Budapest kampányt indított, hogy növelje az itt élők oltási kedvét. Ezért a Budapest Te + Én podcast műsorvezetői – Veress Dóri és Gellért Gábor – három olyan budapesti polgárral beszélgetett, akik felvállalták a kampányvideóban való aktív részvételt. Winkler Nóra, Mácsai Pál és Gerendai Károly mesél most oltási hajlandóságról, járványhangulatról, reményekről.
Winkler Nórának most született gyermeke. Ilyenkor boldog pillanatban a családok jobban összetartanak, előkerülnek a szépen elcsomagolt babaruhák, a segítő nagymamák. Erre manapság sokkal kisebb az esély…
A saját oltásomra még nem készülök, de az nagyon jó lenne, ha a szüleim megkaphatnák az oltást. Blokkolva van a családi életünk. Ahogy mi élni szoktunk, mint család, ahhoz képest 10 százalékon üzemelünk. Pedig a szüleim példásan viselik, hogy nem simogathatják meg az unokáikat.
A vendéglátás, a zenészek nehéz helyzetéről sok szó esik manapság. Mi van a képzőművészekkel?
Ez az időszak neonbetűkkel írta ki ezt a mondatot: egy mű élőben mindig más, mint reprodukción. A mai kor erről szól. Mikor egy aukciós katalógust átnézel, tetszik egy mű, és azt gondolod, hogy ezért elindulsz, minden jóérzésű művészeti tanácsadó azt mondja, hogy oké, de menj be a galériába és nézd meg a képet közelről, akkor fogod tudni, hogy akarod, vagy nem.
De nagy örömömre, hogy az én területem ügyesen akklimatizálódott. Elindultak új típusú online kiállítások, olyan művekkel, amelyek működnek ilyen platformokon. Csodálatos online sétákat raktak össze a múzeumok, amelyek egy kis fényt vitt a családok életébe.
A nemzetközi vásárok nagyon hamar lefejlesztettek olyan platformokat, amelyek szinte visszaadják a vásári hangulatot. Nagyon sok kreatív megoldással visszahozza, hogy milyen érzés a tereket, szinteket bejárni ezekben a hatalmas terekben, ahol a vásárok zajlanak.
A múzeumok bezárása vajon szükségszerű volt?
Nagyon sok múzeumot figyelek a világban, és a múzeumok nem értik, hogy miért kellett bezárni az intézményeket. Ez egy olyan tér, ahol az ember egyedül szeretne lenni. Sokkal könnyebb tartani a távolságokat, hiszen mindenki erre vágyik. A mű figyelmes élvezetére.
Mindenki a múzeumok nyitását várja, és erre az oltás lehetőséget ad, ezért reménykedem.
Mácsai Páltól azt kérdeztük, hogyan megy a munka nézők nélkül...
Dolgozunk, próbálunk, streamelünk. A streamelőadások beváltak. Olyan 40-45 ezer nézőnk lesz az évad végéig. Nagyon érdekes a ritmusa. Amikor először mutatjuk az előadást, akár ezer nézőnk is lehet. Később néhány száz, pedig egy normál szezonban – nagy örömünkre – minden előadásunk teltházas. Persze 100 jegy nem 100 nézőt jelent, hanem 150-et. De a nézők nagyon becsületesek, meg akarnak tartani bennünket. Ha családosan nézik az előadást, családi jegyet vesznek.
Milyenek lettek a streamek? Ilyennek terveztétek őket?
Eredetileg úgy terveztük, hogy profi módon közvetítjük az előadásokat. Ez teljesen átalakult. Kivettünk széksorokat, hogy a legjobb helyekre kerüljenek a kamerák. Emelvények, kamerák, kábelek, mikrofonok. A kép a saját igényei szerint terel minket, lököd minket a saját igényei szerint. Persze nem streamre készítjük az előadásokat, de azért kihasználjuk a lehetőségeit. És a formát meg fogjuk tartani a távoli nézőinknek. De a stream most életkérdés számunkra. Bejárunk, próbálunk, előadásokat tartunk, van miért fölkelni. Figyelnek minket, visszajelzéseket kapunk. Ez remek, nagyon sok tartást kap nekünk.
A színházi szakma megosztottsága egyre mélyül. A vírus miatt talán nem is látszik, hogy mennyire…
A vírusnak vége lesz egyszer. Ahogy a polarizációnak is véget kell érnie. De azt is el kell mondanom, hogy ha filmen összekerülünk valakivel, akinek egyetlen szavával nem értünk egyet, amikor nyilatkozik… sőt minden szavával szemben teljesen az ellenkezőjét gondoljuk… amikor végszót kell adni, teszünk az egészre, és úgy csinálunk, mintha egy szolidáris, normális társadalom és szakma tagjai lennénk.
Mácsai Pál szerint az oltás egy egész társadalom ügye…
Azt mondtam a Budapest által készített filmben, hogy nem azért kell oltatni magunkat, hogy mi majd ne betegedjünk meg, ne kerüljünk lélegeztetőgépre, vagy ne toljuk el a bringát. Azért kell oltatni magunkat, mert egymás iránt felelősséggel tartozunk. Kell a társadalmi szolidaritás gesztusa, ami nagyon ritkán volt meg a magyar történelemben. 56-ban például megvolt.
Gerendai Károly már túl van az oltáson…
Azért kaphattam már meg az oltást, mert krónikus beteg vagyok. Belázasodtam, a végtagjaim is fájtak, kicsit furcsa érzés volt, hiszen pont azért adattam be magamnak, hogy elkerüljem ezeket a tüneteket. Szerencsére hamar elmúltak. Astra Zenecát kaptam, de nekem mindegy lett volna. Szerintem minden oltás jobb, mint a betegség.
Ezt a helyzetet mindenki utálja. Még a vírus szkeptikusok sem gondolom, hogy élvezik ezt a helyzetet, ahol bezárkóztunk, ahol romlott az életünk minősége. Gyűlnek bennünk a feszültségek napról napra, évről évre. És most itt a lehetőség, hogy felgyorsítsuk a folyamatot. Meg kell tenni.
Túlélési stratégiáról is beszélgettünk…
Bízom benne, hogy egyszer csak normalizálódik a helyzetünk, és újra indul minden, és a vállalkozásaim még sikeresek lehetnek. Ki fogom várni. Ezért arra fordítom a pénzemet és a energiámat, a helyeimet életben tartsam.
Nem az lesz a kulcs, hogy mikor nyithatunk ki, hanem az, hogy mikor jön el a pillanat, amikor már el tudjuk tartani a helyünket. Miközben nincs már senkinek tartaléka, sokan hitelből próbálnak életben maradni. A munka neheze még előttünk van.
Podcast:
Kérdések, amelyre a podcastban választ kaphatunk:
- Fel lehet építeni egy fiatal művészt online platformon?
- A képzőművészeti vásárok megszervezhetők hosszú távon személyes találkozások nélkül?
- Az új műalkotásokban megjelent már a pandémia?
- Egyáltalán be kellett zárni a múzeumokat?
- A rendezők agya átállt a stream-rendezésre?
- Hogyan dolgoznak a színészek láthatatlan nézőkkel?
- Mi lehetne idén a Színházi Világnap üzenete?
- Mi Mácsai Pál oltási stratégiája?
- Milyen megoldásokkal próbálkoznak a Michelin csillagos éttermek?
- Mi fog történni a fesztiválszakmával?
