A Pecz név ismerősen csenghet mindazoknak, akik szeretik az építészetet, vagy foglalkoztatja őket a főváros múltja. Pecz Samu tarkatetős, kreatívan neogótikus épületeit mindenki látta már, aki jár-kel a városban: ő tervezte a Nagyvásárcsarnokot, a Szilágyi Dezső téri templomot, a Műegyetem könyvtárát a sóhajok hídjával vagy épp a Magyar Nemzeti Levéltár épületét a Várban. Apjáról azonban még a Budapest-rajongók közül is csak kevesen hallottak, pedig az éppen ma kétszáz éve született Pecz Árminnak legalább annyit köszönhet a főváros, mint Samu fiának. Na de ki is volt ő, és miért nem emlékszik rá az utókor?
Zubreczki Dávid írása.
Az utóbbira egyszerűbb válaszolni: azért, mert kerttervező volt. Költőkről, írókról, esetleg festőkről tanulunk az iskolában, építészekről szinte semmit… na de tájépítészekről? Róluk még annyit sem. Talán fel sem merül bennünk, hogy egy szép parknak ugyanúgy alkotója van, mint egy háznak vagy egy versnek. Pecz Ármin pedig pont ezzel foglalkozott: kerteket tervezett. Sajnos a kert a háznál is mulandóbb dolog, ha nem gondozzák, elvadul, elenyészik. Ma már alig találjuk nyomát egykori munkásságának, de ötletei, tervei és megvalósult parkjainak emléke ma is felfedezhető.
Tanulóévek: Füvészkert és Nádorkert
Pecz Árminnak nem lehetett könnyű gyerekkora, egyedül nevelte édesanyja hat testvérével együtt. Előbb kereskedelmet, majd kertészetet tanult a Füvészkertben. Mielőtt európai tanulmányútra indult volna, két évig (1840-1842) dolgozott a Nádorkert kertészeként. Bár több helyen az ő műveként tűntetik fel ezt is, itt még csak a budai várkert udvari főkertészének, Toszt Antalnak a segédje volt. Persze egy húszéves ifjúnak ez a poszt is sokat jelenthetett.
Ez az egykori reprezentatív park a mai Budapart lakótelep helyén feküdt, késői leszármazottjának akár az öböl túlpartján nyújtózó Kopaszi-gátat is tekinthetjük (bár akkoriban még sem az öböl, sem a gát nem volt meg).
Az Orczy-kert főkertésze
Ezután felkerekedett és bejárta Európát, tanulmányozta a parkokat Ausztriában, Németországban, Belgiumban és Franciaországban. Hazatérve előbb kereskedelmi kertészetet alapított, majd elfogadta Eötvös József ajánlatát, és 1848-ban a Ludoviceum park (azaz az Orczy-kert) főkertésze lett. Ebben az évben nyitották meg azt ugyanis a nagyközönség előtt. A gyönyörű tájképi kertet egy világhírű tájépítész, Bernhard Petri tervezte az 1700-as évek végén, amit Pecz vezetésével alakítottak közparkká. Munkája bőven akadt, hiszen a háborús pusztítások után volt mit helyreállítani, újratervezni.
Akkor még jóval kevesebb volt a beépített terület, az egykori Füvészkerttel évtizedekkel később is szinte összefüggő zöldfelületet alkotott. Itt hozta létre Pest első modern faiskoláját is, melyet később a Gyömrői, majd a Csömöri úton fejlesztett tovább. Sajnos a 19. század végére ismét lezárták a területet, és onnantól jó ideig csak a katonaság használhatta a Ludovika kertjét.
Múzeumkert
1855-ben tervezte meg a Nemzeti Múzeum parkját, amely talán a legismertebb alkotása – és az egyetlen, amelyen máig határozottan felismerhetők az eredeti elképzelései. Mint egy klasszicista kastélyhoz, úgy tervezett angolparkot az impozáns épülethez, persze jóval szerényebb méretűt. A feladat nehézsége pont abban rejlett, hogy egy háztömbnyi területen kellett felkeltenie egy komoly park illúzióját. A kerítés mellett végig egy utat vezetett, hogy nagyobbnak tűnjön a kert, de ezt egy sövénnyel választotta el az utcáktól, hogy az mégis zárt maradjon. Bár később ezzel is alaposan elbánt az idő (már a 19. században lecsíptek belőle a körút kiépítésekor), a legutóbbi rekonstrukció során a tervezők igyekeztek minél inkább visszanyúlni az eredeti elképzeléshez, és amiben csak lehetett, visszahozni Pecz koncepcióját.
Közvágóhíd és egyéb munkák
A József Nádor tér volt az egyike az első budapesti tereknek, amelyek egyben kis parkok is voltak. Míg mondjuk a szomszédos Vörösmarty mindig is inkább a közlekedésről vagy a sétálásról szólt, ez egészen a közelmúltig kertként is működött. Sajnos az aláépített mélygarázs miatt ez a funkciója már nem igazán érvényesülhet.
Nem csak komoly parkok tervezésére kérték fel, hanem olyan ipari létesítmények „környezetrendezésére” is, mint amilyen a Közvágóhíd volt. Ez már egy igazán korszerű tájépítészeti feladat volt, pedig még csak az 1870-es években jártunk. Sajnos a műemléki védelemre méltó telep jó részét az elmúlt években lerombolták, és bár a főbejárat előtti parkrész a tervek szerint nem épül be, kérdéses, mi lesz a sorsa.
Emellett számos kisebb nagyobb fővárosi palota, villa kertjének terve fűződik a nevéhez, valamint olyan fővárosi jelentőségű területek, mint az Iparművészeti Múzeum előkertje, a ma már nehezen értelmezhető Eötvös tér, vagy a Duna-parti korzók.
Készített tervet az Állatkert parkosítására, és javaslatot tett egy nagy népkert kiépítésére az Üllői út mellett. Ezt akkor a főváros nem fogadta el, de néhány évtizeddel később mégis megkezdődött a mai Népliget elődjének kialakítása. Ennek kapcsán írta róla a Budapest folyóiratban néhány éve a főváros jelenlegi főtájépítésze, Bardóczi Sándor, hogy:
„mélységesen sajnálhatjuk, hogy az Ilsemann Keresztély által tervezett és megvalósított kétütemű Népliget helyett nem a korai tervelőzmény, az 1868-as, id. Pecz Ármin-féle Pesti Nép-Kert valósult itt meg. Pecz Ármin lett az a túl korán érkezett tragikus hős, aki még a ’nincstelen’ Pest Kültelki és Ültetvényi Bizottmányának alkotott – sajnos csak papíron – olyan 118 hektáros parkot, ahol egy nagyvonalú, ovális, többszörösen fásított allé (könnyű kocsikázásra, lovaglásra, andalító sétára csábító virtuális körhinta) lett volna a fő szerkezeti elem.”
A pesti Népkert terve. Forrás: BFL XV.16.b.226/99
1896-ban hunyt el Budapesten. Két gyermeke közül az egyik ugye az ismert építész, Pecz Samu volt, akiről már ejtettünk néhány szót. Másik fia, ifj. Pecz Ármin, viszont apja munkásságát folytatta és kertész lett. Az ő nevéhez fűződik a magyarországi szecessziós kertépítészet megteremtése, a budavári királyi palota kertészetének kialakítása, valamint a budapesti József Műegyetem parkosítása. Szóval jó okunk van ismerni a Peczeket. Ma az édesapára, Árminra emlékezzünk! Éppen kétszáz éve született.
