek között Bognár Szilvia gyerekkoncertjét, a Muzsik és Volkova fellépését, vagy ír népzenei előadást is el lehet csípni. Ezt követi este hatkor a Firebirds cirkuszi utca-showja a Ráday utcában, a napot pedig a Besh o Drom zárja a templom előtti színpadon. Augusztus 30-án, vasárnap is érdemes kilátogatni a Bakáts térre, hiszen a délelőtti „Barangolás a Középső-Ferencvárosban” séta után látható lesz többek között a Várkonyi Csibészek koncertje, az Auróra Fényszínház cirkuszi akrobataelőadása és az aSerduS tűzzsonglőr produkciója is, az egész fesztivált pedig az Anima Sound System DJ-Set zárja 20.30-tól.
Az események alatt végig érdemes figyelni a szervezők javaslatait a koronavírus vonatkozásában. A rendezvényeken ugyan nem kötelező, de erősen ajánlott lesz maszkot hordani, de a védőtávolság és az alapvető higiéniai szabályok betartására is felhívják a figyelmet.
A Bakáts Feszt 2020 honlapja: http://bakatsfeszt.hu/
A fesztivál Facebook oldala: https://www.facebook.com/bakatsfeszt
Borítókép: Mészáros Gábor