Budapesti turisztikai krízis – összefogás és megoldás

Párbeszéd, összefogás és megoldási javaslatok – ilyen céllal hívta össze a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ (BFTK) az idei Budapest Turizmus Konferenciát október 2-án, ahol valódi összefogás és megállapodás született a budapesti hivatás- és üzleti turizmus fellendítése érdekében. Átadták a szektor kiemelt díjait is. 

Magyarország legismertebb turisztikai márkaneve: Budapest. Éppen ezért elengedhetetlen a szakmai összefogás és együttműködés az ágazat legfontosabb szereplői között. A hivatás- és üzleti turizmusban rejlő lehetőségek kiaknázása és fellendítése érdekében idén márciusban önálló szakmai szervezetté vált a Magyar Kongresszusi Iroda. Fő feladata, hogy Budapestet vonzóvá tegye a rendezvényszervezők számára, valamint közvetítsen a szervezők és a szolgáltatók között. Ennek a szervezetnek a munkájához csatlakozik Budapest is, amiről megállapodást írt alá a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány, a Magyar Kongresszusi Iroda, valamint Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Fesztivál- és Turisztikai Központ. 

Budapesti turisztikai krízis – összefogás és megoldás
A Budapest Convention Bureau-hoz való csatlakozással a Főváros az üzleti turizmus hosszútávú fellendülését szeretné elősegíteni – Fotó: Szabó AM

A Fővárosi Önkormányzat részéről a megállapodás aláírása külön jelentőséggel bír, hiszen ezáltal a Főváros és a BFTK intézményesített formában is együttműködhet az országos turizmust szervező, irányító és a turisztikai marketinget végző szervezetekkel a város turizmusának fejlesztése érdekében.

“A Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központnak két küldetése van: egyrészt, hogy láthatóságot adjon a városban lévő izgalmas attrakcióknak, történéseknek. Másrészt pedig, hogy olyan együttműködéseket hozzon tető alá, amelyek segítik a turisztikai szektor szereplőit. A ma aláírt Budapest megállapodás egy ilyen aktus, aminek a segítségével jóval több üzleti turista érkezhet a városba, ezzel munkát és lehetőséget adva a helyi vállalkozásoknak” – mondta el Faix Csaba, a BFTK Nonprofit Kft. ügyvezetője. 

Budapesti turisztikai krízis – összefogás és megoldás
Faix Csaba, a BFTK Nonprofit Kft. ügyvezetője – Fotó: Rácz Tamás

A turisztikai ágazat, mint ismert, soha nem látott kihívások előtt áll, a koronavírus-járvány okozta válság Budapestet drámaian érintette. Ennek enyhítésére fogadott el turisztikai mentőcsomagot a Fővárosi Önkormányzat ą napokban.

“Bár a gazdaságélénkítés állami feladat, Budapest mégis mentőcsomaggal segíti a helyi vállalkozásokat. A turisztikai vállalkozások ingatlanbérleti díját 70 százalékkal, a teraszok után fizetendő díjat 90 százalékkal csökkenti a Fővárosi Önkormányzat szeptember és március között. A taxisok pedig 70 százalékos engedményt kapnak a jövő évi drosztdíjból. A legfontosabb az, hogy ebben a nehéz helyzetben segítsük a helyi vállalkozásokat, hiszen csak együtt tudunk majd felállni a járvány okozta válságból” – fogalmazott Karácsony Gergely főpolgármester.

Budapesti turisztikai krízis – összefogás és megoldás
Karácsony Gergely főpolgármester – Fotó: Rácz Tamás

“Napjainkra a turizmus egy világváros versenyképességének egyik legfőbb „beszállítója”. Budapest egy olyan globális elit ligában játszik, melyben a vetélytársak is komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy győzzenek. Ebben a ligában ugyanis a középmezőny vagy a bennmaradás nem elégséges, és csak a tervszerű csapatmunka hozhat sikert. Különösen egy poszt-pandémiás újratervezés idején” – tette hozzá Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes.

Budapesti turisztikai krízis – összefogás és megoldás
Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes – Fotó: Rácz Tamás

A főváros turisztikai cége a belföldi turizmus élénkítése érdekében Restart Budapest Card néven új kedvezménykártyát és benne kibővített, vonzó és megfizethető élménycsomagot kínál a belföldi turistáknak, így is segítve az ágazat szereplőit, szolgáltatóit.

Járványbiztos szabadidős programot is kínál Budapest a várost felfedezni és megismerni vágyók számára; ingyenes, egyre bővülő és telefonról is elérhető városi séta kínálattal veti bele magát az utcák forgatagába az Énbudapestem.hu új oldala, a Sétálj velünk! Budapest felfedezése ráadásul a jelen helyzetben is biztonságos; elindulhatunk egyedül, de a partnerünktől a szabad levegőn is tartani tudjuk a megfelelő távolságot. Az útvonalak mentén betérhetünk kedvenc helyeinkre, vagy épp újakat fedezhetünk fel, így is támogatva a budapesti szolgáltatói szektor működő vállalkozásait.

A konferencián átadták a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ díjait:
Budapest Kulturális és Turisztikai Nagykövete Díj – 2020: Iain Lindsay OBE, az Egyesült Királyság magyarországi nagykövete
Budapest Turizmusáért Díj – 2020: Zsidó Kulturális Fesztivál rendezvény
Budapest Turizmusáért Díj – 2019: Mesterségek Ünnepe rendezvény

A konferencián izgalmas szakértői előadások is elhangzottak Élmény és érték – Ma és holnap címmel. Illés Gabriella, a Játékkészítő producere arról beszélt, hogy hogyan rendezzük be a várost, hogy a látogatás valódi élmény legyen mindenkinek. A semmiből trendi helyszínt – Ruskó Sándor, a Római parti Fellini kitalálója a trendekről és a megfelelő helyszínről tartott előadást. Lehet-e Budapest mindenkinek érdekes, avagy hogyan teremtsünk igazi élményt a különböző generációk tagjainak? – erre kereste és adta meg a választ Steigervald Krisztián, generációkutató.