A ZeneMűvek programjai a komolyzenéről, pontosabban a komolyzene hallgatás öröméről szólnak. Arról, hogy hogyan lehet a komolyzene sokaknak porosnak tűnő, távoli világát közelebb hozni, érdekessé és érthetővé tenni. A két alapítóval, Seidl Dénessel és Dénes-Worowski Marcellel beszélgettünk.
Kovács Tamás interjúja.
Szereti a komolyzenét, de nem annyira érti. Néha elkalandozik a figyelme zenehallgatás közben, esetleg el is bóbiskol. Ilyennek képzelem a célközönségeteket, lehet, csak azért, mert ebben nagyon magamra ismerek.
Marci: Mindenkihez szólunk, és az, ha valakinek valamiféle előképzettsége van, bizonyos lépésekkel közelebb hozza hozzánk. De mindenki tanul az általános iskolában éneket, valamilyen kapcsolata mindenkinek lesz a zenével. Aztán vannak, akik elmennek zeneiskolába, vagy ne adj isten, a tanárnő elviszi őket koncertre. Vannak, akik családból is kapják a komolyzenét, járnak koncertekre. Így kvázi nő a felületük arra, hogy kapcsolódjanak a komolyzenével.
Minél nagyobb ez a felület, annál nagyobb eséllyel érezheti magát valaki megszólítva. De a megszólítás a részünkről mindenkinek szól, aki kíváncsi. A zene nem elit dolog, ami csak a kiválasztottaké, vagy szükséges hozzá valami komoly előképzettség. Sokkal inkább szólít meg mindenkit, és nekünk az a feladatunk, hogy ezeket a kapcsolódási csatornákat hozzuk létre hozzuk és megmutassuk.
Amit csináltok, az nyilván nem független attól, hogy mind a ketten zenepedagógusok is vagytok.
Marci: A zenepedagógiai képzettségünk csak egy szakmai rálátást ad arra, hogy azok az eszközök, amivel mi gazdálkodunk, azok hogyan felhasználhatóak.
Dénes: Mi segíteni szeretnénk azoknak az embereknek, akik szívesen fogyasztanának komolyzenét. Ha van annyi energiájuk, hogy résnyire nyissák az ajtót a komolyzene felé, vagy odaálljanak az ajtó elé, akkor mi továbbsegítjük őket.
Amikor elkezdtétek, mi volt a cél? Szeretnétek minél több embernek megmutatni azt, hogyan működik a komolyzene?
Dénes: Amikor belekerültünk a zene világába, és elkezdtünk erről tanulni, volt egy nagyon erős közös élmény, hogy basszus, ebben sokkal több van, mint amit mi hittünk, és amit tanulunk, az baromi izgalmas. És mindez nem csak ránk, leendő zenészekre kellene, hogy tartozzon, hanem mindenkire.
Vannak élményeink, hogy amikor különböző társaságokban, zenéről beszéltünk, láttuk, hogy erre van igény és tudunk a zenei élményben nyújtani valami pluszt azzal amit és ahogy mondunk. Ez berobbantotta azt a vágyat, hogy kezdjünk ezzel valamit, mert mi nem csak zenélni akarunk, hanem komplexen átadni azt, amit csinálunk.
Marci: A komolyzene élménye nem területspecifikus élmény. Nem arról szól, hogy engem érdekel a matek és elmerülök a matek világában, egyre izgalmasabb dolgokat tanulok meg és ezeket az izgalmas dolgokat aztán szeretném megosztani. Hanem elmerülök a zenében, és azt veszem észre, hogy a zene az magával az élettel foglalkozik.
Nem a zene az, ami izgalmas, hanem az élet, a zene szemüvegén keresztül. Nem vagy zenész, de te is élsz és te is találkozol nap mint nap bizonyos szituációkkal, érzelmi helyzetekkel, amiket meg kell oldani, konfliktusokkal, örömökkel, bánattal, bármivel. És mindez megjelenik a zenében is.
Ha valaki alszik a Zeneakadémián, a zenészek mit mondanak? Amit ti, hogy de jó lenne neki is megmutatni, hogy miért annyira érdekes a zene, vagy dühöngenek, hogy a francba, mit keres itt?
Marci: Azt hiszem, hogy a komolyzene világában nagyon kevés az olyan eset, amikor megnyilvánulna az az explicit cél, hogy azt szeretném, ezen a koncerten a közönségnek élménye legyen, és nem az a célom, hogy a Beethoven szimfóniát tökéletesen adjam elő.
Persze egy Mahler vagy Bruckner szimfóniának a hihetetlen hosszú szövevényes szála egy kezdő hallgató számára végigkövethetetlen, és nem is feladata végigkövetni. Elég bizonyos pontokon megérezni valamit ebből az esszenciából, amit Mahler akar nekünk adni. És ha valakit sikerül egy koncerten megérinteni, akkor nem fog elaludni. De azzal együtt, hogy ő munkából érkezett oda, a terhekkel együtt amit cipel a hétköznapokban, belefér tíz perc alvás szerintem. Én is aludtam koncerten, meg nem merem mondani, hogy milyen világsztárén.
Olyanok közönség jár a programjaitokra, akikre számítotok előzetesen, vagy vannak meglepő találkozások?
Dénes: Marci egyszer olyan szépen fogalmazta meg, hogy a saját korosztályunknak a nyelvén tudunk a leghitelesebben szólni. Nekünk most az életkorunkból fakadóan ez a feladatunk, hogy a saját korosztályunkhoz jussunk el.
Akiket megtalálunk nagyon hálásak azért, hogy megtaláltuk őket. Visszajárnak és lelkesek. Ami nehézség, az az, hogy mondjuk megnézed a Tibi atyát, azért van annyi követője, mert inni majdnem mindenki szeret. Megnézed a Trollfocit, neki már egy picikét kevesebb követője van, mert focizni még mindig nagyon sokan szeretnek, de nem annyian, mint inni. És akkor ennek a végén kullogunk mi a komolyzenével.
Ezt azzal szeretnénk ellensúlyozni, hogy próbálunk minőségi tartalmat gyártani és próbáljuk elérni, hogy ezen a magic-skálán valahogyan előre tudjunk lépkedni.
A vendégek kiválasztásában is van ilyen szándék, hogy -maradjunk akkor ennél- előrébb lépjetek a magic-skálán?
Dénes: Abszolút. Ennek az egész komolyzenei talk show koncertnek pont ez a lényege. Híres embereket hívunk meg, olyan témáról beszélgetünk, amivel bárki tud azonosulni, és erre reflektálunk a zenével. Így a hallgató észre se veszi, de már zenei élményben lesz része.
Marci: Ez úgy működik, mint amikor mondjuk el akarod adni az autódat és a vevő azt mondja, hogy én vonóhorgomon baseball labda van, és te azt mondod, hogy nekem is, akkor létrejön egy kapcsolódás. Ez olyan taktika, amivel növeled az eladási esélyeidet – még akkor is, ha a vevő tisztában van ezzel az eladói fogással.
Mintha arról beszélnétek, hogyan értékesítitek a komolyzenét úgy, mint egy autót.
Marci: Nem ebből a szempontból közelíteném meg. Manapság a komolyzenei kultúra csak nagyon-nagyon pici mértékben része egy ember műveltségének. Nem nagyon tudunk beszélni egy általános műveltségről, helyette mindenkinek van a saját műveltségi burka, és ezeknek a burkoknak csak nagyon kicsi részét képezi a komolyzene.
Nem azt várjuk el, hogy az emberek eljöjjenek hozzánk a komolyzene fellegvárába, hanem a komolyzenét visszük el azokra a területekre, ahol az emberek a legnagyobb eséllyel tudnak kapcsolódni. Mi csak előkészítjük a terepet egy olyan élménynek, amiről a hallgató nem tudta korábban, hogy tud vele azonosulni. A Zene Showja erre az intellektuális és érzelmi libikókára épül.
Amik valamennyire is hasonlóak ZeneMűvek kezdeményezéseihez, első sorban gyerekekhez szólnak. Kakaókoncertek, hangszerbemutatók. Volt olyan tapasztalatotok, hogy cikinek érzi valaki felnőttként nem tudni, nem érteni a zenét?
Marci: Ha olyan hangulatot teremtünk, ahol vibrál a levegőben, hogy a nem tudás az ciki, akkor nem fogunk nagy közönséget bevonzani. De ha olyan hangulatot teremtünk, ahol a tudásszerzésen van a hangsúly, akkor az egész egy teljesen más csillagjegy alatt tud megvalósulni.
Amit mi csinálunk, az koncertpedagógia. Ez a zenepedagógiának egy egészen új ága. Valóban, a koncertpedagógia sajnos jobbára csak az ifjúsági korosztálynak szól, nem használjuk ezeket az eszközöket a felnőttek javára. Pedig ugyanúgy kiterjeszthető a koncertpedagógia módszertana a felnőttekre is.
Ez háttértudás nekünk, tudjuk, hogy ez egy zenepedagógiailag felépített, logikusan összerakott foglalkozás. De a végeredmény, amit az emberek szeretnénk, hogy lássanak, az az, hogy eljött, jól érezte magát, komolyzenét hallgatott, informálódott, koccintott a barátaival, és egy zenei-közösségi élményben volt része.
Dénes: Erre jó példa a Zene Showja, ahol nem feltétlenül kell tudni a daraboknak a hátterét, keletkezéstörténetét, zenetörténeti jelentőségét ahhoz, hogy megteremtődjön a zenei élmény.
Mi alapján választotok meghívott vendégeket? (Amikor beszélgetünk, épp Törőcsik Franciska lesz a következő vendégetek január 26-án az Akváriumban)
Dénes: Olyan témákat keresünk, amelyek mindannyiunk életében valahol ott vannak, és olyan embereket keresünk, akikkel egyébként is szívesen leülnénk beszélgetni, csak most ezt megcsináljuk egy kicsit nagyobban.
Eszerint nem a zeneválasztás felől indultok.
Marci: Ez a szép a zenében, hogy leülünk előzetesen a meghívott vendéggel, kitaláljuk, mik lesznek a témák, főbb pontok. És akkor mi egyből tudjuk, milyen zeneművekhez tudunk nyúlni ahhoz, hogy reflektálni tudjunk az ő élményeire. A zeneirodalom tárháza annyira hihetetlenül színes, hogy mindenre tudunk zenei párhuzamot találni.
Gyakran hosszú kutatómunka eredménye, mire összeáll egy műsor. A zeneirodalom olyan hihetetlenül nagy, hogy egy buddhista életsorozata is kevés lenne ahhoz, hogy megismerjük az összes darabot.
Dénes: A zeneművek keresése, a műsor ívének megteremtése elmondhatatlanul izgalmas alkotói folyamat.
Mi a szerepe azoknak, akik eljátsszák a zenéket? Hogyan működik a velük való közös munka?
Dénes: A MÁV Szimfonikus Zenekar nemcsak eljön és játszik, hanem a szervezésben, a háttérmunkában is iszonyatosan sokat segít. Én játszom a zenekarban, Marci meg csomószor vezényli őket, ezért is jó a kapcsolat. Próbálunk nekik is örömet adni. Nagyon jól esik, hogy vannak kollégák, akik odajönnek és kérdezik, hogy mi lesz legközelebb, mikor lesz, merthogy ők mindenképpen szeretnének ezen játszani.
Marci: Az is a célunk, hogy a zenészeket is bevonjuk ebbe a lelkesedésbe, ami minket jellemez. Fontos, hogy ők is hittel és lendülettel tudjanak beleállni egy ilyen projektbe, mert ha ez hiányzik a zenekar részéről, akkor hitelét vesztené a jelenlétük.
Az első ilyen sokkélményt akkor adtuk a zenekarnak, amikor elindítottuk a Koncert plusz sorozatot, ami a nagy bérletes hangversenyek előtti ismeretterjesztő előadás. Többször sikerült úgy jegyeket foglalni a Zeneakadémiára, hogy a Koncert plusz közönsége a kórusülésen, a zenekar mögött foglalt helyet. Az az élmény, amikor a zenekar tagjai azt látják, a kórusülésen csupa huszon-harmincon éves fiatal ül, az egészen drasztikus lehetett. Aztán véget ért a koncert, és ott ujjongtak, tapsoltak a fiatalok. Ez olyan lelket lehelt újra beléjük, hogy elképesztő.
Dénes: A koncert plusz programoknál a koncert után a zenészekkel együtt egy pohár mellett megbeszéljük az átélt élményeket. Itt is kialakult már a közönség és a zenekar között egy tök jó kapcsolat. Nagyon szeretném elmondani azt is, hogy a zenészek egyenként is tök jó fejek és nyitottak a mi programjainkra, és ez egy óriási támogatás.
Hányan vannak, akik rendszeresen visszatérnek?
Dénes: Szép, több száz fős törzsközönséggel bírunk, akikkel vetésforgószerűen találkozunk. És van egy elképesztő keménymag, akik tényleg mindent elfogyasztanak. Tök jó érzés az, hogy most már nagyon sok olyan program van, amikor bejön egy nagy társaság, és nézek a Marcira, hogy te ismered őket? Ő meg ugyanezt kérdezi tőlem. Jó látni, hogy működik amit kitaláltunk, el tudunk érni olyan emberekhez, akik nem csak azért jönnek el, mert jaj, a Dénesnek erre a hülye cuccára elmegyünk, mert ismerjük, meg szeretjük (vagy csak ismerjük), hanem már a személyes ismeretségtől függetlenül is be tudjuk hozni ezeket az embereket.