Január első hetében került a mozikba Deák Kristóf első nagyjátékfilmje, az Unoka. Kristóf – aki a rövidfilmesek között már Oscar-díjjal dicsekedhet – nagyapja történetét dolgozta fel, akit 90 éves korában találtak meg az úgynevezett „unokázós” csalók. Ezek a lelketlen gazemberek idős embereket hívnak fel, azt állítják, hogy baleset érte a szerettüket, és különböző módszerekkel készpénzt csalnak ki tőlük.
Persze nemcsak a filmről beszélgettünk. Szóba került az Oscar-díjas rövidfilm, angliai tanulmányai, a színészvezetés tudománya…
„Angliában azt tanultam meg, hogy a színész egy nagyon értékes aranybánya, akit engedni kell dolgozni, de ha kell, gazdag szókinccsel, pontos kérésekkel kell segíteni.”
Gyerekekkel és idős művészekkel is meg kellett találnia a közös hangot…
„A Mindenki című filmben gyerekekkel dolgoztam. Sokat próbáltunk, és dolgoznom kellett azon, hogy megérezzék, egyenrangú partnernek tekintem őket. Az időseknél pont fordítva volt. Úgy éreztem, lehet, hogy pedáloznom kell, hogy egyenrangú partnernek tekintsenek. De nem kellett, elfogadtak, és nagy kedvvel játszottak.”
p o d c a s t:
A filmről…
Az „Unoka” nagypapám története. Ő egy tevékeny ember volt, a világ legszelídebb teremtménye, aki élete nagy részében egy fegyvergyárban dolgozott. 90 éves korában találták őt meg az unokázós csalók, és kegyetlenül meggyötörték. De a film az én történetem is, hiszen én is szelíd, gondolkodó ember vagyok, mégis meg kellett küzdenem azokkal az indulatokkal, amelyek megrohantak és bosszúért kiabáltak.
Egy rendőr mondta nekem: „Nincs más szélhámossági forma, ami a szereteteddel él vissza. A csalók általában a kapzsiságodra apellálnak. Megígérik, hogyha odaadod a pénzed, többet kapsz vissza. Az unokázós csalás más. Azt használják ki, hogy rettegsz a szerettedért.”