Mindenkinek van egy bevált, kedvenc pizzázója és mindenkinél más szempontok dominálnak a választásban. Lehet az a gazdag feltét, a vékony tészta, a hely családias atmoszférája, vagy éppen a kedves kiszolgálás. Ami viszont biztos, hogy Budapest meglehetősen bővelkedik a szuper pizzás helyekben, amit most be is bizonyítunk nektek!
Gasztrotársaimmal, kollégáimmal – Dorkával és Krisztával, rászántunk két teljes hetet, és folyamatosan csak pizzákat teszteltünk, mégsem untunk bele a kóstolásba. Kiderült, hogy a friss, kemencében sült pizzákért akár még a város túlsó oldalára is hajlandóak lennénk elzarándokolni. Viszont hiába próbáltunk sorrendet felállítani, egyszerűen lehetetlen. Ebből kifolyólag rangsor nincs, de azt biztosan állíthatjuk, hogy ezeket a pizzázókat egytől egyig szeretettel ajánljuk nektek. Szubjektív válogatásunkban most 13+1 tökéletes budapesti pizzázót mutatunk, amikbe a tesztelés után is bármikor visszatérnénk.
Kapunics Gréta írása
PERIFERICO CSEPEL
A legkisebb egységgel indítjuk a listát, egy olyannal, amelyről nagy valószínűséggel most hallotok először, viszont sokkal-de sokkal több figyelmet érdemelne. Kinn a belváros zajától Csepelen, két barát: egy tanár és egy politológus, minden hétvégén azon dolgozik, hogy a civil munkájuk mellett megvalósítsák a legnagyobb álmukat, a gasztrós szerelemprojektjüket. A lakótelep melletti kertes házas övezet egy olyan eldugott sarkán üzemelnek, hogy még cím alapján is alig-alig sikerült megtalálni őket. Se tábla, se gigantposzter, ellenben egy retro balatoni hangulatú exlottózó, amelynek a beazonosításában csak az éppen leparkoló netpincéres futár segített. Semmi csicsa, semmi túlgondolás. De pont ez itt a lényeg, ugyanis hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a nápolyi pizza Nápolyból jön – ami akkor jó, ha jók az alapanyagok, van egy rendes kemence és egyből meg lehet enni. A pizza eszméletlenül jó, nem formatervezett, minden darab másképp tökéletlenül kerek és a szemed előtt veszik ki a kemencéből. A feltéteknél pedig az alap margheritától kezdve, a rózsaborsos – speck sonkás – aszalt paradicsomos változatig minden van. Mi egy ricottás – fokhagymás spenótragus és egy gorgonzolás – körtés – mézes – diós változatot próbáltunk és utóbbitól csak azért nem maradt tátva a szám, mert nem maradt benne hely, ahogy próbáltam egységnyi idő alatt minél nagyobb adagot beletömni. Higgyetek nekem és menjetek ti is a hétvégén kóstolni!
Étlap: ITT
Árak: 1890 – 3290 Ft
1212, Budapest, József Attila u. 50.
IGEN
A Buda szívében elhelyezkedő, jó ízléssel berendezett, minimalista hely az egyik legjobb választás a nápolyi pizza szerelmeseinek. Az IGEN volt hazánkban az első, amely elnyerte az AVPN, vagyis az Associazione Verace Pizza Napoletana, a Valódi Nápolyi Pizza Szövetségének tanúsítványát. A világörökség részének számító valódi nápolyi pizza elkészítését szigorú előírások szabályozzák: átmérőjük nem lehet nagyobb 35 centiméternél, közepük vastagsága legfeljebb 0,25 centiméter lehet és kizárólag 430-480 fokos kemencében készülhetnek el, mindössze 60-90 másodperc alatt. Ezeknek a követelményeknek megfelelve juthatunk hozzá a városlakók egyik kedvenc pizzájához, amely jelenleg 19 féle különböző fajta pizzával büszkélkedhet. Többek között olyan különlegességekből válogathatunk, mint a Mortadella-pisztácia – ricotta, a spenót-gorgonzola vagy a füstölt sajtos-tellicherry borsos változat. Sok pizzázóval szemben, itt bármelyik pizzát kérhetjük teljes kiőrlésű lisztből, sőt akár gluténmentesen is. Ami biztos, ha Budán jártok, legalább egyszer kötelező elmenni az IGEN-be!
Étlap: ITT
Árak: 2390 – 3490 Ft
1027, Budapest, Margit körút 60
DONNA MAMMA
Jancsa Janit leginkább Burgerpápaként ismerhetjük, azonban ez a név most egyértelműen kibővül a zseniális nápolyi pizzáival is. A városban jelenleg 2 hely büszkélkedhet az igazi eredetvédett nápolyi pizza elismeréssel, amelyet az IGEN mellett, a Donna Mamma is kiérdemelt. Alapanyag tekintetében a lisztet egyenesen Torinóból, a paradicsomot a Vezúv oldaláról, az eredetvédett mozzarellájukat pedig Campania régióból importálják be. Ezek után nem volt kérdés, hogy a legegyszerűbb verzió, a Margherita ott lesz a rendelésünk között, de persze leteszteltünk még egy extrább, szardellás-kapribogyós-olivás Napoletanat is. Elképesztően vékony tészta, kellő mennyiségű paradicsomszósz és sajt – nincsenek rá szavak, azonnal Nápolyban találtam magam, már az első harapásnál. Ha valóban hamisítatlan nápolyi pizza élményre vágysz, itt a helyed!
Étlap: ITT
Árak: 1290 – 2990 Ft
1088, Budapest, Rákóczi út 1-3
PIZZA MANUFAKTÚRA
Kb. 10 évvel ezelőtt a Pizza manufaktúra volt Budapesten az első kis hely, ahol a római stílusú pizzádhoz pár percen belül hozzájuthattál. A hely azóta is töretlen minőséggel, kiváló alapanyagokból készíti pizzáit, és növekedésüknek köszönhetően kistestvérük is született az évek során – így találkozhatunk a nápolyi stílusú a MANU+ pizzázóval a Múzeum körúton. Jelenleg 21 féle pizzát kínálnak, amelyek között 3 féle kategóriát különböztetünk meg: a basic, a more és a royal. Számtalanszor ettem már itt mindenféle variácóban pizzát és sosem távoztam csalódottan- így elképzelhetetlen volt, hogy lemaradjanak a listáról. A tökéletes minőségű pizzák és az üzleten belül kihelyezett motorok, autós poszterek és romos, kopott falak hangulata autentikusan képviselik a római életérzést.
Étlap: ITT
Árak: 1300 – 1900 Ft
1092, Budapest, Erkel u. 4
MANU+
Mint már említettem, a Pizza manufaktúra kistesója a Múzeum körúti egységben az ottani római pizzával ellentétben itt nápolyi csodákat süt, tradicionális recept és eljárás szerint, 500 fokon 60 másodperces sülési idővel. Hosszú kelesztéssel, tökéletesen levegős tésztával, egyszerű de minőségi alapanyagokkal dolgoznak. Kiülve a kis belső udvarra egy abszolút egyszerű és puritán közeg fogad, kicsit omladozó belső kerttel, de éppen ettől érezhetjük közel magunkhoz Nápolyt. Csak semmi fakszni, pont azt kapjuk, mint Olaszországban – nem túlgondolt, de zseniális ízeket és kedves kiszolgálást. Kóstoltam már itt spenótos, négysajtos, prosciutto-s, és egyszerű margherita pizzákat is, és bizton állíthatom, hogy bármelyiket is tesztelitek, nem érhet csalódás.
Étlap: ITT
Árak: 1500 – 2300 Ft
1053, Budapest, Múzeum krt. 7.
MOTO
Valószínűleg ha az előzőleg felsorolt Pizza Manufaktúrát és Manu +-t szerettétek, akkor a Moto-t is imádni fogjátok, ugyanis ez is a családhoz tartozik, csak egy külön brand épült rá. Ha a Moto nápolyi pizzáit szeretnénk megkóstolni nem kell kompromisszumot kötnünk, mert Pesten és Budán is találkozhatunk már velük. A kínálat nagyjából mindkét helyen megegyezik. Minden alapanyag Nápolyból vagy Olaszországból jön, legyen szó lisztről, szószról, szalámiról, sajtról, de még a sóról is. Minimalista dizájn, kitűnő pizza, kedves fogadtatás. Amennyiben a városban jársz és vágysz egy szerethető, olasz hangulatú pizzázóra, akkor irány a Moto Pizza!
Étlap: ITT
Árak: 1500 – 2300 Ft
1111 Budapest, Bartók Béla út 46.
DIGÓ
Mára Budapest egyik meghatározó és legismertebb pizzázója a Digó Pizza. A fesztiválok oszlopos résztvevői, mindemellett az Akvárium előtti és a Kazinczy utcai egység után már Szigligeten és Balatonakarattyán is megtalálhatóak. A pizzák fatüzeléses nápolyi kemencében, 480 fokon, kevesebb mint 90 másodpercig sülnek és a legkiválóbb Olaszországból származó feltéteket tartalmazzák. A hangsúly inkább a tökéletes tésztán és az alapanyagon van, mintsem a feltétek mennyiségén. A pizzakínálat nincs túlgondolva, kétféle kategóriából választhatunk, a tradicionális, egyszerűbb pizzák közül mint a margherita, marinara, vagy a speckó pizzák közül: ilyen a szarvasgombás, vagy a friariellis, amely egy különleges olasz brokkoliféle. Ezeken kívül lehet kérni mindenre extra feltétet is: pármai sonkát, olasz szalámit, rukkolát vagy burratát is felár ellenében. Nehéz nem elfogultnak lenni velük kapcsolatban, így azt ajánljuk, hogy inkább menjetek és próbáljátok ki!
Étlap: ITT
Árak: 1990 – 2990 Ft
1075, Budapest, Kazinczy u. 32.
JAMIE’S ITALIAN
Szerencsére a városban két helyen is megkóstolhatjuk Jamie Oliver híres pizzáit, amelynek minden fortélyát olasz mentorától, a mindig emlegetett (és az étteremben számos képen visszaköszönő) Gennarotól lesett el. A festői Budai Várban és a pezsgő Gozsdu udvarban is élvezhetjük Jamie pizzáit, amelyek között találunk extrább variációkat pl: tépett marhás vagy bbq csirkés, de választhatunk klasszikusabb ízeket is, mint a sült paradicsommal, bazsalikommal, bivaly mozzarellával, érlelt parmezánnal készült Julietta pizza. Jamie nagyon erős az előételekben is, így a pizzázás előtt mindenképp ajánljuk, hogy kóstoljátok meg az ínycsiklandó bruschetta variációit is vagy a személyes kedvencemet, a parmezánnal töltött krokettet szarvasgomba mártogatóssal.
Étlap: ITT és ITT
Árak: 2980 – 3580 Ft
1014, Budapest, Szentháromság u. 9-11.
1072, Budapest, Király u. 13
TRATTORIA POMO D’ORO
Nem maradhatott ki a listából Gianni Annoni tradicionális olasz éttereme sem. A pizzák itt a gazdag kínálatnak csak egy kis szeletét adják, ám így is több mint két tucatnyi, tradicionális változat közül válogathatunk. A klasszik Margherita 2350 forint, az extrább változatok – pármai sonkával, tenger gyümölcseivel – 3500-3800 forint körül mozognak. A roppanós, vékony tésztájú pizzák itt is fatüzelésű kemencében készülnek, ha családdal egy elegánsabb, kellemes helyre ülnénk be, de maradnánk a pizzánál, ez az étterem tökéletes választás lehet. Kérésre itt glutén és lisztérzékenyek számára is készítenek ételeket.
Étlap: ITT
Árak: 2350 – 3850 Ft
1051, Budapest, Arany János u. 9
PIZZICA
2014-es indulása óta töretlen népszerűségnek örvend a különleges, ollóval darabolt négyszögletes pizzaszeletező a Nagymező utcában. A tészta itt a vékony, roppanós római alap, a feltétek között találunk klasszikusabb alap változatokat 290 forintért, a változatosabb feltétekkel készült változatok 350 forint, a prémium 490 forint. A kínálat hipergyorsan változik, de az üvegpultban legalább 3-5 féle variációt mindig találunk – a mortadellástól a buffala mozzarelláson át a különleges krumplis szarvasgombás változatokig (tehát húsos és vega változatokat) is. Napközben futtában ebédelnénk valami finomat, vagy estefele, útban haza egy gyors vacsorát keresünk, ez ideális változat.
Árak: 350 – 490 Ft
1065 Budapest, Nagymező utca 21.
A.KEMENCÉS PIZZA
Érdemes a rákospalotai kertvárosba kitérőt tenni, mert A.Kemencésben bizony szédületesen finom pizzát ehettek. A pizzázó szívvel-lélekkel, eredeti receptúrával, saját építésű, fa tüzelésű kemencével és nagyon jó minőségű alapanyagokkal dolgozik, ahol pár perc alatt kívül roppanós, vékony, de légies pizzához juthatunk. Itt is az olasz vonal megy, és sikerességüket az is nagyon jól bizonyítja, hogy már több nemzetközi guideban is szerepelnek és a legjobbak között említik őket. Ez a hely a pizza rajongóknak kötelező választás, a lokálpatriótáknak, akik pedig rendszeresen idejárnak nagyon jól jártak ezzel a gyöngyszemmel! Maga a hely kicsike, nincsenek asztalok, sem székek, csak egy kis pultocska, ahol megeheti két ember a remekműveket, ha akarja. Nincs étterem, nincs házhozszállítás sem, a legjobb megoldás, ha telefonon egyeztet az ember és időpontra odamegy a pizzáért. Viszont mindez percre pontosan működik. Ami biztos, hogy ezért megéri kirándulni egyet, akár a város másik végéből is.
Étlap: ITT
Árak: 1650 – 2200 Ft
1152, Budapest, Fő út 39.
AMORE DI NAPOLI
A Budafoki úton alig fél éve nyitott Amore di Napoli is – ahogy a neve is elárulja – a klasszikus nápolyi pizzás vonalat erősíti a budapesti szcénában. A helyet Tar Ákos nyitotta, több mint egy évtizedes hazai és nemzetközi tapasztalattal háta mögött. A 32 centis átmérőjű, tökéletesen leopárdmintásra sült, puffadt szélű pizzák 1490 forintnál indulnak, (Marinara: paradicsom, fokhagyma, bazsalikom, oregánó, extra szűz olívaolaj), a klasszik Margherita 1790 forint, a legdrágábbak a D.O.P. minősítésű mozzarella fiori di latte, ricotta di bufala, vagy gorgonzola sajtos változatok a magunk 2790 forintjával. Az étlapon találunk klasszikus-tradicionális, regionális, calzone és külön szekcióban a D.O.P minősítésű sajtokkal készült pizzákat is.
Étlap: ITT
Árak: 1490 – 2390 Ft
1111, Budapest, Budafoki út 16
PIZZA DELLAROSSO
A Pizza dell’Arte 2014-ben nyílt meg Székesfehérváron, azóta a fővárosiak és a veszprémiek örömére még 2 üzlettel bővült. Így találkozhatunk a Bajcsy-Zsilinszky úton a Pizza Dellarosso-val, ahol jelenleg 30-féle változatot kóstolhatunk. A tulajdonos szerint, a kiváló minőségű alapanyagok, a jó recept és a kézi nyújtás a tökéletes pizza titka. Kemencében készülnek a minimum 48 órán át kelesztett pizzák, háromféle alappal: paradicsomszószos, bazsalikomos pesztós és tejszínes. Annak ellenére, hogy a pizzakészítés módszere leginkább a nápolyihoz hasonlítható, ők nem kategorizálják be magukat. Könnyed, levegős, szinte roppanós alaptésztájuk hús nélkül, szimplán csak paradicsommal, aszalt paradicsommal, mozzarellával és borssal is azonnal a mennybe repít. A hely hangulata pedig az indusztriális vonalat képviseli, bontott téglás fallal, fekete kiegészítőkkel, feldobva pár vagány festménnyel a falon, beleilleszkedve a mai trendbe.
Étlap: ITT
Árak: 1690 – 2990 Ft
1065, Budapest, Bajcsy-Zsilinszky út 41
+1 ÚJDONSÁG
TASTY PIZZÉRIA
Az alig egy hete nyílt Tasty pizzériát a Bartókon még mindenképp szerettem volna felvenni a listára. A Kárász Ervin profizmusával és maximalizmusával készült pizza garantáltan az egyik favorit lett. A tészták 72 órás érleléssel készülnek, amelynek mesterségét Ervin évekig tanulta, mire megalkotta a tökéletes verziót. A pizzákat elektromos kemencében, egyedi technológiával 500 fok felett sütik, melyekre csak és kizárólag olasz alapanyagok kerülnek, azonban igyekeznek ezeket a magyar szájízre hangolni a feltét bőségességét tekintve. Jelenleg 20 féle pizzával találkozhatunk, közte gourmet különlegességekkel is, mint például a tejszínes- szarvasgombás- gorgonzolás variációval. Ha pedig legközelebb egy kis kézműves hamburgerre vágynál, a prémium minőségű angus marhából készült hambijukért is érdemes betérni!
Étlap: ITT
Árak: 1790 – 3590 Ft
1113, Budapest, Bartók Béla út 93.
Külön köszönet Bartha Dorkának és Kovács Krisztának, akiknek a bevonásával jöhetett csak létre a cikk. Ők segítettek tesztelni és véleményezni több pizzázót is. 🙂