Az elegáns épületekkel és zöld allékkal szegélyezett Szabadság téren sétálva ma már gyakran elfelejtjük, minek is a helyén is jött létre az impozáns park, és milyen tragikus eseményeknek is állít emléket.
Bartha Dorka írása.
A hatalmas Újépület, amely egykor a város büszkesége volt, majd az Habsburg elnyomás gyűlölt szimbóluma, végül a városfejlődés akadályává váló tömb lett, csak hosszas huza-vona után tűnt el Lipótvárosból. De mielőtt ennyire előreszaladnánk az időben, vessünk egy pillantást arra, milyen is volt Pest és a környéke, amikor megépült.
Újépületet, vagy későbbi ragadványnevén nájgebájt (a német Neugebäude-ból) 1786-ben, II. József, Mária Terézia fia regnálása alatt kezdték el építeni katonai célokra. A mai Nádor utca-Báthory utca-Hold utca-Bank utca négyszögében álló, nagyrészt kétemeletes monstrum ekkor még bőven a város határán túl magasodott, a homoktenger közepén, hiszen a Pest nem terjedt nagyon túl a városfala vonalán, ami a mai Kiskörút ívében futott.
A kaszárnya hatalmas udvarait a polgárság is használhatta alkalomadtán – itt tartották a cirkuszi eseményeket, és a római kocsiversenyek mintájára szervezett fogathajtó és fiáker versenyeket is.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eltiprása után azonban igazán gyűlölt helyszínné vált – nem csak ide bebörtönözött rengeteg honvéd emléke miatt, de több kivégzés is történt a falainál. A legismertebb Batthyány Lajosé, akit itt lőttek agyon az aradi vértanúk kivégzésével egy napon, valahol ott, ahol ma a Batthyány-örökmécses áll (Báthory-Aulich és Hold utca sarkán).
A történelmi traumák fényében nem meglepő, hogy a kaszárnya lerombolása már a Kiegyezés évében, 1867-ben felmerült. Az elbontás szorgalmazásának azonban nem csak érzelmi okai voltak, hanem az egyre gyorsuló városfejlődés kényszerítő ereje is hatott.
Ami építésekor még bőven a város szélének számított, az a 19. század második felére már belterületté vált, vagy legalábbis a további, északra történő terjeszkedésnek egyfajta gátjává. Ráadásul a közelben, amíg az elbontás-beépítés vitái zajlottak, lassan felmagasodott a Parlament kupolája is, és egyre másra épültek az elegáns bérházak is, megváltoztatva az egész környék milőjét.
„Karthágót könnyebb volt felszántani. A nájgebáj nehezen adta meg magát” – mondogatták a pesti polgárok, nem is minden ok nélkül. Végül az első tervezetek után két évtizeddel, az 1894-es XX. törvénycikk értelmében váltotta meg a katonai épületeket a kormányzat a város területén belül, és a budapesti helyszínek egy része a Fővárosi Közmunkák Tanácsának a kezelésébe került.
A nevét minden politikai rendszerben megőrző, és mára emlékezetpolitikailag igencsak túlterhelt és ellentmondásosra sikeredett Szabadság tér és környékének a kialakítása azonban a maga korában az egyik legszebb gesztus volt a városvezetés részéről, amivel az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hősi áldozatai előtt tisztelgett.
Történelmi jóvátételként nem csak a tér neve tiszteleg az egykor egy időre eltiport magyar szabadság előtt, de a környező utcák névadói is mind 1848-49-es honvédtáborkonokok, mint Aulich, Vécsey, Kiss Ernő Perczel Mór, vagy Nagysándor József, illetve a Honvéd utca és Október 6.-a utca névválasztása is egyértelmű utalás.
A terület rendezésére több pályázat is született, mert egyértelmű volt, hogy egy elegáns, reprezentatív teret kell létrehozni, ami anyagilag is megtérül a fővárosnak, és a környék értékét is tovább növeli. A tervek sokaságából végül Pálóczi Antal, műegyetemi tanár ötlete nyerte el minden véleményező tetszését. A szimmetrikus elrendezésű, csak mellékutakkal megközelíthető tér körül kialakított 28 telekből egy év alatt 20 el is kelt. A vásárlók között vegyesen voltak nagyvállalatok és társaságok, mint a Budapesti áru- és értéktőzsde vagy az Adria magyar királyi tengerhajózási Rt., de gazdag magánemberek is, mint Valkó (Walkó) Lajos vagy Erényi Ullmann Gyula.
Bár stílusukban nagyon eltérő és változatos épületeket emeltek, a neogótikus tornyos megoldásoktól a grandiózus eklektikus tömbökön át a finoman díszített szecessziós házaig és a teret lezáró modern épületig, de a tágas park körül mind jól megfér egymás mellett. A tér első pillantásra ma is csendes és barátságos, rengeteg paddal, árnyas fasorokkal, a Belváros egyik legjobb és legszerethetőbb helye, minden történelmi nyomasztó emlék ellenére is.
Mi most csak az alapötletről és a tér születéséről szerettünk volna mesélni, így tisztelegve a forradalom és szabadságharc hősei és vértanúi előtt, de akit a helyszín igencsak ellentmondásos, bő 100 éves története mélyebben érdekel, sokkal többet tudhat meg, ha végigmegy a Kortárs Építészet Központ sétáján, ahol bőven olvashat a tér nem épp konfliktusmentes emlékműveiről.
Felhasznált irodalom:
- Siklóssy László: Hogyan épült Budapest?
- Török András: A Szabadság tér Budapesten
