1897. február 15-én adták át a Központi Vásárcsarnokot a Fővám téren, ezzel pedig új korszak köszöntött be Budapesten. Ettől a naptól kezdve rendezettebb, higénikusabb körülmények között vásárolhattak a budapestiek, és nem mellesleg öt új, nagyvonalú, maradandó építészeti értéket képviselő csarnokkal gazdagodott a Főváros, ekkor nyílt meg ugyanis további négy fiókcsarnok is.
Az 1874-re elkészülő Fővámpalota mérete önmagában is jól mutatja, hogy milyen döbbenetes árumennyiség volt az, ami a fővárosba érkezett Pest déli részén. Raktárak, hatalmas vágóhidak és átrakók, malmok, vasúti vágányok sorakoztak innen dél felé egyre nagyobb számban. Az „élelmezési negyed” kialakulása önmagában indokolttá tette, hogy itt épüljön ki a legnagyobb, központi Vásárcsarnok.
De ezen a képen nem a Fővámpalotát kell nézni, hanem a bal oldalt látható apró, a feltöltések miatt félig betemetett házat. Ennek a helyén épült meg ugyanis 1893 és 1896 között a Központi Vásárcsarnok. A Fővámpalota elállta az útját a rakpart és a csarnok közötti áruszállításnak, ezért egy alagutat építettek a rakpartig, ennek bejárata ma is látható.
A vásárcsarnokok megnyitása előtt szinte mindenhol piacozás folyt, ami egyre többeket zavart. A földről árult élelmiszer nem volt túl higénikus, a látvány sem illett a világvárossá növő Budapest képéhez, és nem lehetett díjat se kivetni az árusokra. A Központi Vásárcsarnokkal és kerületi fiókcsarnokokkal számoló rendszer erre nyújtott megoldást. Rendezett, higénikus körülmények között díjfizetés mellett árusíthattak a termelők, kereskedők Budapesten. De ahogy ahogy más városokban is, a csarnokokon kívüli, sok esetben illegális árusítás (változó mértékben persze) ettől még a várossal maradt.
A képen a Petőfi tér alatti alsó rakpart látszik 1893 körül. Ma itt szinte kizárólag autóforgalom halad, de az alsó rakpart megújítása során remélhetőleg élhető, sokszínűen használható köztérré alakul ez a szakasz is. A tervek például számolnak a képen is látható lépcsős megoldás visszaépítésével a támfal helyett.
A Központi Vásárcsarnok helyét már az 1880-as évek derekán kijelölték. A tervezésre Budapest nemzetközi tervpályázatot írt ki, melyet egy magyar mérnök, Pecz Samu nyert meg. Nevét, és az építés idejét ma aranyozott felirat örökíti meg a homlokzaton.
Az épület átadása csúszott az eredeti tervekhez képest, amiben szerepet játszott az is, hogy a csarnok tetőszerkezete építés közben leégett, így a milleniumi év, 1896 helyett csak 1897 elején kezdhette meg működését. Ünnepélyes átadását 1897. február 15-én tartották. Ezzel egy időben avatták fel hivatalosan a Rákóczi téri, a Hunyadi téri, a Klauzál téri és a Hold utcai csarnokokat is.
A Központi Vásárcsarnok és a négy fiókcsarnokhoz pár évvel később csatlakozott a Batthyány téri csarnok is. Ezen felül természetesen megmaradtak a kerületi piacok is, melyek közül azóta több csarnoképületet kapott.
A városban elszórva található piacok, csarnokok hálózata nagyon fontos szerepet játszott és játszik nem csak az élelmiszerellátásban, hanem az egyes kerületek, kerületrészek élhetőségében és identitásában is. Amellett, hogy fontos, hogy minél több helyen lehessen a város közepén is friss, termelői áruhoz jutni, a piacok és csarnokok találkozási, közösségi helyként is működnek. Az épületek karaktere, az árusok, boltok egyedisége pedig szintén fontos abban, hogy Budapest ne egy egységes massza, hanem karakterrel rendelkező, érdekes és sokszínű negyedek összessége legyen.
Haltól falig – képgaléria
1976. Mai áron számolva 750 forint volt az -elvileg- szálkamentes kárász kilója. (Fortepan/Magyar Hírek folyóirat)
Az 1990-es évekre leromló állapotú csarnokot az 1990-es évek elején teljeskörűen felújították. (Fotó: Budapest Brand /Práczky István)
Szöveg: Kovács Tamás