Szeretnéd a város titkait egy igazi urbanistával felfedezni? – megjelent Zubreczki Dávid első könyve

Igazából visszagondolva csodálkozunk is, hogy csak most jelent meg az első könyv Zubreczki Dávid tollából, hiszen már több, mint tíz éve fáradhatatlan lelkesedéssel mutatja meg nekünk Budapest megannyi izgalmas arcát – blogokon, cikkekben, és városi sétákon. És most végre könyvben is. 

Bartha Dorka írása.

Ami a város évszázados története alatt történt, annak lenyomatait legpontosabban templomok, zsinagógák, imaházak, kápolnák és szentélyek őrzik, így ha szeretnénk végigkövetni ezt az izgalmas fejlődést, megismerni az egyes stílusokat vagy akár egyetlen épületen tanulmányozni valamennyi korszakot, a legjobb, ha ezeknek a szakrális épületeknek a nyomába eredünk.

Szeretnéd a város titkait egy igazi urbanistával felfedezni? – megjelent Zubreczki Dávid első könyve

A legismertebb templomok mellett – rögtön a borítón a zseniális, bár a kortársak által még „Isten betongarázsának” csúfolt városmajori templom látható – Zubreczki szisztematikusan felfedezi az egész várost. Ellátogathatunk az aquincumi Mithras-szentélyebe, Mátyásföldre, Újpestre, bepillantást nyerhetünk terézvárosi udvarokban megbúvó zsinagógákba is, de azt is megtudhatjuk, hogyan lett egy sörgyári épületből buddhista központ.

A könyvben közel 250 templom, zsinagóga, imaház, kápolna, volt mecset és szentély szerepel – és ami külön nagyon szuper ötlet, hogy ezeket 21 sétára fűzve járhatjuk végig. A praktikus, kisebb útikönyves forma is nagyon felhasználóbarát megoldás, ezt a kiadó korábbi kiadványainál is már nagyon szerettük. A leírásokban az alapadatok mellett rövid ismertető olvasható mindegyik helyszínről, az építészeti szempont mellett kultúrtörténeti és iparművészeti érdekességekkel, mellőzve minden szakszövegi tekervényeket, a laikusok számára is élvezhető formában.

Szeretnéd a város titkait egy igazi urbanistával felfedezni? – megjelent Zubreczki Dávid első könyve
Szeretnéd a város titkait egy igazi urbanistával felfedezni? – megjelent Zubreczki Dávid első könyve

Aki hosszabb kirándulásra is vállalkozna, az a kötet végén két kerékpáros túraútvonalat is talál, valamint egy budai turistajelzésekhez kapcsolódó fejezetet.

Szeretnéd a város titkait egy igazi urbanistával felfedezni? – megjelent Zubreczki Dávid első könyve

A fővárosi templomok varázslatos világát Gulyás Attila több mint 200 fotója segít megismerni – mielőtt a könyvvel a kezünkben magunk is nekivágunk a sétáknak. A könyv ma még kedvezményesen előrendelhető ITT, a kiszállítást várhatóan 2020. december 10-én kezdik meg.

Szeretnéd a város titkait egy igazi urbanistával felfedezni? – megjelent Zubreczki Dávid első könyve

Képek forrása: Templomséták Budapesten/ Gulyás Attila