Elég mostoha sors jutott a belső-erzsébetvárosi – zsidónegyed vagy bulinegyed néven ismert – városrész épített örökségének. Bár a 2008-as válság, és az azt követő bezuhanó ingatlanbiznisz a maradék házak egy részét megmentette a teljes elbontástól, majd a felvirágzó romkocsma kultúra új funkciót is talált nekik, sajnos úgy tűnik, egyre kevesebb esélyük van a túlélésre.
Bartha Dorka írása.
Voltak már felháborító esetek, mint az egy saroknyira álló, Hild József tervezte Király utca 40. este, amelyért Óvás! egyesületet hiába harcot évtizedekig. Az új tulajdonosok szándékosan hagyták annyira tönkremenni az épületet, hogy aztán elbonthassák, helyére az “eredeti” homlokzat egy silány utánzatát felhúzva.
Pedig egy város attól válik igazán jó, és szerethető hellyé, helyiek és külföldiek számára is, hogy vannak történetei. Van múltja. Vannak különleges helyei, amelyekről lehet mesélni, amiket konkrétan meg lehet mutatni, amihez generációk emlékei kötődnek. Nem (csak) emléktáblák, hanem akár évszázados falak, hangulatos, karakteres utcák. És most egy újabb ilyen, a város történetének megannyi korszakát és különleges figuráját és pillanatának emlékét őrző épületet terveznek ledózerolni, hogy a helyén egy újabb hotel nőjön ki a földből. Az önkormányzat tehetetlen, mióta 2020-ban kivették a kezükből a rendelkezés jogát a bontások és építtetések fölött, és azt a Kormányhivatalok hatáskörébe sorolták.
A hír Saly Noémi várostörténész Facebook-bejegyzése alapján terjedt el villámsebesen a neten, és váltott ki hatalmas felháborodást. De vajon miért is érinti ennyi embert ilyen érzékenyen a Király és Kazinczy utca sarkánál álló aprócska épület lerombolásának a híre?
Már amikor Wichmann Tamás kijelentette, hogy bezárja a kocsmát, 2018 júniusában (ekkoriban is adta el az épületet), szó szerint tömegek járultak a helyre búcsúzni, a szemerkélő esőben álltunk órákig az utcán, hogy bejuthassunk, csak még egy búcsú sörre, a híres rántott húsos szendvicset addigra rég elkapkodták.
Az épület 1987-ben került az akkor már kilencszeres kenuvilágbajnok, kétszeres olimpiai ezüstérmes, valamint egyszeres bronzérmes Wichmann Tamáshoz, ahol hamarosan meg is nyitotta Szent Jupát nevű helyét. Ráadásul szívügye volt a műemlékvédelem is, elhelyezése után minden év decemberében megkoszorúzták Schneider József híres kártyafestő mester emléktábláját a házon.
De mielőtt még ennyire visszaugranánk a múltba, picit álljunk meg még a ház előtt, mert más megdöbbentő részletei is vannak, nem csak a furcsa emléktábla. A 20. század elején pár évig itt bérelt helyiségeket (ahol korábban bordély is működött) a Magyar Teozófiai Társaság. A New Yorkban alapított, magát okkultnak tituláló irányzat a korszakban oly népszerű módon, a keleti vallási elemeket és “titkos tudást” vegyítette hol az ókori, hol a judeo-keresztény tanokkal és szimbólumokkal. Ennek az egyvelegnek egészen kézzelfogható nyomai is van a mai napig, ha megnézzük a bejárati ajtót. Középen az egyiptomi eredetű ankh-keresztet, körülötte a ma Dávid-csillagként ismert összefonódott kettős háromszöget találunk, mindezt egy saját farkába harapó kígyó öleli körbe, aki fölött egy szvasztikát láthatunk.
A híres kártyafestő, Schneider József 1834-ben vásárolta meg az akkor még Kiskereszt utcai házat, és itt készítette el az első – ma magyar kártyaként ismert Tell Vilmosos paklit, ami azóta hallatlan karriert futott be. Az emléktábla, és az időről-időre sajnos megrongált kártyalap azért is izgalmas, mert részben spontán, közösségi megemlékezés és városi legenda lévén jött létre – a helyi közösségek ápolják az amúgy feledésbe merülő kártyafestő történetét. Ahogy ez az alig egy éve elhunyt Wichmann Tamás emlékével is történik, a kocsma megannyi törzsvendége a mai napi szeretettel emlékszik vissza a helyére. Nem régen szintén felmerült a házon egy emléktábla állításának a gondolata is, annyira összeforrt a helyszínnel és az épülettel is a személye.
Talán ez lehet az oka a heves érzelmeknek is most – hogy bár építészetileg nem tűnik elsőre hallatlan értéknek ez az egy ház, de mégis a környék karakterének szempontjából meghatározó, őriz valamit a klasszicista Pest régi bájából, és nagyon-nagyon sok személyes emlék és helyi legenda is kötődik hozzá – ezekhez a már nem sokáig, de még álló falakhoz. Eltűnése után, bármennyire is modern és pofás hotel épül fel a helyén, a környék örökre elveszti egy pótolhatatlan szeletét.
