A Budapesti Tavaszi Fesztivál volt, van és lesz – podcast

Idén egy év kihagyás után újra van Budapesti Tavaszi Fesztivál, bár nehezített körülmények között, hiszen a pandémiás helyzet továbbra sem engedi, hogy élő eseményeken vegyünk részt. A szervezők egy online fesztivált pakoltak össze a kultúrakedvelőknek, így idén otthonról fesztiválozhatunk április 9. és 18. között, ráadásul a programokat ingyenesen tekinthetjük meg. A Budapest TE meg ÉN podcastben a két műsorvezető, Veress Dóri és Gellért Gábor a fesztivált szervező Budapest Brand nZrt. vezérigazgatóját, Faix Csabát, és szervezési divízióvezetőjét Gáspár Mátét látta vendégül.

PODCAST:

 

Idén a BTF állami támogatás nélkül maradt

Az idén 41 éves Budapesti Tavaszi Fesztivál eddig mindig állami támogatással valósulhatott meg, de 2021-től nem kapnak ilyen segítséget a szervezők. A fesztivál az elmúlt években a Művészetek Palotájával együttműködve dolgozott, a támogatás nagy részét a Müpa kapta, kisebb részét Budapest.

„Ezek hároméves megállapodások voltak, amit idén a Müpa vagy a kormány nem kívánt folytatni. Azért vagyok bizonytalan, mert miközben folyt egy beszélgetés arról, hogy hogyan vinnénk ezt tovább, ez egyszer csak megszakadt, majd a Magyar Közlöny december 17-i számában olvastuk azt, hogy a Müpa 2021-ben a Bartók Tavasz nevű fesztiváljának megvalósítására közel 1,6 milliárd forintot kap, ami messze sokszorosa annak, amibe a mi fesztiválunk került. (…) Hogy miért döntöttek így, miért nem akarták ezt a 40 éves hagyományt folytatni, azt nem tudom, mibennünk a nyitottság meg lett volna.” – mondta Faix Csaba.

Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt. vezérigazgatója – Fotó: Reviczky Zsolt

Gáspár Máté hozzátette: „Ami itt most történik, az nem előzmények nélkül való. A 2010-es évek folyamatai juttattak minket oda, hogy ilyen kiszámíthatatlan és szűkös keretek között kell mozognunk. Utoljára ezt a fesztivált a főváros saját fennhatósága alatt a 2000-es években rendezte meg. A 2010-es évek arról szóltak, hogy egy furcsa együttélés alakult ki az államot képviselő Müpa és a fővárost képviselő cég között, ahol soha nem voltak egyenlőek az erőviszonyok. (…) A főváros egyre inkább egy kiszolgálói vagy beszállítói szerepkört tudott csak játszani, ez vezetett oda, hogy amikor az előző hároméves támogatási szerződés lejárt, akkor már nem is volt a főváros kezében semmi olyan érv vagy lehetőség, amivel ezt a folyamatot a visszájára tudta volna fordítani.”

Ezt a fesztivált mindennek dacára megrendezzük

Tavaly elmaradt a Budapesti Tavaszi Fesztivál, ezzel együtt a negyven éves jubileum is, így idén a 41. BTF tisztelegni szeretne a négy évtizedes múlt előtt. A szervezők célja volt, hogy felelevenítsenek legendás produkciókat, néhány olyan nagy pillanatot a múltból, ami ezt az eseménysorozatot szimbolizálja.

„Hogy most 2021-ben nagyon kevés pénzből és nagyon rövid idő alatt megcsináltunk egy online fesztivált, annak az az oka, hogy tartozunk ennek a közösségnek, ennek a brandnek, ennek a hagyománynak, legalább ennyivel.” – mondta Gáspár Máté. „Másfelöl pedig jelezzük azt, hogy a Budapesti Tavaszi fesztivál volt, van és lesz, tehát a mai és most induló alkotók is számíthatnak ránk, a fővárosra és a fesztiválra is­, akik majd a következő évtizedekben fogják meghatározni és kialakítani ennek a városnak a kulturális profilját.”

Régi nagy pillanatok

A fesztivál mind a tíz napja tematikus. Az első napon például a „Nyitány” címszó alatt három olyan koncertet láthattak a nézők, melyeknek a nyitóhangversenye valamilyen okból emlékezetes volt. Így a Budapesti Fesztiválzenekar 1985-ös, első Tavaszi Fesztiválos felvétele is látható Fischer Ivánnal és Kocsis Zoltánnal. Gáspár Máté kiemelte az újra megtekinthető régi programok közül Kovalik Balázs 2006-os Mozart-maratonját is. Ezúttal nem a teljes koncertet láthatjuk, hanem egy ízelítőt az első felvonások fináléiból, és egy frissen készült beszélgetést a rendezővel.

„Arra gondoltam, érdekes lenne arról beszélgetni, hogy milyen egy jó finálé. Hogy kell úgy befejezni egy operát, vagy opera-trilógiát, hogy a közönség alig várja, hogy folytatódjon. (…) Milyen érdekes lenne Kovalik Balázzsal beszélgetni 15 év távlatából arról, hogy jöttek létre ezek a művek, és ő általában mit gondol ezekről a mesterségbeli fogásokról.”

Premierek

Gáspár Máté szerint számos, Magyarországon eddig nem látott tartalmat kínál az idei fesztivál. Többek között Bodó Viktornak a Schauspiel Stuttgart színpadán ősszel bemutatott rendezését, Az öldöklő angyalt is láthatjuk felvételről.

„Ez a Bunuel-klasszikus színpadi feldolgozása. Akik ismerik a filmet, tudják, hogy ez pont abból a nagyon furcsa, a ’60-as évek elején szürreálisnak tételezett helyzetből indul ki, ami nekünk gyakorlatilag napi gyakorlat lett, hogy nem mehetünk ki a szobából. A Bunuel-hősöket a rendező egy modern konferencia-helyzetbe zárta be, és ott szembesíti őket ezzel a rém kellemetlen szituációval, aminek nyilván súlyos pszichés és egyéb következményei is lesznek.”

Az öldölkő angyal – részlet – Fotó: Thomas Aurin

Izgalmasnak ígérkezik a TRIP Webszínház Shakespeare/37 című online drámasorozatának bemutatója is. Kortárs írók dolgozzák fel Shakespeare 37 drámáját, melynek első három etűdje látható majd a Tavaszi Fesztiválon: a Rómeó és Júlia, a Szeget szeggel és a Lear király átirata, húsz-húsz percben.

„Ezeket az átiratokat a dogma filmek stílusában egysnittesen és kézikamerával rögzítették, egészen kiváló szereposztásokkal. (…) Film/színház, színház/film, egy nagyon érdekes hibrid műfaj születését láthatjuk, valós budapesti, felfedezésre váró helyszíneken.” -meséli Gáspár Máté.

Shakespeare/37

További kérdések, melyekre választ kaphatunk a podcastben:

  • Hogyan fér el egymás mellett két nagy, hasonló profilú kulturális fesztivál?
  • Hogyan szeretnék átalakítani a jövőben a Budapesti Tavaszi Fesztivált a szervezők?
  • Hogyan lehet elérni azt, hogy rákattintsanak ezekre az online programokra az emberek?
  • Hogy kerül Antal Imre az idei fesztiválra?
  • Hogyan emlékezik a fesztivál a magyar költészet napjára?
  • Hogyan jelenik meg a Fringe-fesztivál a 2021-es online BTF-en?
  • Milyen társrendezvények kísérik a Budapesti Tavaszi Fesztivált?
  • Meddig lehet majd hozzáférni a meghirdetett programok linkjéhez?
  • Elképzelhető, hogy megmarad a pandémiás időszakból annyi, hogy jövőre is lesznek online elérhető tartalmak a fesztiválon?
  • Mikor lehet egy online fesztivál sikeres?