Így lesz a város egyik legmenőbb helye a rakpart idén nyáron

2021. június 18. és augusztus 15. között – kihasználva a rakparti fejlesztések miatt létrejövő amúgy funkciótlan zárványterületet – a Főváros egy kísérletező, kreatív közteret hoz létre az alsó rakparton a Kossuth Lajos tér és a Lánchíd között RAKPART 2021 néven.

A Budapest Brand és a VALYO közös közleménye.

Így lesz a város egyik legmenőbb helye a rakpart idén nyáron

Otthon Budapesten program: Három nagyívű fejlesztés is érinti idén a rakpartot

2021-ben három fontos fejlesztés is kezdődik a budapesti pesti alsó rakparton, ami miatt a Lánchíd és a Kossuth tér déli vége közötti részt autós közlekedésre amúgy sem lehet használni.

  • Június elején elindult a pesti alsó rakpart Margit híd és Parlament közötti, korábban fel nem újított szakaszának átépítése, melynek során – a korábbi tervek újrangodolásának köszönhetően – új fasort ültetnek, és érdemben növelik a gyalogosbarát felületeket. 
  • Június 16-án új fázisba lép a Lánchíd felújítása, ezért a munkaterület hétköznapokon kiterjed az alsó rakpart teljes szélességére a híd közvetlen környezetében.
  • Várhatóan szeptemberben a Fővárosi Vízművek megkezdi a korábban fel nem újított nagy átmérőjű főnyomócsövek cseréjét.

Részben ezek a munkák adnak a Fővárosi Önkormányzat számára alkalmat arra, hogy a tavalyi tapasztalatokra és a városlakók visszajelzésére is építve 2021 nyarán egy újító, izgalmas köztéri akciót valósítson meg 2021. június 18. és augusztus 15. között az Id. Antall József rakpart Kossuth Lajos tér és Lánchíd közötti szakaszán.

Autópálya helyett sétány: visszaadjuk a rakpartot a városlakóknak

A már megszokottá vált hétvégi megnyitások a felújítások által nem érintett szakaszokon zavartalanul folytatódnak, a Fővám tértől egészen a Kossuth térig várjuk hétvégente a kikapcsolódni vágyó budapestieket a Duna-parton.

Ezen felül két hónapon keresztül, június 18. és augusztus 15. között az Id. Antall József rakpart déli részén városi laboratóriumot nyitunk, ahol különböző urbanisztikai eszközökkel a városlakókkal közösen próbáljuk ki és mutatjuk meg, hogyan lehet máshogy használni egy betonba öntött közterületet, mint ahogy azt a hétköznapokban megszokhattuk.

A RAKPART 2021 projektben a Budapest Brand nZrt szakmai partnere a VALYO – Város és Folyó Egyesület, ami már több mint tíz éve mutatja meg a budapestiek számára, hogyan tudnak a városlakók közelebb kerülni a Dunához. Nevükhöz fűződik többek között a (szintén egy kényszerű lezárás nyomán kialakuló) Szabihíd, az Atlétikai Stadion építését megelőzően működő VALYO Kikötő és aktív szerepük volt a Római-part megóvásáért sikerrel küzdő Fák a Rómain mozgalomban.  

Legyen a RAKPART a budapestiek második nappalija!

A tavalyi hétvégi megnyitások során megtapasztalhattuk, hogyan lakták be a budapestiek a rakpartot: a hétköznap csak autós közlekedésre szolgáló utat ellepték a sportolni és sétálni vágyók, nyár végén egymást érték a spontán kialakult és szervezett programok:  utcazene, közösségi takarítás, aszfaltkréta verseny, baráti találkozók, sportversenyek.


Idén nem csak megnyitjuk az alsó rakpartot, hanem a városlakókkal közösen kipróbáljuk, hogyan lehet egy korábban más funkciót betöltő közterületet kreatívan újragondolni anélkül, hogy rögtön bontókalapács után nyúlnánk.

A Fővárosi Önkormányzat feladatának tekinti, hogy lehetőséget biztosítson a budapestiek számára arra, hogy aktív szereplőként alakítsák városukat. Ennek jegyében idén a Budapest Brand nZrt. és a VALYO – Város és Folyó Egyesület szervezésében két hónapon keresztül különböző placemaking (téralkotó) akciókkal segíti, hogy sokszínű, fenntartható módon vegye vissza a város a folyópartot. 

A megnyitásban a Főváros több cége is aktívan szerepet vállal, többek között a Budapesti Közlekedési Központ, a Budapest Közút, a Fővárosi Közterület-fenntartó vállalat, a Főkert és a Fővárosi Rendészeti Igazgatóság.

Így lesz a város egyik legmenőbb helye a rakpart idén nyáron
Ilyen lesz az Id. Antall József rakpart déli része idén nyáron. Grafika: VALYO

Izgalmas városi laboratórium a rakparton

Ebben a laboratóriumban magát a várost vizsgáljuk. Azt mutatjuk be, hogyan lehet újragondolni akár csak egy apró, autóparkolónyi, akár egy óriási, több száz méter hosszú közterületet. 

Konyhakész programok helyett inspirációt és teret biztosítunk. A RAKPART 2021 során a nagyközönséggel megismertetni kívánt taktikai urbanizmus egy olyan városfejlesztési irányzat, amely rövid távú akciókkal hosszú távú változásokat próbál elérni. Jellemzően ideiglenes, közösségi és DIY (csináld magad) módszereket foglal magába, és minden elemében épít a város lakóinak, használóinak aktív részvételére és visszajelzéseire.

A közösségi terekre egyfajta kísérleti laboratóriumként tekint: az új típusú városhasználati helyzetekre és a folyamatosan alakuló igényekre valós időben reflektál, kreatív placemaking technikákat alkalmaz, befoglal, újraértelmez, felszabadít. 

A RAKPART 2021 nem rendezvény, hanem park. Olyan sokszínű köztér, ami arra hív, hogy minél több városlakó és ide látogató minél több féle módon tudja használni.

A területen semmilyen kereskedelmi tevékenységet nem folytatunk, a rendezvények nem engedélyezettek, a közterület-használat szabályai érvényesek ugyanúgy, mint máshol. Többek között lesz aszfaltfestés, különböző utcabútorok, virágládák és festett sportpályák. 100 autónyi helyen 100 növény, bringatárolók és Bubi parkoló.

A RAKPART 2021 minden részletét egy képgalériában is összefoglaltuk. (A képek kattintásra megnőnek.)

Otthon Budapesten – nappali a Duna mellett

A pesti alsó rakpart rendszeres megnyitása és a RAKPART 2021 koncepciója szervesen illeszkedik a Fővárosi Önkormányzat Otthon Budapesten nevet viselő fejlesztési tervébe, melynek célja, hogy Budapest egy nyitott, zöld, esélyteremtő város legyen.

Így lesz a város egyik legmenőbb helye a rakpart idén nyáron
A RAKPART 2021 arculatát a KIHAJOLNI VESZÉLYES táblák kreatív, jelentésváltoztató átírásai inspirálták. Grafika: Budapest Brand