Egyetemi éveim alatt elképesztően sok ijesztő kifejezéssel kellett megismerkednem, melyek attól sem lett barátságosabbak, hogy hárombetűs rövidítést kaptak. Sem a teljesítményleadó tengely (TLT), sem az adenozin-5′-trifoszfát (ATP), sem az integrált településfejlesztési stratégia (ITS) nem lopta be magát a szívembe. A pályám később úgy alakult, hogy a három közül az utóbbival foglalkoztam a legtöbbet. A kifejezés ugyanis nem valami elvont szakmai dolgot jelent. Lakhelyünk integrált településfejlesztési stratégiáját tulajdonképpen mindannyiunknak ismernünk kéne, hiszen közvetlen hatással van az életünkre. (Amúgy az ATP is, de ebbe most ne menjünk bele.)
Zubreczki Dávid írása.
Ez nem politika
Mindez azért vált aktuálissá, mert a főváros bemutatta az Otthon Budapesten elnevezésű ITS-ét, mely mindenkit politikai meggyőződése szerint lelkesített vagy dühített fel. Pedig pont egy ilyen középtávú, szakmai stratégia az, amiből nagyon jó lenne kivonni végre a politikát.
Egyrészt, mert azon kevés dolgok egyike Magyarországon, ami tényleg nem választási ciklusokhoz kötődik. Ugyanis hosszabb távra szól, ez például 2027-ig. Ha egy ITS
- helyesen meghatározott körülményekből kiindulva
- értelmes célokat jelöl ki, majd
- azok elérésére reális megoldásokat javasol,
akkor tulajdonképpen teljesen mindegy, milyen településvezetés hajtja végre azt.
Másrészt, azért is jó lenne félretenni ebben az esetben a politizálást, mert egy ilyen stratégia teljesen máshogy működik, mint egy politikai program. A pártpolitikusok jellemzően felmérik, mi mindent szeretnének a választóik, aztán megígérik nekik, hogy valamennyit teljesítik. Függetlenül attól, hogy ezek a célok kibékíthetők-e egymással vagy sem, van-e rá erőforrás vagy sem, feléli-e a következő generációk tartalékait vagy sem. Így kerülnek a választási ígéretek közé, olykor egymással teljesen ellentétesen célok és programelemek. (Azzal most ne is foglalkozzunk, amikor a politikusok meggyőzik a polgárokat, hogy ők tulajdonképpen mit is szeretnének, azután azt teljesítik.)
Ezzel szemben egy szakértők által összeállított ITS feltárja egy település problémáit, és abból kiindulva javasol megoldásokat. Hosszú távon szem előtt tartva a város és a városlakók érdekeit.
Ha kézzelfogható hasonlatot keresünk, akkor nem is annyira a politikát, mint inkább a saját életünket érdemes megvizsgálni. Van egy csomó rutin, amit minden nap megcsinálunk: fogat mosunk, vacsorázunk, iskolába megyünk vagy elvisszük a gyerekünket oviba. Ha azonban tudatosan élünk, akkor van egy elképzelésünk arról is, hogy mit szeretnénk öt, tíz vagy tizenöt év múlva csinálni. Felfuttatni a vállalkozásunkat, betölteni egy pozíciót a munkahelyünkön vagy elismert művésszé válni; saját lakást venni, családot alapítani, segíteni kirepülni a gyerekeknek, esetleg végre lazítani. Közvetve, ezek a célok határozzák meg a mindennapi tevékenységünket – természetesen ahányféle ember, annyiféle cél. De abban hasonló mindegyik, hogy ha „csak úgy élünk bele a világba”, elég nehezen érjük el ezeket a célokat.
Éppen így van ez a községekkel, városokkal. Ha mindig az aktuálisan felmerülő igényeknek, a pont leeső pályázati pénzeknek, vagy valaki hirtelen támadt ötletének engedelmeskedve fejlesztik a települést hol itt, hol ott, akkor az nem fog tudni előre haladni.
Az ITS nem terjed ki minden apró döntésre, ahogy a következő tíz évünk sem pereg le a szemünk előtt minden bevásárlásnál. De ha arról kell dönteni, hogy felújítsuk-e a lakást vagy sem, esetleg költözzünk-e máshova, vegyünk-e autót – akkor természetes, hogy figyelembe vesszük a távlati terveinket.
Mi Budapest célja?
A „távlati terv”, a „nagy cél” remekül hangzik, amíg általánosságban beszélünk róla, de ezt meg is kell határozni. Vannak olyan települések, ahol nem is lehet kérdés, mi a cél. Mondjuk egy elnéptelenedő falu vagy egy munkanélküliséggel küzdő kisváros esetében.
Budapest azonban egy rendkívül összetett metropolisz, rengeteg féle problémával: légszennyezés, dugók, zöldfelületek és az elérhető árú lakások hiánya. Ha ezeket a mindennapok szintjén vizsgáljuk, talán nem fel sem tűnik, mi is a legnagyobb gond. Hogy mi lenne a legfontosabb cél a város fejlődésében.
Fővárosunk jelenlegi ITS-e abból indul ki, hogy élhető várost kell teremteni. Olyat, ahol szívesen él az ember. „Legyen Budapest mindannyiunk otthona.”
Na igen, első hallásra ez egy óriási közhely. Még az is felmerülhet bennünk, hogy ez pusztán elmaszatolása annak, hogy mi is az igazi probléma. Pedig valójában tényleg ez az igazi probléma. Hogy élhetővé, szerethetővé kell tenni Budapestet, illetve meg kell őrizni azokat az értékeit, amik ma is azzá teszik. Lássunk rá egy gyakorlati példát, szépen visszafejtve az eredeti problémáig.
- Mindenki tudja, hogy Budapesten nem lehet normálisan autóval közlekedni a belső kerületekben, folyton bedugulnak az utak, nincs elég parkolóhely.
- Miért kell autóval közlekedni? Sokan nem tartják elég biztonságosnak a kerékpáros közlekedést, sokan pedig nem tudnak máshogy eljutni a munkahelyükre a város széléről vagy az agglomerációból.
- Miért költöztek ki oda? Mert drága a belváros, esetleg nem akarják zajos, szennyezett környezetben felnevelni a gyerekeiket.
Ezzel el is jutottunk az alapproblémáig: a város nem elég élhető. Ha az lenne, nem menekülnének belőle a családot alapító fiatal párok. (Erre ráadásul egy jó szándékú, ám teljesen elhibázott támogatási rendszer is buzdítja őket, de ez már egy másik történet.)
Ha csak az alsóbb szinteken, rövidtávon próbálnánk megoldani a problémákat (mondjuk a dugókat szélesebb utakkal), akkor csak újrateremtenénk azt, anélkül, hogy a gyökerével foglalkoztunk volna.
Lehet dolgozni persze az agglomerációs települések közlekedési kapcsolatain – sőt, kell is –, de azzal is tisztában kell lenni, hogy ez önmagában nem fogja megoldani a legfőbb gondokat. Ha viszont olyan várost teremtünk, amelyben jó élni, és lakáshoz is lehet jutni benne, akkor azzal közvetve a közlekedési problémákat is orvosoljuk. Egyrészt kevesebb lesz az ingázó, másrészt biztonságosabb környezetben szívesebben ül kerékpárra az is, aki ma nem mer.
És ez a kiragadott közlekedési példa csupán egyetlen eleme annak, miért lenne jó, ha Budapesten tényleg otthon lehetnénk.
Klassz lenne, ha a néhány bekezdéssel feljebb, hasonlatként felhozott személyes életcél nem csak egy párhuzam lehetne a városfejlődés bemutatására, de az életünk valóban összefonódhatna lakóhelyünkkel. Ha nem kellene arról álmodoznunk, hogy fiatal felnőttként hol próbálunk majd szerencsét, hová költözünk ki gyereket nevelni vagy merre fogjuk majd nyugdíjas napjainkat leélni. Mert egyértelmű lenne, hogy Budapesten fogunk maradni.
A cikksorozat következő részeiben igyekszem majd bemutatni, hogyan lehet ebből a központi célból – az élhető város megteremtéséből – levezetni a város gondjainak megoldását, és persze sorra veszünk néhány problémás területet is.
