A kanyhaló dzsanista virgázik a lavottán. Tudjátok, hogy ez a mondat mit jelent? Ha zenészek lennétek, valószínűleg tudnátok. De van egy jó hírünk: Presser Gábor tudja.
Presser elmesélte, hogyan szánta rá magát a könyvírásra
„Először megkerestem egy fiatal írót, akit nagyon érdekelt a korszak zenéje, a zenészei. Simán kikosarazott. Utána felkértem Ligeti Nagy Tamást, akit remek szakembernek tartok. Leült velem kétszer egy órára. Nagyon jót beszélgettünk, de aztán visszahallgattam, és úgy éreztem, hogy ebből nem lesz könyv. Akkor felhívott Szász Zsolt a Helikon vezetője és azt mondta: figyelj Pici bácsi, neked mindenféle évfordulóid jönnek, egyik a másik után. Mindenki rólad ír majd, és ki tudja mekkora zöldségeket. Nem jobb, ha megelőzöd őket?”
Arról is mesélt, beszélgetett-e zenészkollégáival a sztorikról
„Az LGT-nek annak idején adtam egy nevet: A másképpen emlékezők zenekara. Például négyen négyféleképpen meséljük el a kubai turné első éjszakáját. Pedig együtt éltük végig, és amikor először elmeséltük, akkor is együtt voltunk. Ehhez képest képtelenek vagyunk összerakni a történetet. A tanulság ebből annyi, hogy nem csak szándékosan lehet történelmet hamisítani, akaratlanul is.”
Podcast:
A korszakot kevésbé ismerő fiatalok segítő magyarázatokat kapnak…
„A fiatalok miatt sok mindent elmagyarázok a könyvben. Például egy mai fiatal nehezen érti meg, miért volt olyan nehéz Sopronban koncertezni. Határsáv engedéllyel mentünk egy magyar városba, és útközben kétszer állítottak meg a határőrök, hogy igazoltassanak. Mi annak sokkal többet láttunk, mint a politikai szakértők. Koncerteztünk zárt városokban, hadiipari településeken. Játszottunk Kaunasban, amelynek világszínvonalú kosárlabdacsapata volt, de a városba élő ember nem ment be. Rengeteget láttunk a létező szocializmusból. A korszak utazói, politikusai nem jártak lengyelországi kis falvakban, és soha próbáltak kihalt országutakon benzint szerezni.”
Presser Gábor igazi budapesti ember
„A világ lassan kezd az őrület felé tendálni. Nincs most a világnak olyan pontja, ahova nagyon vágyom, amelyről azt gondolom, hogy ott jó lehet élni, jobb, mint Budapesten. Én nagyon szeretem ezt a várost. Régen is szerettem, amikor fiatal voltam, amikor minden szürke volt és golyónyomok voltak a házfalakon. Szerintem a világ leggyönyörűbb városa. Pedig sok helyen megfordultam életemben, csodálatos városokat láttam. Most nagyon keveset vagyok a városban, már a színházba se megyek be. Alig várom, hogy ez a rohadt vírus véget érjen, és újra kimehessek a budapesti utcára.”
A garázskoncertekről kongó nézőteréről is beszélt.
„Ha elmész zenélni, és csak 7 néződ van, ha nem próbálod meg, hogy a legjobbat játszd, nem vagy zenésznek való. Most az operatőröknek zenéltünk. Egy zenésznek nem probléma, ha nem állnak tömegek előtte.”
A kérdések, amelyekre még választ kapunk a podcastból:
Kinek az autója gyulladt meg az Astoriánál Presser feneke alatt?
Mi a jogdíj definíciója?
Miért nem vállal Presser Gábor komolyabb közéleti szerepet?
Lehet-e tiszta lelkiismerettel dalírást tanítani?
Kik a megmondóemberek?
Hogyan lehet a Covid időszakában együtt próbálni, zenélni?
Hegesednek már a Vígszínház sebei?
Hogyan készített Presser Gábor egyszemélyes hangjátékot?
Miért vállalta el a raktárkoncertet, amelyhez eleinte nem volt kedve?
Milyen érzés közönség nélkül koncertezni?
