Mielőtt kő kövön nem marad belőlük – majd két tucatnyi épület kapott a Várnegyedben fővárosi védettséget

Mielőtt kő kövön nem marad belőlük – majd két tucatnyi épület kapott a Várnegyedben fővárosi védettséget

A Budai Várnegyed a világörökség része, épületeinek nagy része műemléki védelmet élvez, de ezek nélkül is általános konszenzus lenne abban, hogy felbecsülhetetlen értéket képviselnek. De mi a helyzet azokkal az épületekkel, amik szintén nagyon fontosak, de nem óvja – még – őket se közmegbecsülés, se országos szabályok? Őket ki védi meg?

Bartha Dorka és Kovács Tamás írása.

A hazai későmodern, vagy szocmodern sorsa az utóbbi években enyhén szólva is mostohán alakult – sok, nívós és fontos épület tűnt el a föld színéről, mint a várbeli Teherelosztó vagy a Diplomata ház, esetleg fenyegeti bontás, mint például a Déli pályaudvart.

Nem is tudjuk elmondani, mennyire jelentős lépés az a most elfogadott rendelet, amellyel az I. kerületben nyilvánított védetté sok épületet a Főváros. (Az épített örökség védelméről Erő Zoltán főépítész is beszélt az ÉnBudapestem podcastjában.)

Fontos, hogy elinduljon egy széleskörű párbeszéd, ami nem is csak a listára felvett épületeket érinti, de olyan kérdéseket is feszeget, hogy mi is a viszonyunk az úgynevezett „szocialista korszak” építészeti örökségéhez, mik ezeknek az épületeknek az értékei, milyen szerepet töltenek be a budapesti identitásában, hogyan és miért illeszkednek a város szerves fejlődésébe, és milyen lehetőségek rejlenek bennük? Hogyan ne legyen bontás a sorsuk, hogyan kerüljük el, hogy helyettük teljesen hamis történelmi asszociációkat teremtő homlokzatot húzzanak fel? 

Fotó: Kovács Tamás

A Főváros februárban 3, két világháború között épült és 23, a második világháború után épült házat helyezett védelem alá. Ebben a cikkben azt járjuk körül, hogy miért fontosak ezek a házak, de előtte tegyünk egy rövid kitérőt, hogy mi fán terem a fővárosi helyi védettség.

Mit védjünk, miért védjünk?

Az 1994 óta létező fővárosi helyi védettségi kategória fontos eszköz az építészeti értékek és a városkép védelmében. A tematikusan haladó aprólékos szakmai munka alapján születik meg végül a döntés, amivel a Főváros védettséget ad. (Csak az I. kerület második világháború után épült épületeinél 250 házat vizsgáltak át a szakemberek, ebből lett most védett 23.) Ilyenkor azokat az önmagukban és/vagy a városkép szempontjából fontos épületeket keresik, amik még nem részesültek más örökségvédelemben. 

Tekintettel arra, hogy a téma – ma még – igen megosztó, továbbolvasás előtt érdemes pár dolgot tisztázni:

1) Szinte mindig a közelmúlt építészetét szeretik a legkevesebben. A barokkot is utálta a klasszicizmus, a szecessziót is sokáig értéktelennek tartották. Az, hogy egy adott épület itt és most, jelen állapotában tetszik-e valakinek, nem elegendő érv se amellett, hogy értékes, se amellett, hogy értéktelen. A közízlés alakul és alakítható. Az építészeti értékek megismertetésében nagy felelőssége van a szakmának. Ezért is fontos eszköz a fővárosi helyi védelem, hiszen a jogi védelmen túl figyelemfelhívó szerepe is van. 

2) Senki nem gondolja, hogy egy, a két világháború közötti jól sikerült, modern stílusú ház dicsérete egyet jelent a Horthy rendszer dicséretével, vagy hogy aki fontosnak tartja a Citadella épületét, valójában azt szeretné, hogy újra ágyúk fenyegessék belőle a várost. Abszurd gondolat mind a kettő. Ugyanígy abszurd feltételezés, hogy egy mondjuk 1960-as években épült, építészetileg értékes ház védelme egyet jelentene az akkori politikai berendezkedés melletti kiállással.  

3) Az épületek hozzátartoznak a közös múltunkhoz, közös emlékezetünkhöz. Nem lehet kitörölni egy-egy korszakot csak úgy, önkényesen, pláne nem a közelmúltból, abból az időből, amikor a ma élő emberek többsége született vagy felnőtt. A város változásai arról is mesélnek, hogy hogyan gondolkodtak az előttünk járó generációk, hogyan működött és működik a világunk. Pont, mint mondjuk az irodalomban, vagy a festészetben. Tény, egy éppen nem népszerű író művei csendesen porosodhatnak a polcon, egy éppen nem népszerű épület viszont ugyanúgy szem előtt van. Ezért több is vele a munka.

Hogy kerültek ide egyáltalán ezek az épületek?

A Várnegyed az ország egyik legrégebben és legsűrűbben folyamatosan lakott pár négyzetkilométere. Hogy volt itt hely a 20. század második felében új épületeknek? A környék a történelem során elég sokszor elpusztult – ostromok, azt követő gyújtogatások, megszállás, bombázás… A legutolsó, hatalmas pusztítás a II. világháború záróakkordja volt, Budapest ostroma során a Várnegyed az utolsó pillanatig hadszíntér volt, és a leghevesebb támadásokat kapta.

Az itt álló 170 épületből 4 kivételével mind megsérül kisebb-nagyobb mértékben, összesen 30 teljesen meg is semmisült.

Bécsi kapu tér, 1945-ben. Az előtérben látható összes ház műemléki rekonstrukciót kapott, ma is áll. (Fortepan/Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich / Agnes Hirschi)
Fortuna utca 19-25. A templom, a bal oldalon látható két ház és a jobb oldali házat helyreállították, ma is állnak. A középső ház helyén új, de az utcaképbe feltűnésmentesen illeszkedő épület épült. (Fortepan/Vörös hadsereg)

A háborút követően az újjáépítés alapelveit nagyon korán leszögezték. A helyreállítások során, ami menthető volt, azt jellemzően helyreállították, illetve mindenhol alapos régészeti feltárásokat végeztek. Ezért történhet meg az is, hogy ami kívülről egy későmodern lakóháznak tűnik, ott a kapun belépve hirtelen visszarepülünk az árkádos középkori falak közé, vagy a pincében a gótikus boltozatok fogadnak. Ez, a múltat maximálisan tiszteletben tartó hozzáállás még sokszor vissza fog köszönni más-más aspektusból. 

Miért jó, hogy a közelmúlt épületei is megjelennek a Várnegyedben?

Elegánsan kikerülve a „de nem is jó” visszavágásokat válaszolnánk is, és kezdjük rögtön onnan, hogy éppen visszavették 150 év után a töröktől a budai várat… A Várnegyednek ezután, a 18. században alakult ki a ma ismert, hangulatos barokk képe (korábbról alig maradt meg valami). Az kialakult egységet elsőként azok a óriás méretű tömbök bontották meg a 20. század elején, amelyek nagy részét éppen most építik fel újra, csak már beton vázzal – a Pénzügy- és Hadügyminisztérium, vagy éppen a József főhercegi palota. A legfeljebb kétemeletes épületek között-fölött megjelentek a négy és ötemeletes monstrumok. 

A II. világháború után menthetetlen épületek helyére modern, de a környezetüket és történelmi kontextust messzemenően tiszteletbe tartó épületeket emeltek a korszak legkiválóbb építészei. Ha megnézünk például a Tárnok utca 13-at (Gulyás Zoltán, Reimholz Péter, 1973-1974.) vagy az Úri utca 26-28-at a modern ülőfülkéivel mint utcai székekkel, esetleg a Dárda utcán a még örökzöld előkerttel is rendelkező lakóházat – ezek méreteikkel, arányaikkal, kialakításukkal igenis szerves részei a mai Várnegyednek. (És sokkal jobban tiszteletben tartják a múlt minden aspektusát, mint az elnagyolt egykori Pénzügyminisztérium).

Ha végignézünk a szocializmus alatt épült vári házakon, látszik, hogy egyértelműen az esetenként középkori alapokon nyugvó, javarészt 18-19. századi polgárvároshoz igazodtak. Tetszik, vagy nem, de világosan látszik, hogy az új épületek méretükben jellemzően a velük szomszédos, régebbi épülethez igazodtak. 

Fotók: Bartha Dorka

Van bennük formai alázat és játékosság is. Nézzük meg ezt az utca fölé kiugró ablakformát, a tetőablakokat, a csillogó zöld mozaikos homlokzatot vagy éppen a középkori árkádos kapukat és ülőfülkéket visszhangzó kialakításokat. Ezernyi apró jel utal arra, hogy az építészek messzemenően tisztában voltak a hely bonyolult és rétegzett történelmével, és erre a maguk korának stílusában és anyaghasználatával reflektáltak is. Ha kicsit beleássuk magunkat, látjuk, hogy például a Műemlékvédelem szaklap hasábjain a 60-as 70-es években folyamatosan publikálnak a várbeli feltárásokról (Sedlmayr, Dragonits) és aktívan részt vettek a várbeli beépítéseik körül kialakult vitában. 

Miért vita tárgya a mai napig az értékük?

A Budai Várnegyedben a második világháborús romok eltakarítása közben és után egy csomó súlyos döntést kellett meghozni. Az egyik legfontosabb röviden így szól: melyik hagyományát kövessük a városrésznek? A több száz éves polgárvárosit, vagy a századfordulós, nagyobb léptékű, reprezentatívat?  Még rövidebben: egy új épület az elpusztult, sok esetben középkori alapokon álló ház méreteit kövesse, vagy konkuráljon a legnagyobb, századfordulós épületekkel? Az épületeket látva és az eddig leírtakat olvasva erre már mindenki tudja is a választ, amit korábban talán nem is tudatosított magában.

Úri utca 4. Fotó: Bartha Dorka

Azt egyetlen korabeli szakirodalom sem tagadja azonban – lévén a kiemelkedően fontos műemléki környezetről van szó – hogy az új házak építését már akkor is hatalmas szakmai vita előzte meg, és követte is az átadásukat. Mai szemmel nézve ezek között vannak jobban sikerült, valóban a korszak kiemelkedő épületeinek számító remekek, és jó iparosmunkák, semleges illeszkedésű tömbök is, ám abban mára szakmai konszenzus van, hogy ezek az épületek is a Várnegyed történeti épületegyüttesének védendő értékei. 

A közízlés azonban, amikor meglátja egymás mellett, vagy legalábbis egy utcában a barokk Berényi-Zichy palotát és az Úri utca 44-46. alatti OTP lakóházat (Török Ferenc, Bartók Miklós, Gádoros Lajos, 1967.) automatikusan a díszes, “történelmi” felé húz a szíve, mert az milyen régi és bájos. A későmodern óta nem telt elég idő, nincs meg az a történelmi távlat, a régi érzése, ami miatt automatikus patina és dicsfény vonná körbe. (Így még izgalmasabb jelenség, hogy a nosztalgia és retró láz már tombol, főleg a korszak tárgykultúrájával kapcsolatban.)

Az elutasításhoz hozzájárulhat az is, hogy a nagyközönség nem ismeri behatóan a korszakot és a stílust, amiben ezek az épületek születtek és emiatt ezeket az épületeket sem értik. Semmi gond, ezért kell róluk sokat beszélni. 

A klasszicizmusról, eklektikáról, szecesszióról mindenki hallott az iskolában, de a modernig, ne adj isten a késő-modernig sajnos már nem jut el a tananyag, még az egyetemi építész oktatásnak sem számottevő része ez az időszak.

Fortuna utca 16. (balra) Fotó: Bartha Dorka

A kérdésnek izgalmas vetülete az átpolitizáltság kérdése – erről egy kerekasztal beszélgetés keretében a mostani védetté nyilvánítást megelőző kutatást is végző egyik művészettörténész Kovács Dániel mondott érdekeseket. Vajon a nemszeretés mögött az  áll, hogy ezek „szoci” épületek? A rendszerváltás traumájának feldolgozatlansága miatt nem tudunk velük mit kezdeni?

Vajon aki egy ilyen épületben lakik – éppen itt a várban, hatalmas, panorámás ablakokkal a Tóth Árpád sétányra, nyáron is hűs boltíves kapualjjal – az is olyan negatívan vélekedik róluk? Persze az sem tesz jót ezeknek az épületeknek – és ez is sokszor elhangzik – hogy hagyják őket elavulni. Sokszor leromlott állapotukat ismerjük, korszerűtlen nyílászárókkal vagy pergő festékkel, pedig egy felújítás ezekkel is csodát tenne.

Kik és miért bontanak, milyen veszély fenyegeti ezeket az épületeket?

Sok ok miatt ítélhetnek bontásra egy-egy épületet. Ok lehet például a tulajdonos gazdasági érdeke: ha az amúgy funkcionáló, megtartható ház helyén jövedelmezőbb újat építeni. Szintén ok lehet az is, hogy az álló ház már nem működőképes: radikálisan megváltoztak az igények, a környezet, vagy egyszerűen kiderül a házról, hogy soha nem is látta jól el a funkcióját. Mind a kettőre lehet végtelen mennyiségű példát hozni Budapestről és a világból is.

A Várnegyed modern épületeit fenyegető bontások azonban nem ezekről az okokról szólnak, hanem politikai, örökségpolitikai szándékról. Egy idealizált, elképzelt múlt darabjainak (vissza)építéséről. Ebben a narratívában sajnos nem sok hely marad a II. világháború utáni modern építészetnek, pedig – visszaugorva a cikk elején rögzített gondolathoz – nem egészséges semmilyen korszakot önkényesen kitörölni egy város emlékezetéből.

A 60-70-es évek építészete: gyorstalpaló

A szocreál építészet ahogy jött, úgy ment is. Sztálin halála után nem sokkal a kötelezően elvárt szocrál stílusból kihátrált a rendszer, az építészek pedig boldogan fordultak a modern építészet felé. Az 1956-os forradalmat követő megtorlás éveit a hatvanas években nem csak társadalmi konszolidáció követe, de egyfajta nyitás is érzékelhető volt, és ez együtt járt az építészet megújulásával is. A ‘60-as, 70’-es és ‘80-as években tehát már NEM volt szocreál. Ez legfőképp a modern, pontosabban – megkülönböztetendő a két világháború közötti moderntől –  szocmodern építészet korszaka.

Fotó: Bartha Dorka

A korszak építészete egyes vonásaiban a nyugat-európai folyamatokhoz kapcsolódik, a felívelés egészen a hetvenes évek közepéig tartott, a világgazdasági olajválság is a hazai keményvonalas szocialisták átmeneti megerősödése miatt. Az építészeti világtendenciák érezhetően megvannak Magyarországon, a vasfüggönyön túl is. 

Tárnok utca 13. Fotó: Bartha Dorka
Táncsics utca 20. Fotó: Bartha Dorka

A nyugat felé fordulásnak van egy furcsa, és a Budai Várnegyedben nagyon fontos része. 1944 végén, amikor a front már közel járt Budapesthez, az utolsó pillanatban építészhallgatók egy csoportját a magyar és német vezetés közös erővel kijuttatta Dániába, hogy ott tanuljanak. Logikus akció volt. Európa romokban, és bárki is nyer (nem mintha ez akkora kérdés lett volna 1944 végén) szükség lesz építészekre az újjáépítéshez. Ennek a csoportnak a tagjai, a „dániás építészek” 1946-ban tértek haza, felszerelkezve a legfrissebb információkkal a nyugati világról. Többük, például Farkasdy Zoltán, Jánossy György, és Dragonits Tamás meghatározó építészei lettek a Várnegyednek is. Ezzel pedig furcsa módon, de beteljesült az a cél, amiért annak idején Dániába vitték őket: részt vettek a háborús károk helyreállításában. 

Ez a 23+3 épület kapott most védelmet

Két világháború közötti épületek

  • Gellérthegy utca 29., 31.
  • Kosciuszkó Tádé utca 14. (Márvány utca 1/A)
  • Lánchíd utca 15-17. (Öntőház utca 12-14.)

II. világháború után épült épületek

  • Csalogány utca 14-18. (Fazekas utca 1-3.).
  • Dárda utca 3. (Úri utca 41.)
  • Dísz tér 8. (Tárnok utca 2., Úri utca 1.)
  • Fortuna utca 15.
  • Fortuna utca 16.
  • Krisztina körút 37-39. (Déli Pályaudvar)
  • Hegyalja út 1. (Aladár utca 2/A
  • Hess András tér 1-2. (Szentháromság tér 5.)
  • Országház utca 6.
  • Szentháromság utca 13. (Úri utca 30.)
  • Táncsics Mihály utca 20.
  • Tárnok utca 3. (Hunyadi János út 41.)
  • Tárnok utca 7.
  • Tárnok utca 13.
  • Tóth Árpád sétány 28-30. (Úri utca 44-46.)
  • Úri utca 4. (Tóth Árpád sétány 11.)
  • Úri utca 23. (Szentháromság utca 9-11.)
  • Úri utca 26-28. (Szentháromság utca 4.)
  • Úri utca 32. (Tóth Árpád sétány 24.)
  • Úri utca 34. (Tóth Árpád sétány 25.)
  • Várfok utca 15. (Batthyány utca 71., Vérmező út 14.)
  • Várfok utca 16-18. (Vérmező út 16., Logodi utca 79.)
  • Várkert rakpart 11. (Döbrentei utca 12.)

A Déli pályaudvar városképileg és építészettörténetileg is jelentős munka, de a Várnegyed lakóházai közül -értelemszerűen- kilóg, így most nem foglalkoztunk vele külön. Kővári György 1962 és 1977 között több ütemben épült munkája ma kifejezetten rossz állapotban van, de ettől még megmentésre, védelemre kifejezetten érdemes. (Védetté nyilvánítását ráadásul először nem is a Főváros, hanem egy művészettörténész magánszemélyként kezdeményezte.)

Déli pályaudvar, 1973. (Fotó: Fortepan / Chuckyeager tumblr)

Felhasznált irodalom:

  • Branczik Márta: Brutalizmus
  • Jékely Zsolt – Sódor Alajos: Budapest építészete a XX . században
  • Vámossy Ferenc: A 20. század magyar építészete
  • Magyar építészet 1945-70 Corvina Kiadó
  • Műemlékvédelem (1957-1989 közötti számok)