Lezajlott a Városháza első hackathonja – három napon át dolgoztak a költségvetés vizualizációján

Lezajlott a Városháza első hackathonja – három napon át dolgoztak a költségvetés vizualizációján

Ha olyan várost szeretnénk, ahol a lakók aktívan részt tudnak venni a döntéshozatalban, akkor az első lépés, hogy érthető, részletes és legfőképp hiteles információkkal látjuk el a budapestieket. Erről szólt a Városháza első hackathonja.

A város működését leíró egyik legfontosabb dokumentum a költségvetés – amely azonban bonyolult, nehezen érthető táblázatokban áll csak rendelkezésre. A Hack the city adatvizualizációs hackathon épp ezért arra várt javaslatokat a versenyzőktől, hogy hogyan mutatnák közérthetően és izgalmasan a költségvetést.

A versenyre nevezett négy csapat (Sziti Szittyák, MRB Csapat, Adatnindzsák, Digitális Közmű) mindegyike tett le olyan javaslatokat az asztalra, amelyek érdemesek továbbgondolásra, és arra, hogy beleépüljenek a Városháza (adat)kommunikációjába, ezért a zsűri az összes pályaművet díjazásra érdemesnek tartotta.

A munkákat öt fős zsűri értékelte: Bátorfy Attila, az ATLO adatvizualizációs szakértője, Faix Csaba, a Budapest Brand nZrt vezérigazgatója, Ilyés Márton, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi vezetője, Reszkető Petra, a Budapest Intézet alapítója és vezetője, és Vásárhelyi Orsolya, a Corvinus Egyetem Neti Lab kutatója.


A csapatok munkái

A négy versenyző csapat munkái az alábbi linkekre kattintva érthető el.

Hack the city – A számok beszélnek, te érted? KÉPGALÉRIA

A képek kattintásra megnőnek.