Milyen kerékpárlámpa kell a városba?

Milyen kerékpárlámpa kell a városba?

Mielőtt belefognánk, rögtön tisztázzuk is, milyen KRESZ-szabályok vonatkoznak e tekintetben a kerékpárosokra, azaz melyek a minimum követelmények világítás terén. Ezek hiánya akár több tízezer forintos büntetést is vonhat maga után, függetlenül attól, hogy melyik napszakban állít meg a rendőr. Tehát ezeknek mindig, télen-nyáron ott kell lennie a bringádon, amikor közlekedsz vele.

Kötelező láthatósági elemek 

#1 Előre fehér vagy kadmiumsárga fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 méter távolságról látható kerékpárlámpa. Ezt akár magadra – pl. sisakodra – is teheted.

#2 Hátra piros fényt adó, sötétben, tiszta időben legalább 150 m távolságról látható helyzetjelző kerékpárlámpa
. Ezt szintén rögzítheted magadra – sisakodra, hátizsákra – is.

#3 Elöl egy fehér, hátul egy vagy két piros, szimmetrikusan elhelyezett, nem háromszög alakú fényvisszaverő.

#4 Legalább az első keréken, legalább 2 db, egy átmérő mentén elhelyezett borostyánsárga, mindkét oldalra hatásos oldalsó fényvisszaverő (küllőprizma). Ezek mellett/helyett használhatsz két oldalon fehér fényvisszaverő körgyűrűt vagy reflektív csíkkal ellátott külsőt is szerelhetsz a bringádra.

Fontos megjegyezni – és erre később még kitérünk -, hogy a kerékpárlámpa használata villogó üzemmódban is szabályos! 

Láthatósági kerékpárlámpa (ez nem világítja meg az előttünk lévő utat) / ©Mozgásvilág

Egyre többen közlekednek kerékpárral

Az elmúlt hónapokban mérésekkel is bizonyíthatóan nőtt a kerékpározók száma a fővárosban. Egyre többen ismerik fel, hogy a kerékpározás gyors, praktikus, egészséges módja a közlekedésnek és a vírushelyzetet tekintve a legbiztonságosabb is. További jó hír, hogy még télen is sokan maradtak nyeregben a zord idő, az eső és a köd ellenére. Arról, hogy milyen szempontok szerint érdemes téli kerékpározáshoz felöltözni, egy korábbi cikkünkben írtunk már.

Milyen kerékpárlámpa kell városba?

Következzék egy másik, városi tekerés szempontjából kiemelten fontos téma: a világítás! Azokban a hónapokban járunk, amikor a korai sötétedés, valamint a szürke, borús nappalok miatt fokozottan kell ügyelnünk a láthatóságunkra. 

A kerékpárlámpa választás és –használat alapelve a „látni és látszódni” szabály. Röviden ez azt jelenti, hogy látnod kell, hol vagy, merre tekersz, mi van körülötted, és természetesen, látszódnod is kell azok számára, akik rajtad kívül az úton közlekednek. 

A lámpatest mérete inkább az akkukapacitásról árulkodik, mintsem a fényerőről / ©Mozgásvilág

Milyen erős legyen a kerékpárlámpa? Villogjon vagy ne?

Fontos, hogy városban való tekeréskor ne told túl a jól látszódni és látni elvet. Bármennyire is menőnek tűnik a „100 ezer” wattos kerékpárlámpa, városi használatkor nem lesz rá szükséged. Sőt, egy túl erős fényű kerékpárlámpával akár még balesetet is okozhatsz, mert elvakítod vele a szembejövőket.  Városi közlekedéshez, megfelelő közvilágítás mellett megteszi a kb. 100-400 lumen erősségű kerékpárlámpa (egy 400 lumenes kerékpárlámpa közvilágítással nem rendelkező szakaszon is megfelelő).

Állítsd be úgy a kerékpárlámpád, hogy ne közvetlenül a szembejövő arcába nézzen, hanem lejjebb, így az előtted lévő útszakaszt, kátyúkat, padkákat, csatornafedőket is jobban láthatod.

A belső, jó közvilágítással rendelkező kerületekben nem feltétlenül kell olyan világítás, ami durván megvilágítja az utat, míg a külső, közvilágítással nem vagy csak gyéren felszerelt városrészekben szükséged lehet egy komolyabb kerékpárlámpára.

Kerékpáros, autós és gyalogos körökben egyaránt megosztó téma a villogó használata. Hiszen nem csak az a cél, hogy láthatók legyünk, de az is, hogy a közlekedés többi résztvevője is „látó” maradjon, vagyis ne vakítsuk el őket. Való igaz, hogy a folyamatos villogást könnyebben észreveszik az úton közlekedők, mint a statikusabb fényt, de a villogó beüzemelésekor is érdemes kerülni a stroboszkópként sokkoló üzemmódot.

©Mozgásvilág

Ha borús, szürke, ködös időben indulsz útnak, bátran kapcsold be a kerékpárlámpát nappal is. Ha megfelelő szögben – tehát nem szemmagasságban, hanem lejjebb – állítod be a lámpád, az autósok is könnyebben észrevesznek, adnak elsőbbséget vagy húzódnak félre, hogy elférj pl. a Lánchíd kocsisorai között. 

Mennyibe kerül egy jó kerékpárlámpa?

Lehet kapni pár száz és több tízezer forintos termékeket is. Figyelembe véve, hogy a városi tekerés során gyakran hagyod magára a kerékpárt, mert beugrasz a boltba, piacra, a munkahelyedre, vagy kitekersz a Margitszigetre futni egyet, válassz olyan kerékpárlámpát, ami könnyen és gyorsan le- és felszerelhető. Szánj rá annyit, hogy ha mégis a bringán hagyod, és eltűnik, mire kijössz, nem vesztesz vele túl sokat…  Óva intünk a túlzott spórolástól, így a kisközértben kapható kvázi egyszer használatos szilikon kerékpárlámpáktól. Ezek ugyan nem kerülnek sokba, de megbízhatóság tekintetében igencsak a lista végén járnak. Ezeket tekintsd vésztartaléknak, ha a rendes kerékpárlámpád lemerülne, vagy nagyon rossz látási viszonyok között kiegészítő világításként használd őket, de ne ez legyen az alap világításod.

A tapasztalat az, hogy durván 5 ezer forintból már megúszható ez a projekt, és ennyiért garanciával ellátott márkás termékeket tudsz beszerezni. Ennyit megér a biztonságod, nem igaz?

Környezetbarát és okos kerékpárlámpák

Ha a kerékpáros közlekedést választod, már sokat teszel a környezetvédelemért. Amikor kerékpárlámpát veszel, akkor is gondolkodj „zölden” és lehetőség szerint válassz USB-ről tölthető, akksis modelleket!

Mint szinte mindenből, így kerékpárlámpából is létezik „okos” verzió, ami az  okosóráddal vagy a kerékpáros komputereddel összekötve – az azok által mért sebességedhez, vagy akár a körülötted lévő fényviszonyokhoz igazítva – automatikusan képes állítani a fényerejét. Vagy olyan is létezik, ami kerékpáros radar funkcióval is rendelkezik (az ilyenek persze már jóval drágábbak lehetnek).   

Cobi okos kerékpárlámpa / ©Mozgásvilág

A kerékpárlámpán túl – avagy reflektív elemek használata

A látni és látszódni alapelv kimaxolása érdekében a kerékpárod villogó vagy statikus világítása mellett lehetnek egyéb mozgó elemek is a bringán vagy akár rajtad is. A pedálra, küllőkre szerelhetsz a KRESZ-ben előírtakon túl is fényvisszaverőket, a sisakodra, ruházatodra és hátizsákodra, lábszáradra is kerülhetnek reflektív kiegészítők, pántok. Visszatérve kicsit a villogó kérdéséhez: ha a folyamatos fényű kerékpárlámpád mellett a gyorsan mozgó testrészeidre (kerékpározás esetében ez a lábfej, lábszár és térd) helyezel fényvisszaverő elemeket, akkor a közlekedés többi résztvevője számára (már persze azoknak, akiknek szintén van világításuk) figyelemfelkeltő, mozgó világító közlekedő leszel, akit könnyű észrevenni, és aki nem is vakít el.