Ezen az útvonalon halad a szombati I bike Budapest felvonulás

Egy hosszú kényszerszünet, a tavalyi események lemondása és a harmadik hullám alatti várakozás után szombaton újra megrendezi az I bike Budapest felvonulást a Magyar Kerékpárosklub. Az I bike Budapest több száz önkéntes segítségével ügyelnek a forgalmi zavarok elkerülésére, de így is érdemes lesz elkerülni autóval a belvárost szombat délután.

Az I bike Budapest felvonuláson a főváros olyan pontjain tud végigtekerni gyerekektől idősekig bárki, ahol máskor nem vagy csak nagyon nehezen lehet kerékpározni.

„Hiszünk abban, hogy ahol jó bringázni, ott jó élni. Olyan Budapestet szeretnénk, ahol mindenki biciklire tud ülni – most ezt egy napra azok is kipróbálhatják, akik máskor nem kerékpároznak.” – írják a szervezők.

A felvonulás rendőrség által biztosított, lezárt útvonalon halad végig, így családosan is könnyen részt lehet venni. Több külső kerületből, de még Szentendréről is a Kerékpárosklub által vezetett csapatokban lehet betekerni a Margit híd budai hídfőjétől induló menethez.

Ezen az útvonalon halad a szombati I bike Budapest felvonulás
Felvonulás 2018-ban. Elöl kék ingben a holland nagykövet. (Fotó: Soós Bertalan)

Útvonal

Az I bike Budapest bringás felvonulás 14 órakor indul a budai alsó rakpart Margit hídtól északra eső szakaszáról. A menetet a magyar kerékpározást több mint 10 éve támogató Hollandia nagykövete, René van Hell nyitja meg. A felvonulást záró bringaemelés várhatóan 17:00-kor lesz a Városligetben, így a 18 órás focimeccsről sem marad le senki.

A kerékpáros felvonulás a budai alsó rakparton, a Műegyetem rakpart egy szakaszán, a Petőfi híd északi oldalán, a Közraktár utcán, a pesti alsó rakparton, a József Attila utcán, az Andrássy úton, a Bajza utcán és a Damjanich utcán éri el a Városligetet.

A Petőfi hidat kivéve a felsorolt utakon a menet elhaladása alatt nem lehet majd autóval közlekedni. A Petőfi híd Budára vezető forgalma a villamossínen haladhat majd, de a szervezők azt kérik, hogy aki teheti, a Könyves Kálmán körút – Rákóczi híd útvonalon menjen át Budára. A pesti alsó rakparton egész hétvégén kerékpáros-gyalogos korzó lesz, de a felvonulás elhaladása alatt csak a járdákon lehet majd gyalogolni.

A felvonuláson több mint 200 önkéntes rendező engedi át a gyalogosokat a zebrák többségén, és segít a rendőrségnek a keresztező villamos- és buszjáratok, autóforgalom átengedésében.

A június 26-i bringás felvonuláson – más demonstrációkhoz hasonlóan – nem kell védettségi igazolványt felmutatni, és a maszkviselés sem kötelező. A szervezők viszont tudatosan a lehető legtágasabb helyeken vezető útvonalat választottak, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát.

Bringás rekordok Budapesten

Júniusban minden korábbinál nagyobb biciklis forgalmat mértek a fővárosi kerékpárutakon. A napokban – hiába van hátra egy hét a hónapból – a tavaly júniusi kerékpárforgalom túlszárnyalása is várható. A Magyar Kerékpárosklub reprezentatív felmérése szerint a magyarok többsége szívesebben kerékpározna a hétköznapokban is, ha azt több kerékpársáv és kerékpárút építésével segítenék.

Ezen az útvonalon halad a szombati I bike Budapest felvonulás
Bringaemelés a Városligetben (Fotó: Soós Bertalan)

A Magyar Kerékpárosklub közleménye alapján.