Ilyen lenne a Duna menti Budapesti Diákváros, ami most veszélybe került

2018-ban jelentették be, hogy a dél-pesti és észak-csepeli, nagyrészt rozsdaövezetben a norvég Snøhetta terve alapján egy több, mint tízezer fős vízparti egyetemi diákváros épülhet. Ám az eredeti elképzelés most veszélybe került azzal, hogy a kormány a korábbi megállapodásokat ignorálva egy kínai magánegyetem kezébe adná a terület sorsát.

Bartha Dorka írása.

A Belvárostól tömegközlekedéssel és kerékpárral is mindössze 15-20 percnyire fekvő, eddig rendkívül alulhasznosított terület a város egyik igazi aranytartaléka. Nem csak a szuper közlekedése miatt, de a vízparti helyzete és a sok zöldterület is kecsegtető befektetési területté teszi. A környék amúgy is drasztikus (nem mindig pozitív) átalakuláson megy át, a Vágóhíd védett épületei helyére hatalmas lakópark épül, de a Soroksári úton is új irodafolyosó van kialakulóban. A csepeli északi szigetcsúcs környékére eredetileg a 2024-es olimpiai falut tervezték, majd ennek helyét vette át az egyetemi diákváros terve, amire a 2018-es pályázat is épült. 

Ilyen lenne a Duna menti Budapesti Diákváros, ami most veszélybe került
Kép forrása: Snøhetta

A meghívásos pályázaton az induló irodáknak egy 135 hektáros ferencvárosi és csepeli területre kellett egy funkcionálisan összetett, zöld, és élhető egész városnegyedet tervezniük a folyó, a Rákóczi híd, Könyves Kálmán körút,  Soroksári út és a Weiss Manfréd út által határolt területre. 

Ilyen lenne a Duna menti Budapesti Diákváros, ami most veszélybe került
Kép forrása: Snøhetta
Ilyen lenne a Duna menti Budapesti Diákváros, ami most veszélybe került
Kép forrása: Snøhetta

A diákvárosban nem csak az egyetemisták számára olcsó, de minőségi lakhatást biztosító fenntartható épületek kapnának helyet, de sportolásra alkalmas komplexumok, nagy, a városlakók által élvezhető zöldfelületek – mint a csepeli Közpark – a Dunával közvetlen kapcsolatot biztosító funkciók sora, és közösségi terek (mint a felújított Nagyvásártelep) is mind az új negyed szerves részei lennének.

Ilyen lenne a Duna menti Budapesti Diákváros, ami most veszélybe került
Kép forrása: Snøhetta
Ilyen lenne a Duna menti Budapesti Diákváros, ami most veszélybe került
Kép forrása: Snøhetta

A Telex által megszerzett Tájépítészeti kézikönyvben olyan részletek is szerepelnek, mint a Nagyvásártelep előtti térre tervezett nyilvános medence, stéggel és stranddal, de olyan, ökológiailag előremutató megoldások is, mint csapadékot helyben maximálisan hasznosító vízgazdálkodás. 

Itt tölthetné egyszerre több mint 10 ezer magyar fiatal a diákéveit. Mi erről kötöttünk megállapodást a kormánnyal a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsában, erről hozott egyhangú határozatot a Fővárosi Közgyűlés – írja Karácsony Gergely facebook bejegyzésében. 

Ilyen lenne a Duna menti Budapesti Diákváros, ami most veszélybe került
Kép forrása: Snøhetta

Aki ismeri a budapesti kollégiumi helyzetet, a hosszú várólistákat, és mellé az ösztöndíjak viszonylatában finoman szólva is barátságtalan albérletárakat és lakhatási viszonyokat, az örömmel üdvözölte az egyetemi diákváros tervét és ötletét. Ám úgy tűnik most az egész elképzelés veszélybe került (csak a tervekre is 580 milliót költöttek eddig) azzal, hogy a kormány kínai hitelből és a kínai befolyásszerzés szolgálatára kínai egyetem elit kampuszát építtetné fel itt inkább, akik a nulláról kezdenék a tervezést, a saját szájuk íze szerint.

A főváros minden lehetséges fórumon és módszerrel tiltakozik a tervek ilyen megváltoztatása ellen, ennek érdekében Jámbor András ferencvárosi képviselőjelölt már petíciót indított az ügyben, ITT tudsz te is véleményt nyilvánítani.


Tarts velünk, iratkozz fel heti hírlevelünkre, hogy neked is elküldhessük a legfontosabb híreinket, legérdekesebb írásainkat.