Kétségkívül számtalan előnye és hátránya van annak, ha a városban, pláne ha a belvárosban alapítunk családot. Most nem ezekről a pro és kontra érvekről lesz szó, hanem arról, hogyan „maxoljuk ki” a babázós hónapokat a központban.
Bízva a legjobbakban, egy olyan alaphelyzetből indulunk ki, amikor nincs sem világjárvány, sem világvége, így az újdonsült fővárosi szülőknek megújult mikrokörnyezetükön túl más extrém szempontokat nem kell figyelembe venniük. (Bár sok szempontból nagyon is hasonló a két élethelyzet: egy újszülöttel felvértezve épp annyira kínosan kell ügyelnünk a higiéniára, mint járvány idején.)
Ha túl vagytok a nagyon találóan negyedik trimeszterként is emlegetett legelső heteken, 1-2 hónapon, amikor ténylegesen esély sincs mással foglalkozni, mint a legalapvetőbb fiziológiai szükségleteitekkel, azok közül is leginkább az újszülöttéivel, és határozottan kezd megfogalmazódni az igény „bármi másra”, akkor jöhetnek a városi séták! Nem, nem csak mindig ugyanabba a legközelebbi parkba ér menni. (Bár ezzel sincs az ég világon semmi gond, ha valakinek ez esik jól.)
Ne felejtsétek el, hogy a világ egyik legszebb, legizgalmasabb városában alapítottatok családot, valószínűleg pont azért, mert ti is így látjátok és mindig is jövős-menős, nyüzsgős, programozós, belvárosi családi életet képzeltetek el a magatok számára.
Itt az idő, hogy megvalósítsátok!
Eleinte nagyon macerás és nehézkes lehet az elindulás, a mindenre gondolás, a Mary Poppins kofferjét megszégyenítő pelenkázó táska összekészítése, a „mit adjak rá??” gyakorlati megválaszolása, az indulás előtti extra meglepetés kaki, a „tejóságos’ hogy nézek ki?!” érzés az előszoba tükörbe pillantva, de mindez gyakorolható, az elérhetetlenül távolinak tűnő pikk-pakk elindulás csak idő és rutin kérdése.
Nagyon hamar rákaptok majd a szabadság ízére, ha megtapasztaljátok, hogy tényleg tiétek a város, hogy a baba etetése sem kell, hogy röghöz kössön titeket: akár az anyatejes, igény szerinti szoptatás, akár a tápszeres táplálás a ti utatok, mindkettő prímán abszolválható útközben is, effektíve bárhol. Tényleg. A pelenkázás ugyancsak, egy leteríthető pelenkázó alátétet érdemes beszerezni hozzá, de egyáltalán nem szükséges az útjaitokat a szoptatásra és pelenkázásra kijelölt helyek mentén tervezni. Bátran legyetek spontánok!
Később majd sokkal jobban kell igazodni a gyerek(ek) érdeklődéséhez, szórakoztatásához, de az első évben ténylegesen a saját kíváncsiságotok, érdeklődésetek lehet a fő szempont. A kicsinek tökéletesen teljesen mindegy, merre jártok, amíg a közeletekben lehet és főként, ha érzi, látja, ti is jól érzitek magatokat. Úgyhogy itt az idő, hogy mindent bejárjatok, felkeressetek, megnézzetek, amire kíváncsiak vagytok Budapesten: Hello legszebb városrészek, kiállítások, kilátások, Duna-partok, kieső kávézók és éttermek!
Nagyon jó szívvel ajánljuk, hogy próbáljátok ki a babahordozást is, ha esetleg még nem találtatok rá, vagy netán ódzkodtok tőle. A szabadság új szintje két teljesen szabad kézzel, a totális zenben rajtad szuszogó babáddal róni az utcákat. „Pont mint azelőtt” érzés. Csak jobb: épp egy tökéletes kis útitárssal. Érdemes mielőbb, az első hónapokban elkezdeni a hordozást az ún. rugalmas kendőkkel, amik használata egyáltalán nem olyan ördöngős, mint amilyennek elsőre tűnik. És higgyétek el, a lehető legjobb dolog, ami történhet veletek! De van alternatíva rá, ha a kendő kötözés a „no way” kategória nektek. TIPP: Az Erzsébet körúti Hordozóházban teljes körű tanácsadással segítenek megtalálni a számotokra tökéletes eszközt, amit ki is bérelhettek, mielőtt beruháznátok rá.
Végül pedig: akár introvertált, akár extrovertált személyiségek vagytok, valószínűleg nagyon magányosnak érzitek magatokat az új babás életetekben. Főleg, ha a barátaitok még nem, vagy már nem ebben a speciális kisbabás életszakaszban vannak. Ez teljesen általános jelenség napjainkban. De nem kell hogy így legyen: Keressetek nektek való anyukás-apukás társaságot és bandázzatok! Akár online is kereshettek közösséget, ahonnan pár szimpatikus szülő-pajtival aztán a fizikai valóságban is találkozhattok. Érdeklődési körök, nevelési elvek szerint szegmentált, vagy épp lokációs, kerületi alapon szerveződő Facebook csoportokban érdemes lelki társakat keresni. Vagy egyből az RR-ban (Real Reality – facepalm), például ezen az 5 klassz (kis)gyerekes közösségi helyen.