Befejező részéhez érkezett építészeti túránk a Nagykörúton, melynek során a Margit híd pesti hídfőjétől egészen a józsefvárosi Kiscsibész térig jutottunk. Induljunk most tovább dél felé, mert még számtalan érdekesség vár ránk, mielőtt újra a Dunához érünk.
Zubreczki Dávid írása.
József körút
Miközben átkelünk a Baross út zebráján, vessünk egy pillantást balra: ott a kéttornyú Szent József-plébániatemplom ragyogóan fehér épülete. Egyedülálló látvány ez a Körúton, ahol különös módon egyetlen templom vagy zsinagóga sem épült. Persze nem kanyarodunk oda, hiszen már az elején elhatároztuk, hogy nem csábulunk el a kijelölt útvonalról.
Szerencsére azért itt is akadnak érdekes látnivalók. Például a cégtáblák. A József körút 59-61 földszintjén ma több bolt osztozik, de a cégérek egy évtizedekkel ezelőtti, nagy üzlet emlékét őrzik. Igaz, egyiküknek mára csak a rúdja maradt meg, de a másik négy még megvan. Hogy pontosan mi volt itt, nem tudom, a stílusuk alapján a 80-as, 90-es években kerülhettek ki az alkotások. Egy biztos, kedves emlékek, jó, hogy megmaradtak. Ha valaki ismeri a történetüket, feltétlenül írja meg nekem!
A következő sarkon (József körút 63.) egy látszólag békebeli előtető nyúlik a sarokkapu fölé, ám ez valójában egy 21. századi alkotás. Sőt, tulajdonképpen ez is cégér, elég csak alaposabban megnézni. Felette ott az Apáczai Kiadó logója, melynek elemei több helyen is visszaköszönnek a szerkezet díszítésében. Az idősebb filmrajongók persze tudják, hogy nem is olyan rég még teljesen más előtető védte a bejáratot. Ugyanis 1910-től egészen az ezredfordulóig mozi működött itt, különféle neveken, különféle építészeti megoldásokkal: a Bodográf, a Baross, a Bányász, végül a Graffiti.
Érdemes magára a házra is vetni pár pillantást, hiszen egy nagynevű építészpáros alkotásáról van szó. Korb Flóris és Giergl Kálmán Hauszmann irodájában dolgozott sokáig, így társtervezői lehettek például a sokat emelgetett, nagykörúti New York-palotának is. Későbbi, önálló alkotásaik között is olyan jelentős épületek vannak, mint a Zeneakadémia, vagy a Klotild-paloták. Ez az épület is hasonló több más házukhoz: messziről historizáló, de részleteiben szecessziós, igazi elfeledett ékköve a József körútnak. Ha tehetjük, kukkantsunk be az udvarára, valódi meglepetésben lesz részünk! A megszokott gangos körfolyosó itt nem fért el, azért csak az udvar egyik oldalán vannak függőfolyosók, amelyekről hidakon lehet átsétálni a szemben levő bejáratokhoz.
Ha átnézünk az út túloldalára, egy másik nagy magyar építész életművébe nyerhetünk betekintést. Egymás mellett két házat (József körút 62 és 64.) is tervezett Pecz Samu, a középkori formák kedvelője (akinek tájépítész édesapjáról nem is olyan rég írtunk az Én Budapestemen). Ő az, aki szinte minden épületét évszázadokkal korábbi stílusban tervezte, és függetlenül attól, hogy mi volt az épület funkciója, a feladatot ügyesen meg is oldotta. Az ő munkája a Nagycsarnok, a Levéltár a Várban, a Műegyetem könyvtára vagy épp a Szilágyi Dezső téri templom.
A két ház közül az egyik a gótikát, a másik a firenzei reneszánszt követi. Igazi különlegességük, hogy a stílus nemcsak az utcai, de az udvari homlokzatokon is megjelenik. A neogótikus épületen a lépcsőházak tetejére még toronysisak is került. Érdemes megfigyelni, hogy a reneszánsz ház belső szerkezete tulajdonképpen nagyon hasonlít a szomszédjához, csak másképp van felöltöztetve.
A József körút 64. szép példája annak is, hogy a portálok nem mindenhol csak rossz irányba változtak a 20. században. Ezen az 1957-ben készült képen például még elég felemás a földszint megjelenése, de a következő évben visszaállították az eredeti boltíveket. Ezekben az években azonban nem ez volt a legnagyobb átalakulás a környéken! Ehhez pedig egy pár sarokkal odébb álló idős épületnek is nagyon sok köze van.
Az Üllői úti kereszteződésben (Ferenc körút 45.) áll ugyanis az a hatalmas laktanya, amelyet még a klasszicizmus mestere, Hild József tervei szerint építettek 1845-ben. Ez a legöregebb épület a Körúton, melynek kialakulásában többször is fontos szerephez jutott. Egyrészt már a Nagykörút születésekor is, hiszen az új körgyűrű vonalát ehhez kellett igazítani, másrészt egy évszázaddal később, 1956-ban. Akkor még mindig laktanyaként működött a ház, ezért is lett a forradalom egyik legfontosabb gócpontja, az Üllői út túloldalán fekvő Corvin közzel együtt. A mozi és az azt körülvevő épülettömb ugyanis sokáig jól védhető erődként működött az orosz tankokkal szemben vívott reménytelen küzdelemben. A heves harcok következtében talán itt pusztult el a legtöbb épület Budapesten.
A Pecz-ház példáján láthattuk, hogy a harcok után, amit lehetett, helyreállítottak, bár ez valahol csak részlegesen történt meg. A József körút 82-t például egészen leegyszerűsítették. Épp most folyik a helyreállítása, amelynek során remélhetőleg néhány épületdísz is visszakerül, bár az eredeti, magasba nyúló tetőidomokat sajnos nem állítják helyre.
Voltak házak viszont, amelyek menthetetlenné váltak, ezek helyére nem a szétlőtt épületeket építették fel újra. Ne feledjük, az elpusztult bérházak alig harminc-negyven évesek voltak akkoriban. Pont úgy tekintett rájuk az átlagember, mint ma egy nyolcvanas-kilencvenes években épült házra. Természetes volt, hogy a helyükre igényes, de kortárs épületek kerültek.
A József körút 81-ből bontani való is alig maradt, egyszerűen összeomlott az egész. Az ide épült házra talán a legelvetemültebb modernellenesek sem haragszanak – talán észre sem veszik. Egyrészt, mert nem túl nagy, másrészt finoman, igényes megoldásokkal simul a környezetébe, akárcsak kortársa, a Madách Színház.
Ferenc körút
A legismertebb foghíjbeépítés a Lottóház lett az Üllői út és a Ferenc körút sarkán (Ferenc körút 45.). Itt egy kicsit túldíszített, a szomszédjaihoz képest túlméretezett épület állt egykor. Nem ezért bontották azonban el, hanem mert szinte semmi nem maradt belőle az orosz támadás után. Sajnos vele pusztult két Üllői úti szomszédja is, az egyik kettő, a másik mindössze egyemeletes régi, klasszicista házacska volt. Meglepő módon, nem építették be a helyüket, hanem ott egy apró, sokáig névtelen teret hoztak létre. 1996 óta Angyal István parknak hívják, a forradalom mártírjának emlékére.
Az új házat hátrébb húzva építették fel, s az jóval alacsonyabb lett, mint a sarkon állt elődje volt, magasságában a Ferenc körúti szomszédjához igazodik – a legfelső szintet hátrébb húzták. Szép árkádja ugyan most nem tud érvényesülni, mivel oszlopait reklámokba csavarták, de érdemes megnézni az olyan finomságokat, mint a törést a homlokzat vonalában. Az Üllői utat így tágítja térré az épület.
Az ötvenes évek végén általános volt, hogy a lottósorsolások nyertesei egy-egy lakást kaptak az úgy nevezett lottóházakban, melyekből több is épült ekkoriban a fővárosban. Talán ez az 1960-ban átadott mind közül a legismertebb, a „Lottóház” felirat ma is ott virít a homlokzatán.
Átellenben vele Csics Miklós háza került a sarokra. Ez is jellegzetes modern épület, mely igényességével kiemelkedik a kor házai közül: elég csak megnézni a burkolatát. A homlokzata nem csak a korszakról árulkodik, de arról is, hogy a Nagykörút akkoriban már hanyatlásnak indult. Míg a régi bérházakon még természetesek voltak az erkélyek, itt már szóba se kerültek: addigra már olyan szennyezett volt erre a levegő, hogy senki sem használta volna azokat rendeltetésszerűen, legfeljebb tárolóként.
Tovább haladva a Ferenc körúton, ismét a múlt század elején épült házak között folytathatjuk utunkat. Bár kimagaslóan különleges épület vagy emlékmű ezen a rövid szakaszon már nemigen akad, érdemes nyitva tartani a szemünket. Hiszen – mint azt már sokszor leírtam – minden udvar és minden kapu figyelemre méltó a Nagykörúton. Az utóbbiak pedig itt egészen nagy változatosságban fordulnak elő: gyönyörű famunkák, kovácsoltvas kiegészítések és rácsok, üvegbetétek a neogótikától az art decóig.
Külön felhívnám a figyelmet a bekukucskálókra! Bár nem léphetünk be minden kapun, sokon azért benézhetünk, mert van rajtuk egy pici ablak. Ezek persze egykor nem be-, hanem kikukucskálásra szolgáltak. A házmester pillanthatott ki rajtuk, hogy vajon ki akar bejönni ilyen késői órán.
Ha kedvenc házat kellene választanom ezen a szakaszon, akkor alighanem a Ferenc körút 29. alatti szecessziós szépséget nevezném meg. Bájos a szívmintákkal borított homlokzata, a kapuja, a zárterkélye, és hogy az egész kompakt egységet alkot.
A szecesszió a Körút legvégén is megjelenik, ráadásul egy igen jelentős mester keze nyomán. Vágó József abban az időben volt az egyik legnagyobb magyar építész, amikor nagyon erős volt a mezőny, vagyis a 20. század elején. A Boráros tér 3. alatti épületet testvérével, Lászlóval tervezte. Messziről csak az tűnik fel, milyen csúnyán össze van graffitizve az oromzata (bár, ha a helyén lenne az azt takaró reklám, akkor se járna jobban).
Közelebb érve viszont kibomlanak gyönyörű finomságai, melyeket legalaposabban a kapunál tanulmányozhatunk: a buja növényi motívumokat a mesebeli madarakkal. Bár a kapu zárva, jó ha tudjuk, a pompa belül is folytatódik.
Ezzel elértünk túránk végére, ismét a Duna partján állunk. Akár vissza is fordulhatunk, hiszen a Nagykörút minden séta alkalmával mutat valami újat, vagy úgy is dönthetünk, hogy a folyó partján indulunk tovább. Persze Budapesten az a jó, hogy szinte mindegy is, melyik sarkon fordulunk be, az öreg utcák mindegyikének megvan a maga felfedezésre váró, izgalmas története.
___
A fényképeket Zubreczki Dávid készítette.