A pesti rakpart számtalan izgalmas dolgot rejt, melyek többségét talán soha nem nézted még meg alaposabban. Nem csoda. Kocsival elhajtva mellettük nincs idő bámészkodni, a nagy autóforgalomban pedig senki sem sétál szívesen a – csak útburkolati jellel elválasztott – keskeny gyalogossávon, vagy az országutakhoz tervezett szalagkorlát mellett. Nem léphetsz hátrébb, hogy megszemlélj valamit, vagy hogy egy másik szögből fényképezd le, és megbeszélni sem igazán tudod túratársaiddal, mit is láttok – hiszen alig halljátok egymás hangját a zajban.
Most viszont, hogy minden nyári hétvégén bringás-gyalogos zóna az egész a pesti rakpart a Jászai Mari tértől a Bálnáig, itt a hatalmas lehetőség, hogy megismerd a városnak azokat a különleges emlékeit, amelyeket máskor nem, vagy csak nagyon kényelmetlenül lehet megvizsgálni.
Induljunk el tehát egy különleges városi sétára!
A kirándulás nagyjából négy kilométer hosszú és a magyar építészet olyan kiemelkedő alkotásait érinti, mint a Belvárosi plébániatemplom, a Vigadó vagy maga az Országház – hogy a közben végig változó, budai panoráma szépségeiről ne is beszéljünk. Ebben a cikksorozatban azonban csak azokat az érdekességeket vesszük sorra délről északra haladva, amelyeket ezeken az autómentes hétvégéken érdemes felfedezni. Olyanok ezek, mint a tengerpartok kincsei, amelyek csak rendkívül alacsony vízállásnál bukkannak elő, csak itt nem a hullámok, hanem a forgalom csillapodását kellett megvárni.
Az útra amúgy a legkényelmesebb kerékpárral nekivágni, vagy a rakpart mentén több helyen is elérhető MOL Bubival (amire most kivételesen, amúgy is száz forintért válthatunk bérletet).
Ha lesétálunk/legurulunk az alsórakpartra a Corvinus előtt, az első látnivalót keresni sem kell, ott van rögtönk a szemünk előtt. Ráadásul hatalmas aranybetűkkel fölé is írták, mi is az: ALAGÚT A KÖZPONTI VÁSÁRCSARNOKBA.
A Pecz Samu tervezte Nagycsarnok nem csak abban különbözött a többi budapesti vásárcsarnoktól, hogy nagyobb volt azoknál, vagy hogy gyönyörű Zsolnay-kerámia tető tarkállott a tetején. Hanem abban is, hogy az 1897-ben megnyílt épületben nagykereskedelem is zajlott. Ennek megfelelően komoly logisztikai központként működött.
Nem csak kocsival hozták-vitték az árut, de saját vasúti kapcsolata is volt. Ráadásul akkoriban még a rakpart sem csak a gépkocsiközlekedést szolgálta. Itt kötöttek ki a terményekkel megrakott hajók, amelyek a fővárost látták el élelemmel. Az alagúton keresztül pedig fölösleges kerülők nélkül, egyből a Vásárcsarnokba lehetett vinni az árut.
Az alagút meglepő módon egészen a közelmúltig megvolt, igaz már nem a folyami szállítmányozással érkezett árukat hordták be itt a piacra, csak a hulladékot távolították el erre. Azután a négyes metró építésekor átalakították a teret, és ma már a villamos vágja ketté az egykori alagutat. De a bejárata ma is megvan: az aranybetűs kaput bárki megnézheti, aki arra sétál a hétvégente megnyitott rakparton.
Fotók: Zubrecki Dávid
